a medwefórum 2009 augusztusában bezárt

2012 május végéig élt a medweblog
Fórum   >>   Mackó úr kalandjai
a legaktívabb olvasó mesél

Ez a téma le van zárva!

Listázás időrendben


medwe2007. márc. 29. 08:47 | Válasz | #139 
válasz

 © Mackó Úr2007. márc. 29. 08:44 | Válasz | #138 
Az előbbi bejegyzés válasz a 134-re, csak nem működött a "Válasz" gomb.

 © Mackó Úr2007. márc. 29. 08:42 | Válasz | #137 
Állok elébe, sőt megtiszteltetésnek veszem!

 © Szakadás2007. márc. 27. 12:56 | Válasz | #136 
"Ha a közeljövőben esküvői vacsorát szerveznék" :))) Elárulok egy nagy titkot: az enyém ott volt, akikkel pedig tlálkoztál, jó eséllyel a hugomék voltak ...
Nos az üzemeltető talán az esemény után fél évvel megváltozott (Török Judit, azóta is szívesen emlékezek rá, nem tudom, merre lehet most). Évekig átlagos olyan se + se - hely volt.
Aztán néhány hónapja volt újra üzemeltető csere, mi március elején voltunk.
A bácsi egyszemélyben volt tulaj, pincér és szakács. Teljesen egyedül voltunk, kicsit aggódtam, milyen frisseségű lesz az ennivaló.
Ami teljesen friss volt és finom; ettünk a Jókai-bablevesen kívül még egy levest, rántott szeletet, pörköltet; tésztát; alapvetően minden rendben volt, jól laktunk.
Aztán leadtam a drótot fentemlített hugomnak, hogy érdeklődjenek nyugodtan, szerintem jó lesz ... Hát majd beszámolok.

 © kicsitüss2007. márc. 27. 11:08 | Válasz | #135 
Hmmm. csak nem arról a sorról jutott eszedbe, hogy
"... egy bájos ifjú hölggyel sürgős titkos megbeszélnivalóm támadna..."?

medwe2007. márc. 27. 08:47 | Válasz | #134 
Szívesen csatlakozom!

 © Mackó Úr2007. márc. 27. 08:33 | Válasz | #133 
„Jó kaja a Jókaiban”
Zavart ez a szlogen, én nem játszottam volna egy ilyen névvel…
Ezért hát megnéztem:

Jókai Étterem
Bp. XII. Hollós u. 5.

A sors úgy rendezte, hogy egy esős hétköznap délben érkeztem a Svábhegy eldugott utcájában megbúvó étterembe.Meglepetésemre, így is akadt vendég rajtam kívül, sőt, még rendezvényre is foglaltak éppen akkor.
A két teremből álló üzlet, mintha a hetvenes évekből maradt volna itt, a dizájn, az elrendezés, bútorok, dekoráció, és az igényesség: hófehér, vasalt abroszok, a székeken párna. Az üzlet mindenestől a gondozottságot, rendet sugallta. Rendben volt az asztalnemű, az evőeszközök, tálak, tányérok, egyszóval jó érzés volt ide beülni. Tovább szemlélődve, a hely számos előnyét fedeztem még fel, például egy hangulatos teraszt: de kár, hogy kikoptam már a romantikázásból!
Az étlap –valami idegen madár tolla – nem volt emlékezetes, minden esetre a kínálat hasonlított sok jellegtelen belvárosi éttereméhez, azzal a különbséggel, hogy egy cédulkán bőséges napi ajánlat is volt. A kivételek felkeltették az érdeklődésemet: a gyümölcsleves kézzel Jókai bablevesre lett javítva, 650.-Ft áron, a tésztáknál pedig az szerepelt, hogy tetszés szerint, 400.- Ft. Kérdeztem, ebbe az árba a milanóitól a mákosig minden belefért! Mondhatnám, szokatlan, de célszerű!

A szakácsnál –aki segédkezett a terítésben- érdeklődtem, ajánlaná-e a Jókai bablevest? Önérzetes válasza: hát hol máshol ehetne jót, ha nem itt? Nem bántam meg, hogy bíztam benne: rövid várakozás után előttem illatozott-gőzölgött egy rendes tál, osztályon felüli – csülkös bableves. Nagyon jól sikerült, minden benne volt, ahogy kellett, zöldség, puhára főtt, jófajta bab, csipetke, füstölt csülökhús. Kellően ki is élveztem minden cseppjét – de árulja már el valaki, tényleg, hol főznek Jókai bablevest, ha még itt se?

Tetszésem szerint túrós csusza került elém második fogásként, egyetlen szavam nem lehetett rá, korrektül elkészítették, amit ígértek. Nem lepett meg, hogy gyári tésztát kaptam, hiszen a túró-tejföl többe volt, mint amit fizettem érte.

Üdítővel együtt 1.350.- Ft volt a számlám, ami egy üzemi étkezdében is magasabb lehet, és biztos, hogy nem kapok ilyen remek levest. Mindehhez, ha még a nap is sütött volna, hát úrnak érzem magam! Ha a közeljövőben esküvői vacsorát szerveznék, vagy egy bájos ifjú hölggyel sürgős titkos megbeszélni valóm támadna, csak ezt a helyet választanám, de remélem, mindenképpen visszajövök még!

 timi2007. márc. 23. 12:17 | Válasz | #132 
minesztrone ?? elkülditek? kösz

 timi2007. márc. 23. 12:12 | Válasz | #131 
minesztrone ?? elkülditek? kösz

 © Mackó Úr2007. feb. 15. 10:44 | Válasz | #130 
Ha nem hirdeti büszkén a tábla a kocsma falán, hogy "II.osztály", most nem írnék a

La Terrazza étterem, Nagykovácsi

béli élményemről. Ez a II. osztály kicsit sokkolt!
Úgy kezdődött, hogy beindult valami kukac bennem: kéne egy jót enni! Bejártam Óbuda vigalmi negyedét, Hűvösvölgyet, név szerint nem akarom megírni, mi mindent hagytam ott kedvetlenül és egyre türelmetlenebbül.
Nagykovácsiban végre megpillantottam egy "Étterem" feliratot, különben is, szeretem az olasz ételeket, itt baj nem lehet. A kirakaton keresztül két vendéget is felfedeztem: bíztató.
Mire beléptem, a két, feketébe öltözött úr felpattant, udvariasan köszöntöttek és elfoglalták posztjukat.
Amikor megkaptam az étlapot, elment a kedvem az élettől: a választék meglehetősen bőséges olasz ételekből, de maga az étlap egy széthajtható kutyanyelv, gyűrött, kopott, maszatos. Jobban körülnéztem, hát a fal, a berendezés sem volt különb! Még hogy másodosztály! - Hacsak nem a vasúti vagonjaink szintjéhez mérem...Kellett ez nekem? Végül is nem álltam fel, nem keresek új helyet, rendeltem egy spagettit a kedvenceim közül, de bruscettához, minestronéhoz már nem volt kedvem. A pincérek - egyébként különösebb panaszom nem lehetett a munkájukra- kedvesen figyelmeztettek, hogy náluk a rendelt fogás csilivel!? készül. Kértem, ne legyen csípős, ahol pepperonival készül, ott is lemondok róla.
Elfogadható edényzettel, evőeszközzel megérkezett a Spagetti agio e oilo, kinézetre hibátlan. A tészta szakszerűen főzve, közötte zöldfűszer, tetején -vélhetően valami jobb juhsajtból- sajtforgács. Sajnos, az íze nem jó, közel van az ehetetlenhez! Nemhiába tanítják a szakiskolában: kóstolni, kóstolni! Ennyire elsózott ételt nem lett volna szabad kiadni.
Büntetem magam, eszem, amíg bírom... Az olaj sem volt említésre méltó minőség!
Gyorsan fizettem (az ár sem volt másodosztályú, szerencséjükre!), és vagy öt kilométer autókázás után öntött el a düh, amikor végre ízeket kezdtem érezni a számban: gyönyörű, friss bazsalikom! Hát ettől fosztottak meg!
Pancserek!

 © Mackó Úr2007. jan. 30. 08:32 | Válasz | #129 
Kedves Győri!
Nem sértődöm meg, már csak azért sem, mert érdemi segítséget kaptam, figyeljen:
ääääää
Most már nekem is megy! Ezután már csak a műveletlenségem lehet oka a betühibának!
Carbonara igazát elismertem magam is, attól az nem lett nagyobb, hogy megismételte...
Nem volt okom Carbonarát megbántani, nem is szándékoztam, a kedvességén sem hiányoltam semmit...
Nem menti felületességemet, de ha a Google-ban rákeres a nevezett vendéglőre, meg fog lepődni: nálam sokkal műveltebbek is megfeledkeznek a helyes betüről!

 © Pesti úr2007. jan. 24. 10:10 | Válasz | #128 
Erről meg nekem jutott eszembe valami, csak lövésem sincs, hová írjam, mert a gasztronómiához és vendéglátáshoz van a legkevésbé köze. :o)))

 Győri2007. jan. 23. 20:54 | Válasz | #127 
Mackó Úrnak a 125-höz. Drága Mackó úr, ne sértődjön meg, Carbonarának igaza van és elég kedvesen is mondta. Egyébként, ha nem veszi zokon az ä-t a jobb alt és az a kombinációjával elő lehet állítani. És Isten mentsen, hogy ilyen alapon válogasson a kocsmák között. :-))))

 © Mackó Úr2007. jan. 22. 08:29 | Válasz | #126 
2077-ben riporter kérdezi az éppen 77 éves Edömér bácsit:
- Hát a gyerekkorából emlékszik még valamire, bácsika?!
- Nem, fiacskám… bár, várjon csak! 2007 január 21.-én a mamával kint ebédeltünk a szabadban, a Náncsi Nénihez címzett Vendéglő teraszán! Hát erre még emlékszem!


Náncsi Néni Vendéglője,
Budapest, II.


Megdöbbentően meleg van, pedig lassan itt van Február. A teraszon is megterítettek néhány asztalt piros kockás terítőkkel, nem is hiába, van, aki ott telepszik le vasárnapi ebédjét elkölteni. Kicsit irigylem, de azért mi a terembe megyünk. Nem foglaltam helyet, bár minden egyes asztalon ott a „Foglalt” tábla, bő két órát adva ebédünkre, kedvesen leültetnek. Ugyan így fogadnak még néhány érkező vendéget, de lassan elkezdenek szállingózni azok is, akik asztalt foglaltak.

Ami meglep: az érkező vendégek jelentős része kisgyerek: mennyit tipródtunk itt „bababarát éttermeken”, hát ez az igazi, amit itt láttam! Minden egyes kis vendég „személyes” kiszolgálást és figyelmet kapott, a felszolgálók kiemelt gondoskodását
-pedig nem hiszem, hogy mindegyikük személyes tapasztalat alapján tudhatta, hogyan is kell bánni a kisgyerekekkel-! Főként ennek tudom be, hogy nem volt hangos szó, nyűgösködés, még a másfél éves kislegény is pontosan tudta, hogy viselkedjen itt!

Visszatérve az étteremre: kedves, udvarias fogadás és helyre kísérés, a kabátolásban nem segítettek és ebből következett egy újabb ( de szerencsére utolsó baki: a kinyitott étlapot a hölgy elé helyezték, de az úrét – aki még a kabátokkal volt elfoglalva-, csak úgy odahányták az asztalra.
Étlap: már a honlapról is láttam, hogy jó izléssel tervezték, ez köszönt vissza az étlapon is. Egyetlen gondom van, egyébként általánosan követendőnek tartanám ezt a stílust: Annyira tartalmas a füzet, - még gyerekmesék is vannak benne, hogy valóban szívesen olvasnám otthon vasárnap délután, a kandalló előtt, vagy esténként ebből mesélnék az unokáknak – de hát rendelés után el kell, hogy vigye a pincér! Így nem töltheti be funkcióját! Az alap-étlapon kívül, külön füzetben és egyszerűbb kivitelben, Napi Ajánlatot is kapunk. Kiváló a választék, aki itt nem talál magának, az főzzön otthon! Kiemelten bőséges a hal-kínálat, de gondolnak a vegetariánusokra is!
Amíg az étlapon élvezkedtünk, friss pogácsával kínáltak, igazán küldhetnének belőle minden nap!
Meglepően gyorsan végeztünk a választással, talán még csemegézhettünk volna az étlapon, de úgy éreztük, megtaláltuk az igazit:
Halászlé csészében.
Amikor elénk rakta a pincér, és megéreztük az illatát, tudtuk, jól választottunk! Attól, hogy én másképp főzőm a hallét, még tisztelhetem, élvezhetem mások főztjét: nemes halakból főzött, kellemes aromájú lé, pont olyan zsíros és paprikás, ahogy az jól esik!
Petrezselymes, tejszínes laskagomba széles-metélttel.
Úgy is, mint vega főétel: selymes, illatos mártás, benne jól megpárolt gomba, mindehhez egy jó minőségű tészta. Gusztusos tálalás, jól eltalált ízek, hát kell ennél több?
Kemencében ropogósra pirított egyszemélyes csülök.
Nem lehetett kihagyni! Valóban ropogós, húsevők élvezetére a felkockázott bőr minden egyes falatja muzsikált a szájban, a hús porhanyós volt, és ami újabban egyre több gondot okoz: valóban egyszemélyes volt, nem adtak megalázóan nagy adagot! Körete hagymával pirított krumpli, az is nagyon a kedvemre, kevés házi csalamádé, meg külön kérésre mustár.
Még egy desszert is belefért, Náncsi néni császármorzsája, az enyhén ittas barackdzsemmel szintén kiváló volt!
Heimann Szekszárdi Fuchlija ( róka színű bor, a rozé és siller között) jól illett a tésztaételhez, a rendelt két deci bemutatása és kóstoltatása pedig mintaszerű volt. A csülökhöz jobb híján egy szépen szervírozott, alkoholmentes Bitburger fogyott, nem lettem tőle beteg…

Sok kritika érte ezeken az oldalakon a Náncsi Nénit: mi kifejezetten elégedettek voltunk mind a konyhával, mind a kiszolgálással minőség és gyorsaság tárgyában egyaránt, és ahogy a felszolgálók a gyerekeket kezelték, külön elismerésem kedvességükért! Még egy kényes kérdés: lehet, hogy „rosszul” választottunk, de az árakat kifejezetten barátinak találtuk, lehúzásra pedig semmilyen szándékot nem láttunk!



 © Mackó Úr2007. jan. 18. 07:40 | Válasz | #125 
Kedves Carbonara,
hosszú idő után ez az első fórumtársi észrevétel a kalandjaimhoz. Egy amerikai antológiában olvasott vers jut eszembe róla, sajnos csak az elejét tudom:
"Van egy kis állomás, a nóta zengi,
hol még nem szállt le soha, soha senki..."
... végül megáll egy vonat, le is száll róla valaki, de csak azért, hogy az első bokorban elvégezze a dolgát. Az állomásfőnök bánatában felköti magát egy körtefára.
Ennyire persze nem súlyos a helyzet, természetesen igazad van, de ahogy a "sajt"-nál láthattad, nincs umlautos "a"-m, ahol kijött, "ae"-vel pótoltam, de a házikónál ez értelmezhetetlen magánhangzó-torlódást okozott volna.
Legközelebb csak olyan kocsmába megyek be, aminek le tudom írni a nevét!

 © carbonara2007. jan. 16. 15:37 | Válasz | #124 
Kedves Mackó Úr, nagyon jól hangzik a leírás alapján, alkalomadtán én is kipróbálnám.
De : valóban így van kiírva a neve ? Mert szerintem így kellene : Bratwursthäusle.

Nem tudom, mennyire ismeretes a Käse mit Musik?
Ez egy érett, a mi Pálpusztainkhoz hasonló sajt, amit felszeletelve, sok hagymával, továbbá ecettel, olajjal sóval, borssal, köménymaggal tálalnak. Sör-, ritkábban bor- (Frankfurtban almabor) - korcsolyaként fogyasztják. Az elnevezés, mármint a zene az emésztés során keletkező zajokra utal.

 © Mackó Úr2007. jan. 16. 07:29 | Válasz | #123 
Két Angyal Csárda,
M 7 Autópálya, Érd.

Több tíz éve járkálok arrafelé, még egyszer sem jutott eszembe betérni, nem mintha kerülném, hogy angyalokkal ismerkedjem.
A parkoló inkább üres, mint nem, bent a termekben is elvész az az öt-hat pár. Az építészeti kialakítás nem kedvemre való, főképp a lakkal lekent kőburkolatok nem tetszenek a falakon, boltíveken, utólag csinálták, befalazva a villanykapcsolókat is, erre mondják, hogy ronda, de legalább nem jó! A bútorzat verekedésálló – mozdíthatatlan rönkasztalok és székek: most szerencsére csend és nyugalom van, amit aztán később valami lakodalmas rock borzol fel.
Hopp, megvan az első angyal: ugyan nem szőke, ráadásul feketében van, de egyébként minden stimmel: kedves, mosolygós, segítőkész és gyors. Nagy érték a vendéglőnek egy ilyen felszolgáló! Később aztán előkerül egy másik angyal is, akinek csak arra futja, hogy beálljon a pultba uzsonnázni – valami baj lehet a műfogsorával… Nem is bánom, hogy nem került közelebb.
Az étlap műanyag, műanyag hátán, sokan koptatták már… Határozott szándékkal jöttem, csak rendelés után olvasgattam kicsit bele, nem értek nagy meglepetések, ha csak azt nem említem, hogy barátiak az árak…
Akropal tányérokkal terítettek, a gulyást bográcsban hozták, hozzá megfelelő félbarna kenyeret. Mindebben nem lett volna semmi különös, csak pont a GULYÁS!
Aki ismer, tudja már a mániáimat: hát ehhez megfelelő marhahúst választottak, szakszerűen készítették el, nem hiányzott semmi fűszer a sűrű léből, zöldség, krumpli, csipetke, minden, ahogy a Nagykönyvben vagyon írva, úgy készült. Az utolsó cseppjéig élveztem! A bográcsba két bő mélytányérnyi volt, ha bírtam volna és nem szégyellem, kérek még egyet!
Aztán jött a túrós csusza: neves vendéglőket megszégyenítő korrektséggel készült! Nem illik ilyen részleteiről beszélni a konyhaművészetnek: a szalonnapörc megkíván egy halvány avasságot: sokkal finomabb, mint a nyers, éretlen szalonna pörce: hát itt még ezt is eltalálták! Jó volt a laskatészta, elég a túró-tejföl: hogy milyen egyszerű remekül főzni, nem is tudom, másnak miért nem sikerül?
Mindezen élmények után a slusszpoén: a számla 1.500.- Ft!

 © Mackó Úr2007. jan. 16. 07:26 | Válasz | #122 
Bratwursthauschle

Mennyivel kifejezőbb elnevezés, mint a „Kolbászda”, pedig egy ugyanazon sörözőt jelöli, a Gyorskocsi utcában. Már megint a Gyorskocsi utca? Gyanús!
Nem kell megijedni, ez a másik vége, pont a Batthyányi téri csarnok mögött található a vendéglő. Már első pillantásra kellemes az épített környezet, fapadló, faborítás a falon, mennyezeten, a dekoráció nem teng túl –a vendégek sem.
Szívélyes kisasszony fogad, formaruhája egy hosszú fekete kötényben testesül meg, STOP! Nem félreérteni: az öltözék többi része civil. Kedvesen, szakszerűen ajánl az étlapról – egyedi kialakítású, gusztusos iromány-.
Az eredmény:
Scherdel csapolt barna sör: kiváló!
Bajor májgombóc leves: büszkén állítom, hogy ebből az étekből majd annyit ettem eddig, mint egy igazi bajor, ez az adag nem illeszkedett a sorba: a lé számomra túl markáns volt, a gombóc –masszív, gyári darab-, pedig tartalmazott majorannát, borsot, de hogy májat is, azt nem állíthatom.
Sült nűrnbergi kolbászok zárták a sort: ez valóban remek volt.
A tálalás, az edényzet (barna kőagyag), az evőeszközök, asztalnemű, a fűszer- és mustárkínálat mind-mind nagyon rendben volt, látszott, hogy szívvel-lélekkel viszik az üzletet. Jó volt látni!
A kalandot 2.000.-Ft alatt megúsztam, ami a sörre, kolbászra tekintettel nem volt túlzott.
Két nyomós oka van még, hogy visszatérjek: az étlapon szerepelt Kaese mit Musik és Bajor csülök. Nem hagyhatom ki!

 © Mackó Úr2007. jan. 11. 07:34 | Válasz | #121 
Köszönöm Medwe megemlékezését, no meg, hogy gondozta soraimat!
Remélem, még sok - köztük több közös- élményről számolhatok be ezeken az oldalakon.

medwe2007. jan. 10. 11:06 | Válasz | #120 
Mackó Uram!
Talán a meghatottságtól könnyes szemmel és remegő hanggal mondanám, ami most fedeztem fel:
májusban lesz öt éve, hogy először írtál ide az éttermi kalandjaidról.
Ha minden igaz (persze ezt ki garantálja?) a Happy Bankról emlékeztél meg 2002 május 17-én, és azóta számtalan értékes bejegyzéssel emelted ennek a kis szerény amatőrwebnek a színvonalát.
Köszönöm!

A szemem most tényleg könnyes, de elsősorban azokból, hogy most készültem el az oldalad másfél évre visszamenő frissítésével.
Nincs rajta minden írásod, mert ahol együtt voltunk, azt oda külön nem tettem fel, sőt, adós vagyok néhány együtt elkövetett teszt bitbe foglalásával is, de megint sikerült lépnünk egyet.
Hogy hova, az majd kiderül! ;o)))
Remélhetőleg mind többen veszik észre, hogy mi ketten két külön alak vagyunk, ugyanis olyan olvasóim is kevernek minket, akiket személyesen ismerek, netán közeli rokonaim. Mit várjak akkor azoktól, akik csak úgy bekukkantanak ide?
És legyenek jó kalandjaink a továbbiakban is!
üdw
medw

 © Mackó Úr2006. dec. 27. 11:31 | Válasz | #119 
Ha az ember jól helyezkedett, kiláthatott a rácson! Ahogy mondják, ott túl már egy más világ van… Megfigyelhető volt – már akinek jutott rá elég idő -, hogy odaát, az utca túloldalán valamit építenek! Jól előkészíthették a munkát, mert ahogy kezdett kirajzolódni a jellegzetes portál, már nem is kellett sokat várni a nyitásig. Kínai étterem, még a neve is jól kiolvasható a Katonai Főügyészség Főutcai ablakából:

Új Lanz Hou


Eljön még az én időm, amikor meglátogathatom!
Hát eljött! Igaz, hogy ehhez még egy lökés kellett: megláttam egy TV-műsorban, hogy ott a hagyományos ázsiai módon, két karon húzva, lóbálva, ide-oda csapva nyújtják a tésztát. Ez kell nekem!
Mutatós étlappal ismerkedtem, mondhatnám azt is, jó sokáig, de ez nem volt kulcskérdés. Egyetlen felszolgáló dolgozott a szép lassan megtelő teremben, ráadásul voltak take-away ügyletek is, sőt mindennek tetejében szegény minden lépését a tulajjal kellet, hogy egyeztesse-engedélyeztesse. Nem lehet könnyű kenyér. Csodáltam is kellően türelmét, kedves figyelmességét: a rendelés leadásával „teljes jogú vendég” lett belőlem, akit ugyan úgy körül kell zsongani, elhalmozni figyelmességekkel, mint a nagyokat. Pedig igen szerényen ebédeltem: részben már megkezdődtek a Karácsonyi nagy zabálások, részben pedig egyetlen étel kedvéért jöttem, azt akartam megkóstolni. (Ha az árakat nézzük, nem volt igazán nagy becsületük a tésztáknak…)
A biztonság kedvéért rendeltem egy levest, zöldséggel, sertéshússal. Hasonlóan a már megszokottakhoz, a hús-alaplé leves nem rendelkezett markáns ízekkel, de meg volt a lehetősége minden egyes ízt külön-külön kiélvezni. Ami a technikában meglepett, gőzöm sincs, hogy tudtak a sertéshúsból cérnametéltet vágni? Az látszott, hogy nem főzés után, de nyersen sem csinálhatták, nincs az a kés, nincs az a bárd!
Rövid várakozás után megkaptam a főfogást: Jang Zhu módra készített pirított tésztát: Az általam vágyott tészta, kissé füstös ízű szójaszósszal, pirított zöldségekkel, garnélarákkal. Hatalmas adag volt, majdnem kifogott rajtam. Minden egyes falatot kellő tisztelettel kiélveztem, de sehogy nem fért a fejembe, hogy tudták pont az én ízlésemet ilyen sikeresen eltalálni, miféle szakácstehetség, biztos kéz kell mindehhez? Sokkal bonyolultabb, díszesebb ebéd is nehezen hoz ki belőlem ekkora elragadtatást!
A számlám valahol 2.000.- körül volt, amit igen méltányosnak tartottam, de a történethez még az is hozzá tartozik, hogy bemutattak a chefnek és Wang mesternek is, aki dedikált naptárral kívánt Boldog Újévet!

 © Mackó Úr2006. dec. 12. 08:44 | Válasz | #118 
Megint egy étterem, amelyikkel többet agyalok, mint ami időt ott eltöltöttem! Nem jó ez így!
Olvastam róla, megmozgatta a fantáziámat, alig vártam az alkalmat, hogy levizitáljam a

Városfal Vendéglőt
(Bp., Margit krt.)

Szerencsémre, nem hittem a Vendéglő honlapjának, miszerint reggel 8-kor nyit, az ajtóban kiderült, a 8 az 11! Nekem nyolc, de akkor lehet, hogy a reggelire szóló invitálás is csak kamu? Ez a bemutatkozás! Mindegy, egyszeri látogatás, egyszeri, megismételhetetlen élmény, ez van!
A bejárat a Bakfark utcában bújik meg, nem egy jó ómen, hogy ott található a Bakfark Étterem – hűlt helye – is. Ilyen kis utcában, ennyire eldugott helyen nem él meg sem két, sem egy étterem, főleg, ha belegondolok a környék gazdag kínálatába! Nem baj, majd segít a reklám, meg a jól megválasztott profil, az egyedi szolgáltatások, például a reggeli… Pár kényelmes lépcsőn felkapaszkodva az üvegezett teraszra jutunk, ami olvasósarokként is működik, jobbra, a falakon belül egy rendezett bárpult, majd szépen terített asztalok. Igényes építészeti megoldások, nem túlcifrázott belső tér, tetszik a dekoráció is, az elrendezés sem túl zsúfolt… első pillantásra kiváló helynek tűnik.
A szakács fogad, -a pincér még nincs a páston-, hellyel kínál, de azt nem tudja megmondani, melyik a dohányzó, melyik a nemdohányzó szekció: majd a kolléga…
Megérkezik a felmentő sereg, egy fiatalúr vesz gondjaiba, remek asztalt kínál, a kabátolásban ugyan nem segít, de nyitva adja elénk az étlapot, hozzá bőséges szóbeli kiegészítést fűz.
Étlap: Mutatós bőr borító, az első lap illendő bemutatkozás, aztán jön a lényeg: előételek, levesek, saláták, tészták, húsok fajtánként, desszertek, pirítósra való kenegetők, majd az itallap is befűzve. Jó ezt a dokumentációt kézbe venni, de rossz olvasni! Az ételneveknél az infantilizmus viszi a prímet, egy gourmet ilyesmitől csak elriad, az ilyen vidéki vendég - mint én- is, pedig csak egyszer dől be. Kénytelen vagyok idézni, hogy ne tűnjön üres sértegetésnek, amit írok:
„Eszik mama túrós csuszás csirkebecsináltja… Egy neves vidéki séf hosszas unszolásra volt hajlandó a receptet megsúgni.”
„Vadas- Fehérvári nagymama receptje. Zoliék családi ünnepeinek elengedhetetlen tartozéka az édesanyja által készített vadas…” Minden tiszteletem a kedves Mamáé, de ki az a Zoli, akinek az ízléséhez nekem bármiben is alkalmazkodnom kéne!?”
Aztán van olyan étel is, amit annyira részleteznek, hogy a vendég joggal tarthat tőle, neki kell majd a konyhán elkészítenie!
Egyszóval nem tetszik az étlap!
Még kevésbbé tetszett az, ahogy a pincér azt kiegészítette: vannak az étlapon olyan étkek, amit nem tud hozni, van viszont a séfnek napi ajánlata. Idáig rendben, de mi közöm hozzá!, hogy a tulaj milyen megfontolások alapján nem akar kiszolgálni szarvasgombás ételekkel, amikor ott van az étlapon!? Ráadásul, a magyarázatba annyira belebonyolódott, hogy a napi ajánlatot már csak ebéd közben, a szomszéd asztalnak előadva hallottam meg. Egyébként, le kell szögeznem, a pincér udvarias, jól képzett, és lelkes volt, a későbbiekben egyetlen hibát nem vétett, ahogy a borral bánt, mintaszerű volt, és végezetül a számlázás is gördülékenyen ment!
A rendelés hamar összeállt, a vega szekciónak rántott gomba fél adag görög salátával, jómagam nem tudtam ellenállni az ismeretlennek, megkóstoltam Eszik mama levesét, és kértem egy hátszínt fokhagyma mártásban, sós vízben főtt krumplival.
Előre készültem a borlapból, a kínálat ugyan más volt a valóságban, mint a neten, de nem bántam meg! Polgár villányi Premier Rosé-ja volt az ebéd kiemelkedő momentuma. Az élvezeteket csak fokozta a felszolgálás szakszerűsége.
Megérkeztek ételeink is: a rántott gomba kicsit halovány, amúgy kifogástalan, a görög saláta pedig egy költemény!
A leves hosszabb ismertetést igényel (…azt mondják, először a szemünkkel eszünk! Lehet, hogy én becsuktam?): enyhén paprikás, fedett lé –vélhetően liszt-szórással sűrítve-, benne a főtt csirkemell már főzés után lett felkockázva, ettől kissé idegen. Gondolom, csirke-alaplé lehet, kicsit utánízesítve, zöldségeket nem, csak egy kis paradicsom-ázalékot találok benne. Az íze nem rossz, kissé savanykás is, de nem emlékeztet becsinált levesre. Ahogy mélyebbre jut a kanál, fehér, nyálkás csomók kerülnek elő: a túró! No komment! Aztán jön a lebbencs, kisebb-nagyobb darabokban, végül egy, ami a tányér alját betakarja, kés-villa dukálna hozzá Saját magamat minősítem, hogy megettem, noha sejtem, sőt egyre biztosabb vagyok annak a neves vidéki séfnek a kifaggatása valahogy így történt:

Zaklatottan jön be a séf a konyhába:
- Elnézést a késésért, defektem volt! A csoport?
- Semmi gond, séf úr, mindent elintéztünk! –válaszol egy idegen
- Maga lenne az IBUSZ-csoprort kísérője? De hát a leves még nem is készült el! Mit ettek akkor? És hova lett az a badella az asztal alól!?
- Hát volt rajta egy cédula, hogy Eszik mama levese, felmelegíttettem a konyhalánnyal és megettük!
- Szerencsétlen! Hogy mi lesz még ebből… Tudja, az EU-ban már nem lehet moslékot adni a disznónak, hát tettem rá egy cetlit: Eszik mama az anyakocánk, a múlt héten fiallt, kell neki az erősebb koszt!

De majd most! A hátszín! Mi jut eszünkbe ha az étlapon a hátszín megnevezéssel találkozunk? A frissensült! Vagy tévednék? Illik megjegyezni, ha valahol párolják a hátszínt, nehogy a vendég csalódjon. Első csalódás akkor ért, amikor megláttam a tálat: sós vízben főtt krumpli helyett valami ételgyári röszti… nem erre készültem! Az sem tetszett, hogy a mártás teljesen betakarja a húst: csak nincs valami rejtegetni valójuk? Kikapartam: a mártás alatt valami száraz, kemény főtt marhából szelt három kis csimbók volt. Kezdett nem érdekelni a dolog! Nem szóltam a levesért, nem szólhattam, hiszen magam választottam, nem szóltam a köretért, a mártásért, aminek egyedül a Maggi örült: egy adaghoz hat adagnyi por fogyott, annyira sós és annyira fokhagymás volt, és nem szóltam a húsért, hogy becsaptak, hogy palimadárnak néztek. Már nem érdekelt az egész ebéd, a vendéglő, a fineszes szakács…
Singer János pszichológus, aki az étterem tulajdonosa is, majd analízisbe vesz, hogy lehet valaki ilyen, hogy ott hallgat, mint a nyuszi, aztán itt önti ki a keserűségét…

Hogy hirdetett műsoraik kiválóak, nem kételkedem, hogy a hely alkalmas kulturális találkahelynek, egészen bizonyos, de aki azt várja, hogy mindezt „megtetézik jóféle falatokkal” (hirdetés a STOP-ból), inkább otthonról vigyen elemózsiát, ha a csalódást el akarja kerülni!
Nomen est omen? Ilyen konyhánál a város nem fal!


 © Mackó Úr2006. dec. 06. 14:20 | Válasz | #117 
Jobbomon Ferenc Jóskával ebédeltem! Bal felől, meg Széchenyi volt! Exkluzív társaság gyűlt össze a

Hotel Hold Éttermében
Budapest V. Hold utca

-azzal az apropóval, hogy megkóstoljuk a büfé-ebédet.

A büfét a pincei boltíves teremben adják, ahol vitézi páncélok, Feszty-körkép és egyéb dekorációk várják a gyanútlan vendéget: bár jómagam a demokrácia híve vagyok, itt királyok, főurak társaságában kellett elköltenem ebédemet. Kissé zeg-zugos úton jut oda a vendég, ennek ellenére, hamar megtelt a terem. Odalent udvarias személyzet várja az érkezőt, persze étlapról szó sincs, helyén való az első kérdés, milyen italt hozhatok?

Alapjában nem kedvelem a büféebédet, sokszor gagyi a választék, a kihelyezett tálakat, chevingeket nem gondozzák, és feszélyeznek az olyan vendégek is, akik az „annyit ehet, amennyit csak bír” hívó szóra gyülekeznek. Itt az ételválaszték megfelelő, de meg kell jegyeznem, aznap éppen ”repülőnap” lehetett, még a fasirt is szárnyasból készült.
Két fajta leves, hús- és frankfurti adta a kezdeti lökést, a frankfurtit kóstoltam, jól sikerült, megfelelően sűrű is volt.
Remélem, semmit nem felejtek ki a főételek közül: csirkepaprikás, sült pulykamell, fasirt, mexikói csirkeragu, virsli-ragu, kapros-tejszínes csirkemell becsinált (ez is finom volt!), cukkínis-zöldséges csirkeragu, hússal rakott tészta (ugyancsak jó munka), köretnek rizs, sósburgonya, penne, és volt még egy kellemes lencsefőzelék is. Savanyúságnak káposzta salátát kínáltak, hát az nem az én ízlésem szerint készült. A desszertkínálat vaníliapudingból és túrós lepényből állt: az utóbbi nekem nagyon ízlett, de volt, aki ott hagyta.
Folyamatos volt a tálak utántöltése, nem szenvedtünk hiányt semmiből, az asztalokról is szorgalmasan hordták el a csetreszt. Gördülékenyen szervezték a fizetést is, az 1.250.- Ft-os egységár megfelelő ellenérték volt. Ha valaki arra jár, bátran kipróbálhatja!

 © Mackó Úr2006. dec. 05. 07:48 | Válasz | #116 
Galéria Étterem,
Szolnok

A belvárosi Tisza-parton sétálgatva egy míves, új épület tűnik az ember szemébe. Már kívülről is látszik, hogy gondosan tervezték, igényesen építették, pontosan körülhatárolt funkció számára.

Galéria, ahogy a neve is jelzi, múlt századi és kortárs alkotók műveivel, jóleső érzés körbe sétálni, az alkotásokat nézegetve.

Galéria - Étterem, ahogy a neve is jelzi, ide étkezni, szórakozni jár az úri közönség. Talán nem is étterem, inkább valami komplexum, az alagsorban egy sörözővel, a földszinten egy valóban igényesen berendezett, füstmentes étteremmel, az emeleten egy galériával a dohányzóknak, különtermekkel, itt mindenre és mindenkire gondoltak. Ahogy néztem, jól számoltak, egymást követik a zártkörű rendezvények, esküvői vacsora, öregdiák-találkozó.
Az épület nem csak kívülről mutatós, a belső tér is kellemes, a látványt szakértő kezek alakították, még a székek is egyedi tervezésűek.
Nem váratott magára az étlap, amit kinyitva tesz elénk a helyválasztásban is segítő pincér. Gusztusos iromány, nem túl terjedelmes, az étkek minden fajtájából egy kevés – legyen ennyi elég! Egyedi igényeink kielégítéséhez tanácsokkal is szolgál emberünk, így egyikünk hatalmas tál, igen forró húslevest ( úgy is, mint vegetáriánus-ételt!) rendel csigatésztával, zöldséggel (nem volt az étlapon!), míg a könnyű húsos menü magyaros szekfűgomba levesből és tiszai szűzpecsenyéből állt.

A valóban forrón érkező húsleves vagy öt tányérnyi volt, jellegzetesen világos, sertéshús-színű, nagyon jól fűszerezve, kristály tisztán, és gazdagon megrakva zöldséggel, tésztával. Elfogyott! Büszke vagyok a társamra, aki kifejezette kisétkű: ez aztán a teljesítmény!
A magyaros szekfűgomba leves meglepetés volt: általában a nehéz leveseket kedvelem, most kissé pihentetni akartam a gyomrom, ezért kértem a pincér tanácsát. Elfogadtam, de úgy igazából nem hittem neki: ki látott már magyarost és gombát kímélősre főzni? A pincérnek lett igaza: semmilyen íz nem hiányzott belőle, mégis könnyű, illatos, a tyúkláb gomba (nálunk így hívják) jellegzetességét megtartó leves valóban meggyógyított, új erőkkel fogtam a második tálhoz: tejfeles-gombás-paprikás mártásban natúr szűzpecsenye, a körete tojásos galuska. Mutatós volt a tálalás, kedvemre való az adag, jól sikerült az ízesítés is, nem hiányzott semmi az élvezetek teljességéhez! Jó ez a konyha, nagyon jó!
Pontosabban, hiányzott, de nem sokáig: Lelovits villányi rozéja tette maradéktalanná örömünket.
Kaptunk még két kiváló kávét, desszertre nem jött kedvünk, de ennek csak egyik oka volt, hogy ahol jártunk Szolnokon, az éttermekben nem vitték túlzásba a kínálat változatosságát ezen a téren, de még olyan cukrászdával sem találkoztam, amelyik elcsábított volna.

A végig udvarias, gördülékeny kiszolgálás tetszett, a fizetésnél akadt egy momentum, amit nem értettem: állítólag a bank begyűjtötte a mobil kártyaleolvasókat, valamiféle visszaélés lehetősége miatt, ezért a földszintre kellett lemenni, a kasszánál intézni a kártyás fizetést… nem hallottam még ilyenről!

 © Mackó Úr2006. dec. 01. 06:41 | Válasz | #115 
Tisza Szálló Étterme,
Szolnok

Ünnepi búcsúvacsorára gyűlt a vendégsereg a Szálló díszesen kivilágított, száz éves hangulatot sugárzó éttermébe.
Egymástól diszkrét távolságban elrendezett asztalok, a ház legjobb damasztjaival, legszebb, márkás porcelánjaival terítve, legfeljebb az ezüstök hiányoztak, az üvegpoharak csillognak-villognak, a pincérek ugrásra készen várakoznak, már csak a zenekar hiányzik, hogy tust húzzon, amikor belépnek a vendégek!
A vendégek nem haboztak, beléptek: összesen két fő – meg egy eltévedt szállóvendég, aki hamarosan fel is szívódott-! Remélem, azon a vasárnap estén azért akadt más vendég is rajtunk kívül, igazán megérdemelték volna!
Az asztalhoz kísérés, a kabátok elhelyezése , ültetés és a nyitott étlap vendég elé helyezése mintaszerű, kéne ide néhány tanuló felszolgáló, lássák ők is, hogyan kell ezt csinálni!
Ahogy már meséltem, közös konyha látja el az Éttermet és a Sörözőt, az étlap azonban nem ugyan az! Díszes kötésben, gusztusos és tartalmas iromány kerül elénk, a főúr is segítőkészen közreműködik a választásban. (Megjegyzés: az árak igencsak barátságosak voltak, nem tükrözték sem a patinás környezetet, sem a később megismert színvonalat!)
Az alkalomhoz illő a rendelésünk, a vega szekció krumplipürét kér, pirított zöldségeket és egy vegyes dresszing-salátát, méghozzá egyszerre tálalva.
Együtt érkeznek a fogások a levesemmel: nem mertem ismét halászlét kérni, hátha csalódom, hideg eperkrém levesre esett a választás.
A vega ételek tálalása gyönyörű , és ahogy hallom, a kivitel is nagyon rendben van!
A leves valóban hideg és tiszta gyümölcs ízű, édessége visszafogott, a tejszínhab díszítés nem zavaró. Jól kezdődik!
Pár napja a gyógyfürdőzők henye életét élem, most nem az igazi a falánkságom, ezért a sok-sok csábító ajánlat közül a vadas marhát választom, szalvétagombóccal. Nem bántam meg! Porhanyós, szaftos párolt marhaszeletek érkeznek egy jellegzetes zöldség-fűszer mártásban, a köret is nagyon gondosan készült!
Emelendő az ünnep hangulatát, az igen csak bőséges borkínálatból (kínáló-asztal, borvitrin) Gere 2005-ös rozéját választottuk. Szakszerű volt a bor bemutatása, kóstoltatása, az asztalon való elhelyezése, sőt az is, hogy nem feltűnően, vagy tolakodóan rendre utántöltötték. Azt hiszem, már említettem, hogy az ilyen pincérmunkát tanítani kellene!
Hiába csemegéztünk az étlapon, desszertre már nem futotta az energiánkból.
A számla bemutatása (később, a szállodai számlával együtt fizettünk) ugyancsak mintaszerű volt.
Nem mondom, elkelt volna a jó hangulathoz még néhány vendég, de remélem, az sem rontotta volna el a konyha és a felszolgálás teljesítményét, ha telt ház van!


 © Mackó Úr2006. nov. 30. 07:18 | Válasz | #114 
Kassai Söröző, Szolnok


A Damjanich utcát nem érdemes név szerint keresni, alig ismerik, az utcanév-tábla pedig nem olvasható. Így is könnyen rátalálunk, ott van a Damjanich-uszoda!
Szolnok belvárosában, amikor az autós a túlpartra vezető körforgalomhoz ér, az utolsó menekülési lehetőség egy zsákutca-parkoló. A sarkon a Halászcsárdát találjuk, két házzal beljebb a szerényebb, otthonosabb Kassait.
A fogadás kedves, udvarias, külön terem várja a nemdohányzókat. A pincér készségesen a helyünkre kísér, nyitva helyezi elénk az étlapot, kérésre szívesen segít ( méghozzá nagyon jól!) a választásban. Az italra vonatkozó kérdése kissé szokatlan:
„Tudják már, mit isznak?”
–az ottani etikettnek biztosan megfelel!
Magyaros gombalevesük finom, sűrű lé, sikeres alkotás, eleget is hoznak belőle, csak a szemünk kívánna többet. A „vega „főétel sült krumpli mustárral, paradicsomsalátával friss, ropogós és szintén bőséges.
Ismét kipróbáltam a Tiszai halászlét, most már csak fél adagot, mást is akartam még kóstolni. Úgy tapasztaltam, Szolnokon ismerik a jó halászlé titkát! Gyönyörű szín, megfelelő sűrűség, pazar ízek! Akár minden nap jöhetne egy tállal! Természetesen kínáltak hozzá csíptetőt is, de nekem csak a friss, foszlós fehér kenyér kellett! Bár nem kértem, találtam halat is a lében, nem ponty volt, tán kárász, nagyon kellemes, tiszta, fűszeresebb ízű hal, sajnos sok szálkával - és nem úszkáltak benne hagymakockák, mint a Kis Tisza halászléjában -! Mindenestől remek választás volt!
A főfogás igazi meglepetés: Lacipecsenye címén három vastag szelet, fiatal bőrős malackarajból szelt fokhagymás frissensültet kaptam. Bárcsak mindenhol így csinálnák! A sült krumpli és csalamádé köret is kedvemre való volt.
Mindezt meg kellett koronáznom egy desszerttel! Megjegyzem, egyetlen szolnoki étteremben sem tapasztaltam, hogy a desszertek különösebb fantáziával kerülnének az étlapra!) A Rákóczi túrós palacsinta kellemes íz-hatású, a megszokottól eltérő volt: a töltelék túróban és a díszítő tejszínhabban is lekvár-szigetek dobták fel a látványt és az ízt. Méltó befejezése volt az ebédnek!
A Söröző HB sört csapolt, hidegen, szakszerűen, jól illett az ételekhez.
Örülök, hogy rátaláltam erre a helyre!

 © Mackó Úr2006. nov. 21. 13:25 | Válasz | #113 
Kis Tisza Söröző, Szolnok
Másodszor

Felbátorodva előző napi élményeinken, szóba sem került, hogy más helyen vacsorázzunk. Az étteremben egy rendezvény volt – leginkább jelmezbálra hasonlító, fura formáció -, ezért elvárták, hogy a vendégek a part felőli bejáraton közelítsék meg a Sörözőt. Szélviharban, sötétben, kivilágítatlan sétányon keresztül, brrr! Mi nem szívesen, de átvágtunk a különleges társaságon, a konyha előterén, így nagykabát nélkül, kényelmesen jutottunk be. A már ismert, aranyos pincérgyerek ott volt ugyan, de hamar kiderült, ma más a szolgálatos… A fiatalember nagyon tanult lehetett, biztos van otthon néhány oklevele: A szakma Ifjú Mestere, Kiváló Népnevelő, meg hasonlók, de sajnos a felszolgálásról, a vendégek kezeléséről csak elméleti ismeretei lehettek… A rendelés felvétele kisebb-nagyobb zökkenőkkel, félreértésekkel még ugyan sikerült, de aztán…
Párom húslevest rendelt, és hamarost a már ismert rozsdamentes fazékban kapott is „húslevest” ( pár karika vendég-sárgarépával, szétázott lúdgége-tésztával )!
A leves egyetlen előnye, hogy forró volt, nem érződött, hogy íze semmi. Állítólag marhahúsból főzték, de ezt semmi nem igazolta.
Az én rendelésem komplikáltabb volt, a valóban változatos és igen gazdag félpanziós menükínálatból választottam:
Húsleves Konyhafőnök módra, tepsis csülök sültburgonyával, desszert, ásványvíz.
A csészényi húsleves ugyan az a lötty volt, amit a fazékban is kihoztak! Nagyon nem szeretnék ezen a helyen konyhafőnök lenni, nem élném túl azt a sértést, hogy a nevemmel ilyesmi kikerüljön a konyháról!
A rendelés felvétele után egy óra húsz perccel megérkezett a főfogás. Addigra sajnos az étvágyam, kedvem, érdeklődésem odavolt…
Egy 40 cm-es tűzálló tálon, a tálat teljesen beterítő, vagy 8 cm magas halom érkezett, forrón, sistergőn. Tálalóeszközöket, tányért nem kaptam hozzá, hogy magam válasszam meg, mit kóstoljak, késsel-villával kellett nekikezdenem ennek a vakondtúrásnak. Azért próbálom a méreteket megadni, hogy nyilvánvalóvá váljon: egy normális családnál ez egy négyszemélyes adag! Már máskor is tiltakoztam az ellen, hogy lehetetlen feladat elé állítják a vendéget az ehetetlen méretű adaggal.
( Persze azt sem díjazom, ha az étel kétdimenziós, első ránézésre nem derül ki, étel, vagy csak a fényképe!), Ez az adag mindenen túltett, méghozzá csökkentett árú menüben, ahol féladagokat illik kalkulálni, és mindezt vacsorára, hadd hánykolódjon egész éjjel a kedves vendég az ágyában, a mentőket, vagy ügyeletes orvost várva – már, ha meg is eszi, amit eléraktak!
Egyébként a tálon, a halom alján főtt-pirított csülökhús volt, a hús porszárazra pirítva, morzsálódott, mint a tepertőben a hús, a krumpli gusztusos volt, piros-ropogósra sütve, mindez fokhagymás tejföllel leöntve és ki tudja, hányadszor átsütve. Ha ezt a fogást valóban így, és ennyi idő alatt kell elkészíteni, ajánlom sürgősen kivenni a menü- és az esti kínálatból!
A desszertről ma sem tudom, mi lett volna, pincérünk a másik asztalnál csevegett, félbeszakíthatatlanul! Arra is vagy öt percet kellett várnunk az asztal sarkánál toporogva, hogy a számla felől intézkedhessünk!
A Gösser csapolt sör élvezetes volt, rendesen megmérték, az ásványvíz viszont langymeleg. Menübe nem jár hűtés?

A tanulság?
Egyetlen látogatásból nem szabad éttermi tesztet írni, kettőből – főképp, ha ilyen különbségek vannak – pedig nem lehet!
Marad a szimpla élménybeszámoló! (A kutya kívánt magának ilyen élményt!)

 © Mackó Úr2006. nov. 14. 06:55 | Válasz | #112 
Ismerőseim – egymástól függetlenül – úgy ajánlották, ha eljutok Szolnokra, a Tisza Szálló halászlevét nehogy kihagyjam! Ezúton is köszönöm az ötletet, bejött!

Kis Tisza Söröző
(Tisza Szálló) először

Nem egy „nagy szám” a belső kialakítás, csőszerű terem, egyik végén söntéspult, a másikon a WC-k, közte két oldalt a falak mentén 4-5 boksz, középen bejárat a Tisza-part felől. Nyáron, terasszal biztosan jobb! A falakon Gösser relikviák, a krétával naponta újra írható ajánlótáblákat tán még soha nem használták…
Az étlapra nem kellett várnunk, fiatal pincérünk kellő figyelemmel és udvariassággal végigasszisztálta vacsoránkat. Elnéztük neki, hogy – tán szerelmes volt, mint a nagyágyú – igencsak szórakozott, könnyen felejtő, aranyos gyerek volt!
Már nagyon készültem a híres halászléra, egyértelmű volt, hogy a tiszai változatot rendelem. Semi-vegetáriánus társam csőben sült karfiolt kért paradicsommal.
Az élvezetek fokozására megkóstoltuk a ház két folyóborát, egy chardonnayt és egy villányi vörös cuveét. A fehér olyan volt, ahogy a fajtája diktálta (ne essék sértődés, de kifejezetten nem kedvelem sem a zamatát, sem a színét!), a vörös itatta magát, kellemes, sima bor, meghatározó íze a kékfrankos volt.
Jelentősebb várakozás nélkül kaptuk meg ételeinket, a karfiol gusztusos tálalásban és előírás szerű, roppanós formában érkezett, a mennyiség is optimális volt. Figyelmes, szakszerű munka.
A halászlét egy kétliteres rozsdamentes fazékban kaptam, tányérral, foszlós friss fehérkenyérrel, kétféle erősítő kellékkel, de szálkatányér nélkül. Hőmérséklete megfelelt, színe csábított, illata elvarázsolt. Már kóstolása előtt tudtam, hogy ez csak finom lehet! Érzékeim nem csaptak be, hálatelten gondoltam az ajánlókra. Tiszta hal-ízű lé, megfelelő sűrűséggel, kellemes, fűszeres zamatokkal, benne főtt hallal bőven ellátva, mesében sem lehet szebbet kitalálni, fokozott élvezettel fogyasztottam el az utolsó cseppig! Ezt el kellett mesélnem, sőt így kellett elmesélnem, mert most jön a
De!
Magam is számtalan módon főzöm a halászlét, a biztonság kedvéért az írás előtt elolvastam két tucat receptet is. Találtam is olyan változatot a Tiszai halászlére, ami nagyon hasonlított a Szolnokon feltálaltra, mégsem tudom elhallgatni, hogy nem tetszett, hogy a lében főtt hagymadarabok úsztak, és ahogy a halat felkockázták
-valahogy nehezen sikerült azonosítani, hol keressem a szálkát!-, no meg az sem, hogy egyes haldarabokon érződött a pác, másokon meg az, hogy be sem sózták főzés előtt. Ahogy már írtam, ennek ellenére nagy élvezet volt!
Közel háromezerből megúsztuk ezt az egészséges és finom vacsorát – jó hely ez a Tisza, szép város Szolnok!

 © Mackó Úr2006. okt. 26. 14:08 | Válasz | #111 
Szép halom több is lehet, de hogy Széphalomból is több van – hát ez hallatlan!

Már mások is emlegették, most magam is megtaláltam a Széphalom bevásárlóközpont Széphalom éttermét a Hidegkúti úton. Nagy fantáziára utal az elnevezés, főképp, hogy a név már jó pár éve foglalt, sőt földrajzilag sem stimmel egészen!
Amúgy rendben lévőnek tűnik minden: előtér söntéspulttal, szivarszekrénnyel, két kényelmes fotel a füstölgőknek, meg két asztal azoknak, akik a szájukban füstölik a falatokat. Beljebb kerülve tágas, világos terem, tíz-tizenkét asztallal, kifejezetten jól néz ki.
A fogadás kedves, udvarias, nem sietik el az itallal kínálást sem. Átlagos kivitelű és tartalmú étlapot hoznak, a napi ajánlat pedig egy fekete tábláról silabizálható ki.
Nem váratott magára sokat a
Májgombóc leves: csészében hozták, forrón, illatosan. Megfelelő színű és tükrösen tiszta lé, kellemes állagú gombóc, máj-tartalma, fűszerezése kiváló. Indításnak remek.
Csőben sült brokkoli paradicsommal: előételnek végre megfelelő méretű adag, kellemes az együtt sült zöldségek harmóniája, a sajt perzselt íze, de a csőben sütéshez én bőven használtam volna besamelt.
„Bécsi szelet” pulykából –illúzióromboló fogalomtévesztés, mint ahogy az volt az étlapon helyesen írt Cordon Bleu is, amit a kedves vendég választása szerint sertésből, pulykából, vagy akár csirkéből is elkészítenek… Tessék mondani, netán borjúból nem lehetne? Egyébként bőséges és ehető volt a frissen rántott pulyka, leszámítva az előkészítés hibáját, az egyik szelet széle beszáradt, elfelejtették levágni.
Színes salátának titulálták a vegyes tépett zöldsalátát, paradicsommal, sok rosszízű vöröshagymával, joghurttal megcsepegtetve, füstölt sajttal megszórva. Előnyére szolgált volna, ha a hagymát valami ehetőre cserélik és a sajtot reszelik, nem késsel aprítják.
Desszert-kínálatuk nem hozott tűzbe, inkább kihagytam.
Kávéjuk – sajnos nem jegyeztem meg a forrást – viszont említésre méltóan finom!
A vizekkel mintegy négyezer forintosra sikeredett ebéd végül is kissé drágának tűnt, bár el kell ismernem, hogy a konyha apróbb hibáin kívül nem akadt kötekedni valóm, mosdójuk jobb a vártnál.

 © Mackó Úr2006. okt. 18. 08:14 | Válasz | #110 
Nusantara
Authentic indonesian cuisine

Nem is tudom, hogy kerültem ide! Hajón, vagy csak úgy úszva? Talán repültem? Jobb is, ha nem számolok be az utazásról, még valaki félreérti! Annyit azért elárulok, hosszú előkészületek után jutottam el a Városmajor utcába!

Egy panzió épületében, a földszinten található az étterem, jó minőségű bútorokkal berendezve -egy „asztal” a földön étkezőket is várja-, a dekoráció hangulatos, halk zene szól. Ahogy később kiderül, a tálak, tányérok is dizájnosak, kellemesek, az evőeszközökkel, asztalneművel is minden rendben van. A mosdó kissé szűkös, de tiszta, használható.

A fogadás kedves és nagyon udvarias volt, hellyel kínáltak, étlapot hoztak. Felajánlották, hogy amíg az étlapot nézegetem, igyak valamit: ananász lére esett a választásom.

Az étlap gusztusos munka, az itthoni szokásoknak megfelelően tagolt, bőséges kínálattal. Az is eligazodik rajta, aki nem beszél norvégul: az étel eredeti neve, Indonézián belüli származási helye olvasható, majd magyarul az étel leírása, összetevői. Ázsiai konyhákról ismert ételnevek keverednek vadiújakkal, van még mit tanulnom… A személyzet –magyar nyelvtudása keretei között – teljes odaadással segít a döntésben.

Előételként gyúrt tésztából készült batyukat kaptam kisütve (mint a won-ton, sülve-főve szeretem), fokhagymás-gyömbéres csirkemellel töltve, kissé savanykás mártogatóssal. Ízletes fogás volt, tálalása is gusztusos, alkalmas arra, hogy felkeltse érdeklődésemet a továbbiak iránt!

Indonéz marhahúslevest kértem: színes tálban sűrű, bronzbarna lé érkezett, jellegzetes marha ízzel, nagyon sok zöldséggel és egészen puhára főzött húsdarabokkal. Felmerült a gyanú, hogy ezt az ételt kifejezetten a magyarok számára találták ki, annyira belesimult az itthoni íz-világba! ( Na jó, a friss gyömbér talán…)

A főfogás zöldborsós-kókuszos mártásban (vagy bundában? Olyan sűrű volt) párolt marha volt, jázmin rizzsel. Nem tudom miért, cukorborsóra számítottam, meglepett, hogy a mártásba pürésítve kapom a borsót. Ettől eltekintve nagyon tetszett az összeállítás, a mártás fűszeres íze jól illett a porhanyós marhához. Tetszett a rizs pirítotthagyma-szórása is, sokat hallottam róla, de most kóstolhattam először.

A bőséges desszertkínálatból egy volt, amit elképzelni sem tudtam, hát kipróbáltam: sárgadinnye kókusztejjel és tapiókával: fehéres-barnás sűrű lében apróbb gömbök úsztak, mint a nagy szemű kaviár - persze nem halízzel, hanem édesen -, nagyobbak is voltak, az volt a dinnye. Szerencsémre, nem volt émelygősen édes, így jóízűen eltüntettem az utolsó cseppig.

Ásványvizekkel két főre – hasonló ételsorral 12.000.- Ft volt az igen kellemes ebéd, véleményem szerint ez az utazás megérte!

Még valamit, amiről mindenképpen külön szeretnék beszélni:

Hogy az ételek mennyire voltak hitelesek – főképp az indonéz piacok zöldség-, gyümölcs- és friss fűszerkínálatának hiányában -, nem tudom. Minden esetre bizalommal tölt el, hogy a konyhán jakartai mesterszakácsok dolgoznak, az étterem pedig nevében is garantálja hitelességét.

A felszolgálás: nem képzelem, hogy magyar étteremben valaha is megélhetek hasonlót, nem is illene a mi vendéglátó-kultúránkhoz! Ha jól sejtem, a felszolgálást a szigeteken úgy általában arra alkalmas, de semmiképpen nem képzett szolgákra bízták. A Főnökasszony kemény fegyelmet tart, elég egyetlen pillantás a gondolataiba feledkezett felszolgálóra, már fut is a dolgára. Minden kapcsolata a vendéggel, minden gesztusa a végtelen szolgálatkészséget hivatott kifejezni. Kezdve a rendelés felvételén, a vendég tanácsokkal való ellátásán, kiszolgálásán keresztül a búcsúzásig. Tiszteletre méltó ez akkor is, ha nálunk ezek a gesztusok nem ismerősek. Egy példa a sok közül, hogy érthetőbb legyen: a tál vendég elé helyezése hosszan kinyújtott karral történik, úgy, hogy a felszolgáló derékban egész testét megtöri, nagyjából az asztallap síkjában. Mindenhez külön jó étvágyat kíván minden ételről megkérdezi, hogy ízlett, a fizetésnél apró ajándékokkal kedveskedik… mindenestől egy más világ!
Indonézia!


 © Mackó Úr2006. okt. 10. 09:33 | Válasz | #109 
Félő, ez az utolsó éttermi teraszos hétvége az idén, tehát irány a

Klinger Hof, Solymár


Az épületen büszkén hirdetik az alapítás évét, bizony, ez már egy bejáratott vendéglő. Azon kevesek közé tartozik, ahol reggel nyolctól van kiszolgálás, egy kiadós reggelire is érdemes betérni!
A terasz kellemes, árnyékos, a főút forgalmának zajától-porától is úgy-ahogy védett. A korán érkezők előnyét kihasználva még szabadon választhatunk asztalt, mire az első aktuson túljutunk, már majd mindegyik asztalon ott a foglalt-cédula.
Lelkes, fiatal kisasszony fogad, kedvesen helyre kísér, étlapot is hoz azonnal, és egyből megkezdi itatásunkat. Majdnem pincérnőt írtam, de ez nem lenne igaz, kedvessége, készségessége bőven meghaladja egy profiét, szakértelme egy vendég szakértelmét is alulmúlja. Hogy később ne kelljen ilyenekkel foglalkoznom, itt, egyvégtében sorolom a gondokat:: ha már itatni akar, készüljön fel rá: nem ismeri, milyen rozé bora van a háznak, megígéri, hogy megmutatja, majd hozza a kitöltött bort, mintha már megegyeztünk volna…
Az ásványvizes pohárba kérés nélkül rakja a citromszeletet – a bor kísérőjeként is! A lakomát záró kávét kihozza, amikor a vendég a főétel felével sem végzett!
Az étlapra térve: nagyon tetszett a fényképes étlap is, még akkor is, ha egyes színei nem voltak élethűek – lehet, hogy az idő, a napsütés tette-, így pl. a rántott gomba barnamártása nem volt azonosítható, de akadt egyéb hasonló is. Nem tetszett viszont, hogy egyetlen leves és a sült bajor virsli szolgálta a nemzetiségi koszt népszerűsítését. No és nem volt napi-, vagy heti-, vagy szezonális ajánlat! Ahogy a főnökasszony mesélte, már készül az új, őszi étlap, amin várhatóan több sváb étel is lesz!
Megfigyelve a szépszámú vendégsereget, megállapíthattam, hogy itt mindenki „haza jött”, ismerték, szerették a helyet, úgy, ahogy van, őket is megismerte, megszerette a személyzet, úgy hogy morgolódásaimnak nincs is igazi értelme!
Pedig bizony, annak ellenére, hogy élveztem az ebédet, nincs vége a morgolódásnak!

Rendelésünk:
Orjaleves svábgombóccal: literes tálban jóízű, kristálytiszta húsleves, a serés húsoscsontbók eredő minden jellegzetességgel, gazdagon megrakva a csontokról lefaragott húsdarabokkal, elegendő zöldséggel és két hatalmas, kissé megpirított zsemlegombóccal. Laktató fogás, kiváló minőségben.

Rántott gombafejek tartármártással dresszing-salátával: korrektül elkészített fogás, a mennyiségével sem volt gond, a saláta is kellően fantáziadús volt.

Csáky-rostélyos galuskával: Porhanyósra párolt marhaszelet, bár inkább rostélyoska, mint rostélyos, a tojásos lecsó töltelék remek, a paprikás mártás úgyszintén, de a galuska ízetlen. Nem hiábavaló az öreg szakácsok jótanácsa: mindent meg kell kóstolni! Ezt a galuskát a főzés után enyhén sózni kellett volna!

Ízes palacsinta: hát ez az, amit nem kellett volna! Feltűnően bőséges volt az étterem desszert-kínálata, szerencsétlenségemre választottam ezt! Ha egy étterem palacsintát kínál, vagy tanuljon meg pillanatok alatt összedobni egy palacsintát – nem boszorkányság, a többségnek sikerül! -, vagy tanuljon meg mikrózni! Az egyébként épp hogy csak langyos palacsintatekercs két vége megmutatta, milyen a szívós szattyánbőr, amíg próbáltam rajta fogást venni, ömlött számba a tűzforró lekvár…
A számlánk nem volt veszélyes, a szívélyesség, kedvesség pedig vissza fog vinni!

 © Mackó Úr2006. szept. 28. 07:39 | Válasz | #108 
Ez valóban az ismétlések hete! Ahogy mondom!
2003. szeptember 29. volt a napja, hogy legutóbb az igazi

Széphalom Vendéglő Budapest, II. Hidegkúti u. 97.


kosztosa voltam. Nem indokolatlan kihangsúlyozni, hogy az igazi – akár csak Rejtő Jenő igazi, Nagy Levinjénél -, ugyanis kiderült, a Hidegkúti úton, vagy három megállóval kijjebb van még egy Széphalom étterem!
Most kegyes volt az időjárás, vacsoránkat a teraszon költhettük el. A fogadás, ültetés kedves és szakszerű volt, aztán mégis eszembe juttatták a régi cowboy-viccet, 1. 2. no de a 3. szerencsére nem jött el. Pincérünk, aki büszke volt a vendéglátásban eltöltött sok tízévére, már ültetéskor kérdezte, mit iszunk? 1.! Később, amikor az ételek kiválasztása után italt is rendeltünk, a bor mellé szervírozott ásványvizet citromra töltötte rá 2. !
Az étlap – vastag bőrkötés – kellemes volt, a kínálat pedig szinte feldolgozhatatlan. Részben azért, mert valóban hatalmas volt a kínálat, részben a szokatlan tagolás miatt. Kezdődött a havi ajánlattal, vadakkal, sok, figyelemre méltó fogással, egy egész, sűrűn teleírt lapon. Következtek a levesek, hideg és meleg előételek, tészták, desszertek, aztán kezdtem elveszíteni a fonalat… szárnyasjószág, készételek, húsos fogások, a chef ajánlata, frissensültek, grillétlap, ezek így együtt vagy még öt-hét oldalt tettek ki, a grillek közé is jutott leves – a ház specialitása, a káposztás paszuly, vándorleves néven -! Ember legyen, aki ebből választani tud! Nekem sem sikerült tökéletesen… vagy igen? Még most sem tudom, ahányszor belelapoztam az étlapba, vagy rápillantottam más asztalokhoz kivitt tálakra, elfogott a kétség! Nagyon gusztusosan tudnak tálalni!
Még mindig az étlapnál tartunk: akadnak itt is „költői” ételnevek, amiket általában nem szívlelek, de itt – úgy éreztem – a gazdag fantáziához gazdag tartalom is kapcsolódott az ételnevekhez, nem volt „izzadságszaga” az étlapnak a nagy erőlködéstől.. Ezt végig kellene enni! No de nem olvasni jöttünk, hanem enni:

Szépjuhászné leves
Zsenge tyúkhúsleves, nem benne főtt vegyes zöldséggel, cérnametélttel (lehetett volna jobb!) és füstölt fürjtojással. Kellemes étel, kissé laktatóbb, mint az egy nagy lakoma előtt illik.

Felvidéki serpenyős
-valódi, serpenyőbe termett étel!- Kapros-juhtúrós sztrapacskán két szelet vastag, porhanyósra sütött tarja és két szelet császárszalonna. Egyszerű étel, nincs benne semmi trükk, semmi csalás és nagyon jól készítették el! Tetszik ez az irányzat, még ha kissé osztrák íze is van…
Az ételhez rendelt káposzta saláta nem volt rossz, de íze markánsabb volt, mint ahogy kedvelem.

Vegetáriánus partnerem tobzódott a finomságokban:
Rokforttal töltött rántott gomba
Mint három teniszlabda, a töltött, összeforgatott gombák így megőrizték a sajt minden ízét-illatát. Remek, dresszinggel bolondított, reszelt sajttal feljavított friss vegyes saláta és párolt zöldségek szolgáltak köretként.

A desszertként rendelt palacsinta (hatalmas!) valóban frissen készült!
Jól kezelt, kellemes rosébort ittunk, talán Feindtől, poharanként rendeltük, és sajnos ezért nem kóstoltatták, az üveget sem mutatták be, de ekkor már nem tudtam háromig számolni!
Kalandunk megállt 8.000.- Ft-ból, ami még kedvesebbé teszi a helyet.


 © Mackó Úr2006. szept. 28. 06:40 | Válasz | #107 
hogy megért volna-e? Hát megér az minden megörökítési módot, hangfelvételt, videót, kisplasztikát, szobrot, emlékművet...

 SnoopyPapa2006. szept. 26. 17:40 | Válasz | #106 
Tisztelt Brummogi urak,
a Márvány Menyasszony (nem kellene, mellesleg, Márványmenyasszonyként aposztrofálni?) megért volna pár tucat fényképet; legközelebb tessenek fotóapparátot magukkal vinni, mert szép a szó, de szebb a kép, mindenképp.
Üdv, a SnoopyPapa.

 © Mackó Úr2006. szept. 26. 08:01 | Válasz | #105 
Ez az ismétlések hete? A véletlen hozta úgy, már megint a


Csarnok Vendéglő, Budapest V. Hold utca

vendége voltam. Nem mondhatnám, hogy megbántam! Valamelyest újult a hely
(2003. február 3. óta), kellemes, modern porcelán asztalnemű, remélem bírja a mosogatógépet, gusztusos étlap, és a kínálata sem volt megvetendő. Munkaebédről lévén szó, felületes átolvasás után, gyorsan választottunk:
Húsleves cérnametélttel
Jellegzetes, sertés húsos-csont leves, gondosan készítve, jól ízesítve, színe aranysárga, kristálytiszta, tetején apró zsírcseppek. A cérnametélt sem volt utolsó minőség. Kiváló!
Velencei töltött sajt rántva, rizs-körettel, tartármártással.
Ugyan az előételek között szerepelt, megállta a helyét főételként is. A rántott sajtot sonkával és párolt-pirított vöröshagymával töltötték. A párolás elvette a hagyma vad ízét, ivászat elé sem lett volna alkalmatlan étek. Még sikeresebb lett volna, ha lassabban sütik, és a sajt teljes egészében átolvad. Nem könnyű!
Vajas-citromos borjúsült párolt vegyes zöldkörettel.
Szakszerűen pirított borjúhús, a pirításnál csak az adagolás volt „szakszerűbb”: a két apró és egy normális érem együtt volt vagy öt deka! Nem pont így értettem a kímélő ebédet!
A mártás kellemes volt, a zöldköret jellegtelen. Ma, amikor annyi lehetősége van a szakácsnak a fűszerekkel való próbálkozásra, még a sózást is a vendégre hagyni, …
Mindez persze 3.000.- Ft-ért, személytelen, de gyors kiszolgálás mellett megfelelő volt munkaebédként, továbbra sem lesz okom kerülni a helyet.

 © Mackó Úr2006. szept. 25. 11:17 | Válasz | #104 

Hol kóstolható pesten a legfinomabb szilvalekvár? Gasztromókusok számára rendezett vetélkedőn biztos kérdés a bukáshoz! Egészséges logikával az ember valami szatmári kisvállalkozás piaci standjára gondolna, de nem! A megoldás:

Remíz Kávéház és Söröző, Bp. II. Budakeszi út.


A helyet ismerők persze nem csodálkoznak: az egykori Ságvári Cukrászda helyén nyitott söröző még most is üzemelteti cukrászüzemét, torták, sütemények széles választékát kínálva helyben és elvitelre. Hát ezen termékek nélkülözhetetlen kelléke a kiváló házi szilvalekvár!

Örömmel fogadtam az ebédre szóló meghívást a Remízbe, nem csak azért, mert előző látogatásom (2003. október 28.) nem volt maradéktalanul szerencsés (első sorban a helyiség, bútorok és edények miatt), hanem azért is, mert azóta is bánt a lelkiismeret: akár felületes, vagy igazságtalan is lehettem, hiszen egy hivatásos tesztelő három-négy alkalom tapasztalataiból összegezi véleményét!
(Szerencse, hogy még az amatőr tesztelői rangra sem vágyom!)
A hatalmas kerthelyiség negyede volt megterítve, annak a fele telhetett meg a szép őszi hétköznap délidőben. Kellemes, árnyékos terasz, jobbat sem kívánhattunk magunknak. Nem kellett sokat várnunk sem az étlapra, sem a kérdésre, mit iszunk? Az étlap tetszett, a kérdés nem: legszívesebben kértem volna, hozzanak két kisfröccsöt háromszor, meg még egyszer ugyanazt! Honnan látták rajtam, hogy csak jól beinni mentem oda? És ha úgy találták, legalább titkolták volna, hogy egy részeges lumpnak tartanak? Pincérünk, aki később bebizonyította, hogy nem szorul szakmai ismeretek posztgraduális elsajátítására, ezt az egyet nem tanulta meg! Kár!

Valami szépet és felemelőt kellene írnom most, hiszen a hely vendége voltam két cent Unikumra! Megpróbálom!

Maga az étlap érdekes volt: nem sikerült semmilyen irányzatba besorolni, a külön táblán bemutatott napi ajánlat sem könnyített a helyzeten. Persze akadtak ígéretes fogások, gondot is okozott a választás.

Tyúkhúsleves petrezselymes grízgaluskával.
Bonyolult és hosszú név, elég lett volna: Húsleves. Nem beszélve arról, jobban is fedte volna a valóságot! A lé valóban pazar volt - gyönyörű borostyán színnel, kristálytisztán, töményen, az ízét tanítani kéne -, de nem tyúkleves! Megegyezett egy másik, Kis Zsüti néven kínált levesével, a zöldségek igencsak elpuhultak, a grízgaluska állaga ugyan hibátlan volt, de a mérete…

Bécsiszelet.
Ezen nem volt mit magyarázni, megfelelő húsból, jófajta panírban és nem elöregedett olajban, aranyszínre sült szelet, jó iparos-munka. Mérete közepes. A hús nem volt annyira elvékonyítva, mint egy hivatásos bécsiszelet-vendéglőben.
Mániákus lehetek, bár az orvosom még nem szólt, hogy baj lehet belőle: a köretként rendelt káposztasaláta nyűgözött le úgy igazából! Ez a fogás volt az első – és egyetlen! -, ami kiemelkedően jól sikerült, és amire még rosszindulattal sem tudok egyetlen kritikus megjegyzést tenni!


Máktorta.
Bántam is, meg nem is, hogy pincérünk ajánlására ezt rendeltem. Nem jutott eszembe megkérdezni, hogyan is készítik, megelégedtem az ajánlással, hogy nagyon finom. Kedvencem a máktorta, de nem így! (Általában nem kedvelem a vajkrémes süteményeket, nekem különben is a máktorta a mákkal dúsított piskóta, meleg szilvadzsemmel!) Kértem, hoznának hozzá szilvalekvárt – hiszen a már említett piskóta járt a fejemben- és szerencsémre, kérésem teljesült! Sok-sok éve nem ettem ilyen finomat, ilyen gondosan sűrűre főzött szilvát –pedig magam is készítek!-.
Azért lenyomtam a tortát is.

Összegezve az élményeket: találtam egy sörözőt, ahol nagyon ütős a szilvadzsem és a káposztasaláta, de nem kell otthagyni a borjúbécsit, vagy a húslevest sem, még ha nem is ezen a néven kínálják!

 © Mackó Úr2006. szept. 12. 07:51 | Válasz | #103 
Szeretem a Menyasszonyom!
Az én Menyasszonyom szép! Az én Menyasszonyom jó és kedves! Az én Menyasszonyom galamblelkű, türelmes, akárhány együtt töltött kedves óra után egyetlen rossz szava sincs, ha legközelebb huszonöt év után megyek el hozzá! Aztán megint huszonöt év múltán!


Márványmenyasszony, Budapest, Márvány u.

Valóban szép: a legutóbbi felújításnál-bővítésnél az építész olyan szerencsés kézzel nyúlt hozzá, hogy sikerült megőriznie a belső kert hangulatát! Gratulálok!

A huszonöt-évekről:
Ötven éve itt ünnepeltük rendre szüleimmel a vakáció kezdetét: a bicegős öreg pincér minden alkalommal valami kis meglepetéssel kedveskedett, hallván a sikeres bizonyítványról: egy extra palacsinta, rántott csirkemáj.
Huszonöt éve, az akkori bérlő feleségét ünnepeltük itt félig családi körben, úgy is, mint a Szeged korábbi törzsvendégei…
A hely valóban kedves, ahogy a kisasszony hozzám siet, hogy fogadjon, hellyel kínáljon, az étlapot nyitva elém adja. Minden olyan előírásos, ahogy a tankönyvekben írják, a formaruhának is megfelelő öltözete, gondozott haja - mégis kedves és személyes. Máris jól érzem itt magam!
Könnyű dolga lehet, egyetlen vendég vagyok; nehéz dolga lehet, éppen hogy csak véget ért az ebédeltetés, a nyomokból látszik, tele volt a kert, lehetett itt futkosás, épp elég. Fáradt is a lelkem, de nem mutatná!

Ha már a felszolgálásnál tartunk: korát meghaladó bölcsességgel rendezi a két vén bajkeverő kiszolgálását! Mindvégig megtalálja a megfelelő hangot, kissé cinkosunkká is válik, a mi örömünkre és a maga, meg a szakács kárára. Nem lehetünk elég kíváncsiak, kérdéseinkre pontos és határozott válaszokat kapunk, ha kérjük, segít a választásban is. Minden kívánságunk hiánytalanul és hibátlanul, időben teljesül.
Röviden: profi, szerencsés adottságokkal. Maradjon is ilyen, még nagyon sokáig!

Máskor az étlappal kezdeném, most volt fontosabb is – de azért semmi sem marad el:
Egyedi, gusztusos borító, belső lapok - bár kissé leharcolva-, három nyelven értelmes szöveg, amit néztem, szakszerű fordítás. A kínálat figyelemre méltó: az előételek (hideg és meleg) valóban előételek, a levesek sokfélék, tetszett a magyaros ételek kínálata, főételek, halak, vadak, vega-ételek, és ami a legjobban tetszett: kalóriaszegény fogások (a kalóriaérték megadásával!!!), saláták, desszertek. Volt mit csemegézni, már olvasni is megérte!

A választást könnyítendő, kisasszonyunk elárulta, fél adagot is tud hozni: ez lett a veszte! Ekkor még úgy képzeltem, hogy a lehetőséget kihasználva három-négy fogást kipróbálok így, féladagonként…
Csészényi gulyással kezdtem. Nem ajánlom, hogy másnak is így tálalják, a színe hiányzott! Nem tudhatta a szakács, hogy pont így szeretem! Azt sem tudta, hogy nálam a gulyás három alapfűszere a kömény, a zeller és a csipetke! Csak az első kettőt alkalmazta a kellő mértékben! Igaz, az íze tökéletes volt, sűrű is volt, jófajta marhahússal tele, a krumpli és zöldség sem árulkodott apróbb csalásokról, de a csipetke hiányzott! Azért lelkesen befaltam az egészet.
Kissé vad előételt rendeltem, jobban illett volna egy nagy ivászat felvezetőjének: csontvelőt pirítóssal (és tört fokhagymával)! Minderre azért volt bátorságom, mert finom Leffe barnasört ihattam hozzá. Hatalmas adagot kaptam, a felétől teljesen elteltem: nagyon jól esett!
A főfogás Dijoni hátszín volt, petrezselymes burgonyával. Szerencsére, ez is fél adag!
Két megjegyzés a szakácsnak: nem kell teljesen lehártyázni a hátszínt a sütés előtt, az a vékony hártya- és faggyúsáv kifejezetten jó ízt ad a húsnak, majd levágja a vendég, ha akarja, a mártást pedig – változatlan állaggal, mert az kiváló volt -, markánsabbra is csinálhatná…
Mindezek ellenére élvezettel eltüntettem az egészet!
Nem maradhatott el a desszert sem: mák-parfé szamócaöntettel. A tálalás mutatós volt, a parfé szakszerű, az öntet slendriánság: ahogy az üvegből kirázták, összetörve, odahányták a dzsemet. Igazán megérte volna, hogy kissé felmelegítve homogenizálják!
Összességében: az észrevételek ellenére jókat ettem, örömömre volt a kiszolgálás és a konyha. (Partnerem ebédjéről nem írok, számoljon be róla saját maga!)

Már az étlapot olvasva feltűnt, hogy a másodosztályú besorolás ellenére, nem magasak az árak. Számlánkat megkapva ért a nagy meglepetés: a végösszeg jelentősen alacsonyabb a vártnál! Biztosan tévedtek, mégpedig a saját kárukra!
Átszámoltam…
Nem tévedtek! 6.340.- !

 © Mackó Úr2006. aug. 03. 07:58 | Válasz | #102 
Ülök az éttererm teraszán, valamelyik sörgyár reklám-ernyője alatt, kellemes a hely. Tőlem két asztalnyira a Tulaj és családja fogyasztja szerény munkaebédjét, talán még egy asztalnál van fizető vendég. Nézek jobbra, hát mit látok? A második házban egy étterem! Nézek balra, ha nem takarná egy homlokzat, látnám, ott is egy étterem.! Azt már nrm is mondom, egy kis könnyű sétával még két-három étterem elérhető. Nem találós kérdésnek szántam, ez nem a Liszt Ferenc tér, ez nem a Ráday utca, és nem valami szórakoztatónegyed!

Ófalu Étterem és Pizzéria, Pesthidegkút.

A vendéglő pár héttel ezelőtt nyitott - csak azt nem tudom, mire?!-. Szorgalmas munkával újítottak fel egy villát a Hidegkúti út és Templom utca sarkán, az eredmény: a földszinten egy kicsi gyorsétterem, a tetőtérben egy étterem, egyelőre még minden hangulat nélkül, de legalább nagyon tiszta! Talán télre belakják, és akkor... no meg egy kellemes kerthelyiség, ahová kicsit bezavar az utcazaj. Még ha kicsit eltér is egymástól a három étterem stílusa, árfekvésük - és ezzel a megcélzott vendégkör - első blikkre azonos. Miből fognak ezek megélni? Melyikük bírja tovább?
Hát lássuk: A fogadtatás udvarias, először az étteremben ültönk le, nem tetszett, dohányozni sem lehetett, hát lementünk a kertbe. Pincérünk teljes lelki nyugalommal követte vándorlásunkat, elhelyezkedés után újra étlapot kaptunk. Az étlap egyedi, szép design. Tagoltsága a megszokott, kiemelném, hogy valódi előétel és valódi vega-kínálat is van, halat is kap, aki megkívánja, a desszert-szekció talán a legfantáziátlanabb.(De legalább nem kínálnak rántott Túrórudit!) Még egy megjegyzés: pizza-ajánlattal nem találkoztam, lehet, hogy az külön étlap, viszont kevés olaszos beütés valóban volt (caprese, néhány pasta) a kínálatban. Külön borlap is volt, sajnos nem foglalkoztam vele.
A "Húsleves gazdagon" nagyobb tálkában érkezik, sajnos, langyosan. Más hibája nem nagyon akad a húsos karajcsontból főtt levesnek, bár erősen "kímélős", de tartalmas, a cérnametélt is elfogadható minőség.
Aztán jöttek a meglepetések: Irtam már az árszintről, 1000.--2000.- Ft között a főételek, plusz a köret. Elmegy... de hogy ezért a pénzért mekkora adagot hoznak!? Ők tudják!
A hagymás rostélyos bő kéttenyérnyi, szakszerűen előkészített, porhanyós frissensült volt. Itt minden szónak megvan a maga jelentősége: nem párolt, ahogy azt egyre több helyen elképzelik, nem hátszín, ahogy a cserét jobb helyeken is megengedik maguknak, és persze a méret is rostélyos, nem hátszín! Apropó a méret: lehet, hogy öregszem, korábban saját konyhámon én is ekkora szeleteket tálaltam, most megalázóan nagy volt az adag: szinte kisebbségi érzésem támadt!
Kiváló petrezselymes pirítottburgonyát és kovászos uborkát kaptam a húshoz. Testemnek-lelkemnek jól esett, - bár később a testem kissé reklamált: mértékletesebben!
Nem hagyhatom ki a vega-szekciót. Nem unikum a rántott gombafej, de azt el kell ismerni, hogy nagyon gondosan készítették el, fínom volt! Nem lehetett kihagyni az étlapon "Illatos zöldségragú" néven kínált fogást: maga a párolt zöldség ugyan nem volt különleges, de a curryból, tejszínből és (talán) bazsalikomból álló mártással valami csodálatos költeményt alkotott. Minden elismerés a szakácsé! Itt is igaz a mennyiségre tett észrevétel: feneketlen bendőjű kalandorok, vigyázzatok, itt kifognak rajtatok!
Búcsúzásnak egy kiváló kávé és egy 5.000.- Ft-os számla: kellemes emlék marad! - ha marad!

 © Mackó Úr2006. júl. 26. 07:06 | Válasz | #101 
Széchenyi Kert söröző-Étterem
Budapest, Városliget

Aki szeret nosztalgiázni, bátran látogasson el ide! Igazi, békebeli kerthelyiség, sátor, élőzene, előre csapolt sör, minden együtt az emlékek idézgetéséhez!
Családi vacsorára voltam hivatalos, úgy huszan-huszonöten lehettünk, és rosszkor érkeztünk: pont akkor kezdte műsorát a Madarak együttes. Egyébként a zenekar és közönsége egy külön tanulmányt érdemel, itt csak annyit, hogy általuk alkalmatlanná vált a hely egy csendes, ide-oda ülögetős családi beszélgetésre.
Étlapjuk-itallapjuk egyetlen nagy, fóliába hegesztett karton, végül is mindent tartalmaz, amire ott az embernek kedve támadhat: hideg-meleg előételek, vagy három leves, hatalmas sora a baromfiételeknek, egy szűk készétel-ajánlat, egyéb húsok, halak, saláták, desszertek - tehát hiánytalan. Maga a tartalom talán korszerűtlennek tűnik, olyan öt-hatéves, de hát nosztalgiázni jöttünk... Az italfront is hasonló, egy bánatom, hogy pálinkából csak négy centet mérnek, kettőt nem! Fedeles pohárban kapom a Zwack eperpálinkáját, hiába a mutatós szervírozás, nem tud meghatni, nem elég jellegzetes. A sör meg eleve bosszant, langymeleg, vélhetően a műsor indításával együtt járó rohamra készülve, jó előre csapolták a szegény Beck's-t! (A második már tökéletes volt)
Természetesen nem tudtam végigenni az étlapot, mások tányérjáról is szemezgetek: a gazdag húsleves és a gyümölcsleves rendben lehetett, aki azokat rendelte, jóízűen elfogyasztotta és ma is boldogan él. Sikere volt a Vegetáriánus tálnak ( háromféle megrögzött vegetariánust tálaltak fel), főként a remekül sikerült pirított zöldségnek köszönhetően. Jómagam a borjúérmék Kedvessy-módra című költeményről számolhatok be részletesebben: ritkán találni olyan szakácsot, aki a fűszerpaprika markáns ízét harmóniába tudja hozni a kapor halovány illatával: hát a mienk nem ilyen volt! Viszont ritkán találni olyan szakácsot, aki erről az ételről nem sajnálja a hízott libamájat: hát a mienk ilyen volt!
Előfordultak még gombás szűzérmék, pirított csirkék vegyes zöldséggel, pulykamell ananásszal, általában olyan közepes iparosmunka szinten. Egyetlen étel kíván egy kis fejtegetést: nem akarom korlátozni a szakács alkotó szabadságát, de ha a bárány, ahogy az étlap nevezte, valóban bárány volt, nem illett belőle egy vastag, hagymás-paprikás pörköltet főzni, hamvasságához inkább illett volna egy halovány, illatos paprikás! Egy igazi gourmand volt a társaságban, aki bedőlt a "bárány" szónak, nem is bírta megenni! Kár érte!
A desszertek korrektek voltak, semmi katarzis, a somlói frissessége említendő, egyéb tulajdonsága nem.
Segítette a nosztalgiázást a pincérünk személyisége, Ő aztán egy igazi, békebeli darab volt! Győzte a munkát, talán kicsit élvezte is, mindenkihez volt egy mosolya, kedves szava, szerintem ő a ház fő attrakciója!
(Hát nem is a mosdó!)

 © Mackó Úr2006. júl. 03. 10:55 | Válasz | #100 
Úgy értettem a kedves invitálást, hogy mindkettőnket szívesen látnak, hiszen egyikünk ott kevés: én kóstolok, Te fizetsz!

medwe2006. júl. 03. 09:57 | Válasz | #99 
Mackó uram!
Majd lécci áruld el, mi a titkod?
Miért látnak Téged szívesen a Fülemülében, engem meg nem?
Az én szavaim tán nem voltak elég kedvesek?

 Singer András2006. júl. 03. 03:16 | Válasz | #98 
Kedves Mackó úr

köszönöm kedves szavait, mindig szivesen látjuk a Fülemülében. Singer András
tulajdonos

 © Mackó Úr2006. jún. 26. 08:26 | Válasz | #97 
Dolly!
Ez lenne az új nicknevem?
Dolly? - Nem hangzik rosszul, ráadásul más már világhírüvé tette ezt a nevet, nekem csak a készbe kell beleülnöm!
Mégsem! Szegény, az életével fizetett a hírnévért, én még inkább várok egy kevéskét a Nagy Vadászra!
Pedig stimmelne a dolog: Ő (is) klón, mint ahogy az lennék én is, egyesek szerint, Medwe klónja... no meg birka is volt a szerencsétlen, és az lennék jómagam is, ha hagynám, hogy mindenféle coyote-, és sakálfik, akik épp hogy túlestek az első vedlésen (bocsánat, fiatal fórumtársak), kaffogjanak, csípkedjenek. Nem veszik észre, hogy csak loncsos sörte marad a fogaik között, nem gyapjú! Nem vagyok birka!

Ha jól éreztem magam egy málnásban, kövér pisztrángot akasztottam a zúgónál, netán megcsíptem nyuszómuszót, hát elmesélem továbbra is - amíg van hol és mit-. Mint vegyesétrendű vad, primitív ösztöneimmel úgy tartom, a megélt pillanat az enyém, amit megettem az enyém, csak az enyém. Ha valakinek tetszett a mese, és követni próbál, egyet ígérhetek: azokon a helyeken neki is legalább olyan jól fog esni a csemegézés - vagy nem!
Tehát mese! Kéretik meseként olvasni. Persze, ami a mese valóság-alapja, mint ahogy annak minden mesénél így kell lennie, száraz tények sora, azok nem kitalációk: nem írok olyat, hogy odakozmált a pörkölt, bunkó volt a felszolgáló, vagy káromra hízlalták a számlát - ha az nem úgy történt!
Tehát továbbra is maradok tisztelettel
Mackó Úr

 © Mackó Úr2006. jún. 19. 14:04 | Válasz | #96 
Nem az én tisztem, hogy szmájlikat osztogassak, meg sem tudom mondani, hogy ez most kettő, vagy három, de veszett jól éreztem magam a

FÜLEMÜLE Étteremben (Bp. VIII)

Persze könnyű a vendégnek - azaz nem csak az étterem vendége voltam, hanem partneremé is!-, csak annyi a dolga, hogy elfogadjon minden szépet és jót, amivel kínálják!
Belépve jobbról egy söntéspult, balról maga a "nagyterem" tűnik az ember elé, valahol hátul van egy kisterem is, nemdohányzóknak, -ottjártunkkor éppen foglalt. A késői ebédidő - vagy korai vacsora?- ellenére mindössze két asztal közül választhatok a hatból: egy jól beosztható, kerek asztal tetszik meg. Hátránya, hogy betakarunk a nagyképernyős TV képébe, egyébként kellemes hely egészen addig, amíg meg nem jelenik egy társaság, aki bagózni ült be. (Alibiből ettek is valamit, de a füstölés volt a lényeg). Egyébként nem sokat foglalkoztunk ilyen, evilági gondokkal, attól kezdve, hogy megkaptuk az étlapot.
Kemény fóliába hegesztett egyetlen nagy lap, rajta az állandó kínálat: sóletek, levesek, előételek, liba- és kacsaételek, még néhány csábítás azoknak, akik az eddigieket nem szívlelik, majd desszertek. Még a teljes italkínálat is ráfért a lapra: ebből következik, igencsak szűkre fogták a dolgot, mégsem volt egyszerű a választás! (A napi ajánlat délután már nem aktuális!)
Fülemüle vegyes ízelítővel kezdtünk: be kell vallanom, tartok az ilyen "vegyes"-ektől, de már elsőre kellemes csalódás ért! Zsírjában sült libamáj, pecsenyezsír mellehusával, combbal, töltött libanyak, remek libatepertő, egy tojásos-májas pástétom, saláták, zöldek, lilahagyma, retek: biztosan kihagytam valamit! Valóban ízelítő minden jóból izléssel, bőséggel feltálalva. Már ezért érdemes volt ide jönnünk, mondhatnám, de nem teszem, ezt a megállapítást ugyanis közvetlenül előtte már megtettem a kóser vadmeggy pálinkánál!
Tárkonyos őzragulevesük kellemesen fűszerezett, zöldséggel, gombával, hússal, jó, hogy csészényit kínáltak, különben itt lett volna vége az ebédnek.
Olaszrizlingből hosszúlépést is kaptam - ritkaság számba megy, hogy valahol így, összeállítva szervírozzák - jól esett, már csak azért is, mert egy kemény fogás következett:
Sólet ropogósra sült libacombbal! Lehet, hogy az elejére is kellett volna egy felkiáltójel?
Mesteri módon készített babétel, de ami megragadott: a valóban ropogós libacomb belül harmatgyenge volt, omlott az ember szájában.
Nem hagyhattam ki a desszertet sem, ilyet még nem ettem: dióval töltött macesz bundázva, csokoládémártással. Ez egy "férfias" desszert volt, semmi hab, semmi huncutság. Nagyon jól sikerült!
Amiről egyenként nem emlékeztem meg: gusztusos és ötletes tálak, szép tálalás, terítékek, meg úgy általában minden szép, ami az asztalon a külcsínt illeti.
No és a felszolgálás! Szívesen találkoznék ezzel a stílussal, készséggel mindtöbb helyen! Soha nem maradtunk jótanács nélkül, nem várattak ok nélkül, kívánságaink hajszál pontosan teljesültek. Remélem, mindez természetes a Fülemülénél, és nem csak akkor van így, ha közelben a gazda!
A végére egy kis "áthallás" Arany Jánostól, egy-egy tallér bezsebelése után:
"...Mígnem a biró, haraggal
Ráütvén a két zsebére
S rámutatván a két félre,
Törvényt monda e szavakkal
A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) nekem fütyöl:
Elmehetnek. ..."
Szóval megeshet, hogy távozásunk után a Főúr mindkét oldalon ütögette a zsebér, mondván, ez neki fütyölt, a valóság az, hogy ez a Fülemüle nekünk fütyült, méghozzá szívheszólóan szépen! Köszönöm!

 © Mackó Úr2006. jún. 08. 08:40 | Válasz | #95 
Második Budai Gourmetfesztivál
-Bor, Pezsgő, Sajt -

Szerencsém volt tavaly az első rendezvényen részt venni, sikeres volt, idén sem hagyhattam ki.
Változás a tavalyi évhez, hogy nem a Lövőház utca aszfaltján, hanem a Millenáris Park gyenge kis füvén rendezték meg. Első két napját megzavarta az eső, a harmadik napon próbálkoztam, még akkor is javában folyt a sárdagasztás. Maga a szervezés jónak mondható, vagy ötven borász, kereskedő, négy-öt sajtos, két pezsgős cég képviselte a meghirdetett vonalat, de volt ott egyéb is. Az elején több volt a formaruhás, "STAFF" feliratú rendező, hostess és host, délre helyreállt az egyensúly a vendégek számával - csak takarítót nem láttam, pedig bőven volt a fűben törött pohár!
Magam a borok, és főképp új kedvenceim, a friss, üde rozék miatt mentem, a kóstolók közé kötelezően beiktatódott a sajtkóstolás is. A gyöngyöző prosecco, amit a kedvemért bontottak búcsúzóul, már csak ráadás volt. Igen kellemes ráadás!
Rögtön egy kis utazással kezdtem, sokat hallottam a délafrikai és csilei borokról, gondoltam, most megkóstolom:
a KWV cég 2004. Chenin Blanc-ja egy valóban kellemes, gazdagon gyümölcsös fehérbor, a nálunk megszokott száraz kategóriánál egy fokkal édesebb. Nagyon itatja magát. A bemutatott minta színében, fényében is hibátjan volt, szívesen találkoznék máskor is vele.
A chilei borok között végül is nem találtam olyat, ami felkelti érdeklődésemet, nehéz vörösborokkal és egy, a magyar izléstől eltérő, kiérlelt, ütős rozéval találkozhattam volna - a kereskedő szivélyes és részletes tájékoztatója szerint.
Szt Gaál Kastély Pincészet standján találkoztam az első, kedvemre való rozéval. Kellemes, fakóvörös, enyhén szénsavas ital, a gyümölcs-ízek közül egyik sem nyomta el a másikat. Érződött rajta a nagy tömegben való kezelés-tárolás.
Wunderlichnél csak Sillert találtam, sajnáltam volna kihagyni... Jelentős különbséget a szín teltségében, az aromák határozottságában találtam. Jó volt, de én megmaradok a rozénál.
Vylyan Merlot Rozéja volt a nagy meglepetés! Sok jó bort produkáltak már, de olyat még nem találtam, hogy bármelyik is ennyire megfelelt volna a "tankönyv" előírásainak! Színben, ízben, a bor pohárban való játékában, illatában ezt kellene a minta-bornak kinevezni, egyetlen sajátsága volt, ami miatt ez a véleményem nem lesz mindenki számára elfogadható: igen hangsúlyos eper utóíze. Érdekes volt, de úgy vélem, ez nem hiba.
A Kovács-Gressly Pince Villányi Zweigelt Rozéja vitte nálam a pálmát. Igaz, hogy ez 2002. évjárat volt, tavaly pedig a 2003.-as bűvölt el!
Nem gyakori egyedül a Zweigeltből készíteni rozét, van, ahol még a házasításnál is kerülik: pedig milyen nemes aromák, selymes, nyelvet símogató lágy ízek, ugyan akkor pezsgő és szénsavas. Nagy találmány ez a bor! Nem véletlen, hogy a bemutató címkén azzal kezdődik az ismertetés: felejtsen el mindent, amit eddig a borról tudott! Egyetértek! Még egy kancsóval ide belőle!

Pár szó a sajtokról: a kereskedők kitettek magukért, a kóstolási lehetőségek rendben lettek volna, aki ott akart vásárolni abból, ami megízlett, az pórul járt, a pulton lévő áru nem eladó!? (SZEGA) A kecskesajtos volt talán a legnépszerűbb, saját termékeinek széles kínálatával, a kultúrált kereskedői viselkedésével.
Kíváncsian várom a 3. fesztivált, remélem, a belépő árán már nem fognak újabbat csavarni, egyébként ügyes volt!

 © Mackó Úr2006. máj. 22. 13:35 | Válasz | #94 
Olaszba! Olaszba!
Ez nem egy nyafka, újgazdag és szőke ifiasszony nyaralási igénye, hanem tettestársam kívánsága volt kérdésemre: milyen étterembe menjünk? Ez volt a közvetlen előzménye, hogy egy hétköznapi koradélután betoppantunk a

Fonte Étterem és Pizzéria, Bp. Budaörsi út.

kapuján. Kissé elbizonytalanította lépteinket, hogy éppen valami filmforgatás volt az épületben, szerencsére az éttermet nem érintette. (Ugyanott hasonló néven bútorbolt és ékszerüzlet is üzemel, ha jól tudom.) Kíváncsi voltam, hogy itt, a Gazdagrét alatt, egy elhagyatott helyen lehet-e hiteles és jó olasz konyhát vinni? Tapasztalataimat megpróbálom egységbe foglalni - nem könnyű!
Nem értek az építészeti- belsőépítész stílusokhoz, én Art-dekónak hiszem, attól még lehet más: színes, tiszta vonalakkal dolgozó, kissé kemény, de nem barátságtalan kötnyezet. Számomra nagyon kellemes, hirtelenjében nem is tudok itthon hasonlót... Kellemes teraszát az éppen abbamaradt eső miatt nem próbálhattuk ki.
Az étlap saját, már kissé használt, a terítékek, asztalneműk rendben, de mintha hiányozna egy gazdasszony, aki szükség esetén elővarázsol egy vasalót és minden ceremónia nélkül, ott helyben ráncba szedi a rendetlenkedő abroszt. A személyzet egyébként sem teng túl, bár kettőnkre a pincér, a két szakács, meg a konyhalány -ennyit láttunk- is sok volt.
Visszatérve az étlapra, az az állandó kínálatot tartalmazta, a heti menü külön kártyán, a napi ajánlat pedig egy táblán szerepelt. Előzetes elvárásokkal érkeztem, ez nem volt helyes: nem kínáltak jó sűrű minestronéval, ezért nem is kértem levest! Rendeltünk viszont bruschettát: arra teljesen alkalmatlan tartós kenyéren egy kiváló paradicsom-oliva-fokhagyma egyveleggel: szóval a kenyér, ami nem ott készült: 0%, a saját munka: 100% Megérte? (mármint az étteremnek...) Ért még egy csalódás, de azt csak magamnak köszönhetem: úgy ittam volna valami könnyed, buborékosat, hát kértrm egy Proseccot: soha többet olyan helyen, ahol nem ellenőriztem előtte, hogy nagyon fogy! Az mégsem várható, hogy minden vendégnek új palackkal bontsanak!
Ha már nem ettem levest, egy pastát kértem előételnek: spagetti olivaolajjal és fokhagymával, extra kívánság: nem csípősen!
Nem fogok áradozásba kezdeni, de minden falatjában hibátlan volt: remek ízű és állagú a tészta (nem unalmas, hogy ez nálunk még mindég nagy eredmény?!) az ízesítése is mestermunka! Már nem bántam a minestronét, a lelkem egyenesbe jött! Másodiknak bélszínt kértem zöldbors mártással, félangolosan. Kezdem a hússal: ha egy darabban kapom, minden ok, jó volt az alapanyag, szakszerűen készítették elő és ugyancsak szakszerűen sütötték. De: mutatósabbnak gondolta a szakács az adagot két érmére bontani, nem sikerültek egyforma vastagra, a vékonyabbik bizony száraz lett. Ráadásul krutonnak ugyan azt az elfuserált tartós kenyeret használták, az abból keletkezett "sár" igencsak rontotta a tányér esztétikáját!
A mártás kellemes volt, de amivel levettek a lábamról:pirított cukkíni, zellerszár, hagyma, és egyéb zöldségek: olyan kellemes, friss-ropogósra sikerültek, hogy a végén még vegetáriánus leszek! ( Vagy legfeljebb a cukkíni lesz a főétel, és hozzá köretnek a bélszín!)
Lelkesedésemből desszertre is frutotta: dolce frutta, grillezett őszibarack mézzel, kicsit megbolondítva egyebekkel és fagylalt. Ezt másolni fogom!
Evés közben nem sokat foglalkoztam partneremmel, egyet megjegyeztem, volt szerencséje Szt. Péter halat rendelni.
A felszolgálás meggyőző volt, valóban igazi olasz vendéglőben éreztem magam.
A végén a poén sem marad el: a bőséges ebéd itallal, édességgel megállt 10 eFt-ból! Gratulálok a Fonténak!

 © Mackó Úr2006. máj. 16. 09:45 | Válasz | #93 
Várkapu Étterem, Sárvár

A véletlen vezetett a Várkapuba, nem bántuk meg!
A Nádasdy-vár mögött, egy sarokház foglalja magába a sörözőt és az éttermet, a belső tereken kívül az utca felől még egy kis terasz is található. Belső berendezése igényes, a dekoráció, bútorok, terítékek gusztusosak, színvonalasak. Talán egyetlen gond: a "modern" szögletes tányérok nem bírják a mosogatást (gépi?), nem találkoztam olyan darabbal, aminek ne lett volna csorba a sarka. Kár!
A mosdó megfelelő kialakítású és tiszta.
Kedvesen fogadott és asztalhoz kísért pincérünk, az ebéd alatt sem akadt semmi kifogásolni való a munkájában. Dícséretet talán csak azért nem emlegetek, mert bár divat a borostás ábrázat, egy felszolgálónál nem hangsúlyozza ki az ápoltságot.
Étlapjuk egyedi, formabontó, fölső élén fűzött lapokból áll. Tartalmában minden igényt kielégít, hideg-meleg előételeivel, csészés leveseivel, hal-és húsételeivel, főtt tésztákkal, desszerttel. Kicsit rejtve megtalálhatók a magyaros ajánlatok is.
Marhahús levest rendeltünk cérnametélttel, illetve májgombóccal. Nem veszkődött a szakács zöldségekkel, de el kell ismerni, hogy maga a lé gyönyörű, tiszta, sötét-borostyán színű, karakteres ízekkel, a tészta-, ill májgombóc betét pedig tökéletes volt.
Másodikként marhapörkölt galuskával, rántott borjúláb, valamint mangalica-tarja került az asztalra. Mindegyik tál bőséges, szépen díszített, gusztusos munka volt. A pörkölt színe kiemelkedően telt piros volt, íze harmonikus. Köretnek én inkább sósvízben főtt burgonyát ajánlottam volna. A rántott borjúláb is nagy gonddal készült, körete igazi petrezselymes pirított burgonya volt, a már megúnt mayonéz helyett pedig egy kiváló reszelt alma-torma egyveleg. Jól sikerült a tarja is, körete reszelt krumpliból készült lángos és pirított zöldség volt. A desszertnek kért Somlói galuska is friss volt és evésre ingerlő.
Összességében megállapítható, hogy fantáziával és szeretettel vezetett konyhája van a Várkapunak, a felszolgálás szakmai színvonala is megfelelő, a három főre felszámított kb. 6.000.- Ft pedig kifejezetten kedvező ár.

 © Mackó Úr2006. máj. 15. 07:29 | Válasz | #92 
Prímáspince, Sötétkapu Étterem, Esztergom

Voltam már itt korábban is, nem ettem rosszul, nem lettem rosszul.
Lenyűgöző a mesterséges pincerendszer nagysága, az a szakmai tudás, ahogy a belsőépítész étteremmé varázsolta. Sugárzóan elegáns hely - lehetne, ha ebben az etetőgyár méretben bármi egyáltalán elegáns lehet, ha egy ekkora létesítményt az "oda illő" vendégekkel bárhol Magyarországon meg lehetne tölteni. Már a negyedik túristacsoport tűnik el a pince félhomályában, és még hol van a full!?
(Még a mosdó is bírja ezt az iramot!!!)
Tehát a hely szemmel láthatóan csoportokra specializálódott, ezt a feladatát jól és élvezettel szolgálja, bármilyen igényes idegenvezetőnek magam is ajánlanám.
Persze azért jut hely az A'la carte vendégnek is. Kijár a kedves fogadás, a figyelmes hellyel-kínálás, kiszolgálás. A háttér kapacitására és felkészültségére jellemző, hogy a négy busznyi vendégsereg ellátása miatt egy percnyi késedelmet sem szenved egyik megrendelt fogásunk sem! Az étlap átlagos és megszokott kínálatot tartalmaz, nem hiányzik semmi, de nem is ötlik a szemembe:" hűha, ezt itt készítik!? Feltétlenül meg kell kóstolni!"
Többféle levest rendelünk: húsleves, hagymakrém, becsinált, hideg őszibarack-krém ; mind ehető, semmi különös, ment, ahogy jött. A húsételek kifejezetten mutatósan tálalt fogások voltak ( jércemell tejszínes mártásban, talán kaporral, sertéstarja kakastaréjjal, borjúpaprikás), ugyancsak alkalmatlanok arra, hogy örök emlékké váljanak. A köreteket is végigkóstoltuk, semmi katarzis, a saláták, desszertek frissek és kellemesek voltak. Már majdnem azt írom, hogy az egész egy lélektelen profizmus, amikor a fizetésre kerül a sor: profizmus sehol! Húszezer forint öt főre még elmegy, de az már nem, hogy az összeget nem tudják hivatalos számlába foglalni! Nem értem, hogy a pincér nem érti: nem egészíthet ki kézzel egy nyomtatott számlát - ahol a papír idő előtt kifogyott a szöveg alól-, ráadásul tételeket lehagyva, csak az ezáltal hamissá váló végösszeget odakaparva a lap aljára. Jó félóránk ment el erre az élvezetes kérdésre, úgy hogy most már az a véleményem: csoportok se menjenek!

 © Mackó Úr2006. máj. 09. 08:36 | Válasz | #91 
Eressz!
Nem! Eresz!
Eressz, ha mondom!
Eresz! - mondta magáét konokul a Kíváncsiság!
Így aztán, hosszú, meddő vita után elindultam, irány az

Eresz Étterem, Lajkoskomárom.

Sikeres volt a navigáció, mégis majdnem elkerültem: a ház színébe olvadó cégtáblát kis híjján nem vettem észre. Az épület előtt saját parkoló, a belépő vendég pár lépcsőn keresztül egy "bár"-ba jut, mutatós italpulttal, két-három asztallal, sejtelmes félhomállyal fogadják. A belső terem hangulata is a sötétebb színekre tendál, aprólékos díszítőmunka, tudatos tervezés, eleganciára való törekvés jellemzi. Egészében véve sikeres a hatás, várakozás közben azért előjön egy pár részlet, amit elhagyva több lett volna az Étterem. (Nem vagyok ünneprontó, csak egyet emelek ki) A székeket talán az Iskolabútorgyár bezárásakor vehették nagy tételben, az átfestés, gyenge kárpitozás nem segített rajtuk: kicsik, kényelmetlenek, a valóban elegáns asztalhoz nem illenek.
Kedves a fogadás, a helyre kísérés, csak ne állna a magyar olyan szomjas nemzet hírében... és ebédünk végéig hibátlan a felszolgáló ténykedése. Szinte személyes, kedves vendégének érezzük magunkat.
Az étlap - bársony kötésű, ketté nyíló keskeny tábla - nagyon tetszik! Nem esnek túlzásokba a kínálatban, de minden van, amire egy jobb étteremben igény lehet. Most találkoztam először annak a deklarálásával, hogy nálunk az előétel nem az, ami, ugyanis kis adagot is felszolgálnak annak, aki valóban előételre vágyik! Volt vagy ötféle leves csészében, vegetáriánus étkek, halak, lábasjószágok, ajánlat nagyevőknek, saláták, desszertek - rétesek, fagylalt, talán egyféle palacsinta is..., nehéz volt választani.
Marhafartő-levesük egy tartalmas, savanykás, mustáros-citromos becsinált, igen jól esett az összerázott gyomrunknak.
A grillzöldségek -cukorborsó, répa, kaliforniai paprika, meg még pár csemege- sajtsteakkal rendkívül mutatósra sikerült, fínom is volt. Vesztemre, kipróbáltam egy "Három Testőr" névre hallgató, nagyétkűeknek szánt fogást: flekken kakastaréjjal, borzaska tejföllel-sajttal és sajttal-sonkával töltött pulykamell hagymás-szalonnás pirított burgonyával. Segített a jól elkészített, vegyes zöldsaláta is a nehéz ételek élvezetében. Mindegyik tétel jól sikerült, ízletes volt, de legnagyobb elismeréssel a köretet illettem: szakács a talpán, aki ilyen, fogyasztásra már alig alkalmas krumpliból gusztusos és fínom köretet készít! (És ebben semmi sandaság nincs, ez valóban nagy teljesítmény!) Kutyacsomag lett a vége, minden igyekezetem kevés volt, hogy végezzek a tállal. Ráadásul már desszertnek sem maradt hely, csak egy-egy kávét ittunk, ami szintén jól sikerült. Az ebéd végére a tányérunk körül repkedő légy is megszelidült, bár elhessenteni még így sem tudtuk.

Sikerült a mosdót is tesztelnem: elfogadható, ez leginkább a tágasságának és a valódi fa-ülőkének köszönhető.
Összegezésül: eleganciát sugárzó környezetben (kivétel a szék és a légy) kiváló konyha, érdemes volt engedni kíváncsiságomnak!
A kétszemélyes, bőséges ebéd 5.000.- alatt pedig kifejezetten kellemes ár!(Elegáns volt a számla bemutatása is, egyetlen hiányosság, hogy kártyát nem fogadnak el.)

 © Mackó Úr2006. máj. 03. 08:01 | Válasz | #90 
CSIPKÉSKOMBINÉ

Valaha zenéltem, tehetségesebb társaim máig sem hagyták abba. Egyikükkel - aki már akkor kitűnt zenei fantáziájával, karmesteri adottságaival - nemrég futottam össze egy vidéki lagzin. Megdöbbentem, hogy ő a "zenekar", nem tudtam visszatartani a kérdést: hogyan lett Bartókból, Haydnból "Csipkés kombiné"? Rzignáltan vállat vont:" Ezt kéri az én kis közönségem!"

Mindez nemrégiben, a

König Étterem, Sóskút

meglátogatásakor rémlett fel bennem.
Az Érdet Sóskúttal összekötő út mentén, saját épített parkolóval, igencsak hívogató a König. Mintha a házat eleve étteremnek építették volna, egy kisebb terem a söntéssel, két belső terem, akad valami kerthelyiség is.
A berendezés, dekoráció kissé eklektikus, de kétséget kizáróan minden azt tükrözi, hogy a hely az úri közönséget várja. Ahogy a beszélgetésekből kivettem, nincs is hiány vendégben, rendezvényben. A teríték ugyan nem egységes, de megfelelő színvonalú, az asztalokon elmenne valami élővirág (nem cserepes). A kiszolgálás kedves, családias és fölöttébb figyelmes.
Az étlap - bár megtalálható minden, szem-szájnak ingere,pacaltól vadakig, valahogy unalmasnak tűnt a különféle kifordítom-befordítom, úgy is bundás a bundás étkektől.
Már a marhagulyásnál elkezdtem gyanakodni, milyen lehet itt a szakács? A vagy literes tálban sűrű lé érkezett, jófajta marhahús leve, kívánságomra gazdagon csipetkével, porhanyós volt a hús, kellemes a zöldség, belevaló a krumpli, nem volt gond a csípősséggel, hőfokkal sem. Nem úszott a tetején vastag paprikás zsírréteg! Először arra tippeltem, hogy ez valami tévedés, biztosan nem így szokta a szakács készíteni, csak most éppen figyelmetlen volt és ezért sikerült osztályon felülire! Egyetlen kifogásom lehetett csak: miért nem volt mócsingosabb a hús?! Higgyjék el, pörköltnek, gulyásnak az a legfinomabb!
Aztán jött a második fogás, és már tudtam, hony nem akárki az, aki a konyhán dolgozik!
A Csőben sült kelvirág parmezánnal olyan volt -maga az étel is, de a tálalása is-, hogy azt tanítani kell! A zöldség félpuha, majdnem roppanós, rajta a jól fűszerezett sajtbesamel könnyű, majdhogy habos, a sütőben vékony kérge pirult, nem több, nem kevesebb, mint ahogy egy ínyencnek a legnagyobb örömet okozhassa: egymás után két ételt nem lehet úgy "elrontani", hogy az ennyire tökéletes legyen, ez a szakács tudja hogy mit akar és azt meg is tudja csinálni! Szóval találtam egy művészt, akit, ha megkérdeznék, miért nem egy neves szálloda csapatával játszik, csak rezignáltan vállat vonna:" ezt kéri tőlem az én kis közönségem!"
Azért a kritika itt sem marad el: az előételként kínált étel mintegy hat adagnyi volt!

 © Mackó Úr2006. máj. 03. 07:28 | Válasz | #89 
Zöld Elefánt, Zalaapáti

Számos, soha nem hallott helységnév-tábla
- némelyikük elgondolkodtató, mint Garabonc, vagy Pacsa- elhagyása után érünk végre Zalaapátiba. Ide indultam, pedig valójában semmi dolgom nincs itt, ha csak az nem, hogy a Fórumon "szkrisz" márc. 27.-i ajánlása felkeltette az érdeklődésemet. Nagy utat tettem meg, remélem, nem semmiért. Az hamar kiderült, hogy nem diáktréfáról van szó, létezik ilyen intézmény, már a falu (város?) határában hirdetik, percek kérdése, és már előtte parkolok. Ekkor merül fel, talán elsiettüka dolgot, de szerencsénk van, 11-kor nyit az étterem.
Kerthelyiség, gusztusosan berendezett nagyterem, körbe-körbe fehér elefántokkal, de végül zöld is akad, megvan a névadó - mennyivel egyszerűbb, ha a vendéglős a vendéglősnéről nevezi el az éttermet- ! Ahogy látom, egy kis különterem is van, minden stimmel. Rendben vannak a bútorok, az asztalneműk, edények, evőeszközök, asztali fűszertartó, lássuk az étlapot!
Első vendégekként nem kellett várakoznunk, pincérünket sem törte még meg az aznapi robot, a szokottnál talán kicsit közvetlenebbül indított. Később láttam, ilyennek született, semmi baj, kedves volt, ahogy külföldi vendégnek magyar nyelvleckét adott! Beszélt vagy négy nyelvet, sok helyen elkéne ilyen személyzet! Aztán előkerült a tulaj, a tulajné, aki mindenkinek külön-külön jó étvágyat kívánt, meg egy zenész, aki alhatott volna még egy hunyásnyit, ráért volna távozásunk után kezdeni...
Még a mosdóról: veszett szűk a fülke, elkéne valami karbantartó is, nem méltó a helyhez.
Szóval az étlap:
Gusztusos, fantáziadús iromány, igencsak bőséges, a szerkezete pedig nagyon tetszett, utóljára Bécsben láttam hasonlót: nem az alapanyag, hanem a készítés, tálalás módja szerint kategorizálták az étkeket.
Inyencségek, előételek után jöttek a levesek kinek-kinek kedvére cipóban, tálban, bográcsban, vagy csészében, a grillezett, bundázott, serpenyőben készült, vagy egyben sült húsok, csirkétől kacsáig, apróvadtól lóig terjedt a kínálat. Salátaválaszték kielégítő, a desszert alig több a szokásos palacsintáknál... legetne gazdagabb is!
Hosszas tervezgetés után választásunk Újházy tyúkhúslevesre esett: mutatós tálban igen jó házi cérnametélt, egy jellegtelen áttetsző lé, ami melegítés közben felhabzott, négy cafat, más lében főtt tyúkcsont, tyúkhús, némi ázott sárgarépa és nyers zöldborsó. Lehet, hogy inkább Záhony felé kellett volna indulnunk?! Pincérünk nem is kérdezte a félig ürített tálat látván: "Hogy ízlett?", tudhatta előre...
Jó, hogy az első kudarc után nem adtuk fel a reményt, hamarosan érkezett a Fogasfilé tejszínes gombával, brokkolival, petrezselymes krumplival, vegyes salátával, és egy Ropogós Kacsasült sültburgonyával, párolt lilakáposztával. Mindkettőt érdemes volt "kiböjtölni"! Bőséges adagok, kiválóan elkészítve, gusztusosan szervírozva... szóval megbízhatunk "szkrisz " ítéletében.
Előfordult ott még valami ásványvíz, sör, meg kávé - palacsintázni nem volt kedvünk, így mindenestül megúsztuk 5.000.- Ft alatt.
Csak az a nyomasztóan félresikerült leves ne lett volna...

 © Mackó Úr2006. ápr. 06. 08:37 | Válasz | #88 
Momotaro Ramen - másodszor

Vagy egy éve írhattam az étteremről, akkor kínainak neveztem, meg is kaptam érte a dorongot. Most az adta az apropót, hogy egy tv-csatornán riportot láttam a japán ramenről. Kedvem támadt összehasonlítani a kettőt.
A hely nem változott, a technikai feltételek sem: az ekfogadható alsó határán! A személyzet kedves és gyors, segítőkész, olyannyira, hogy a receptet is módosíttatták a szakáccsal a kedvemért: chili nélkül hozták a pacalból, fokhagymából, újhagymából és kínai ecetből készült salátát. ( Élvezet volt hallgatni tanakodásukat, hogy mindezt milyen nyelven és hogyan hozzák az idegen szakács tudomására...)
Másodikként a hely specialitását, Momotaro rament kértem: húsleves sok-sok tésztával, főtt káposztával, keménytojással és sült sertéshússal. Az idézett riportban megfigyeltem, az egyes nagy ramen-éttermekben hogyan is készítik ezt a csemegét, ezért nem okozott meglepetést, hogy az összetevőknek külön-külön megvolt a saját ízük. Magam elé képzeltem, hogyan is ízlelgetik a ramen-fanok az újabb és újabb ízeket, kielemezve azok harmóniáját és ellentéteit. Érdekes étel volt!
Végül is 1.500.- Ft-ból bőségesen megebédeltem, ittam egy fínom teát is, és tettem egy keleti utazást, mi kell még! Ami külön örömömre szolgált: régen láttam már olyan éttermet (talán utóljára a szépemlékű NDK-ban), ahol a vendégek sorbaálltak a szabad asztalért!

 © Mackó Úr2006. ápr. 04. 08:13 | Válasz | #87 
Az ember jár-kel a városban, egyszer csak úgy hirtelen, minden előzetes értesítés nélkül megéhezik! Hát nem szembejön éppen egy vendéglő?
Ráadásul, egy ismert frecsájz, még a bizalmat sem kell előlegbe adni!

Bécsiszelet vendéglő Bp. XI. Bod Péter u.

Hát ebbe a vendéglőbe ember fia nem jut el ilyen módon: a Sashegy lankáin, a Budaőrsi úttal párhuzamos kis utcába csak az megy, aki nem kerülheti el semmiképp. Vajon kik járhatnak ide? Kik tartják el ezt a vendéglőt? Igaz, hogy egy panzió földszintjén van, ha tele a ház, még reggelizhetnek itt rendesen, sőt, vacsorára is csak be-be néz néhány szállóvendég... és délben?
Házhoz szállításból sem jöhet be annyi, ami elég lenne...
Kipróbáltuk! Fél egy tájt teljesen kihalt volt a szabálytalan alaprajzú, egyterű étterem. (Teraszt nem láttam, pedig itt igazán jól jönne!). A belső kialakítása, hmm. szóval bútorlappal burkolt álmennyezet, oldalfalak, szerencsétlen megoldású a világítás is.
Mű-ablakban mű-tulipán, nemzetiszín szalag az asztalokat elválasztó paravánokban, általában "magyarosch"-ra véve minden, még egy életnagyságú baba is van népviseletben. Az asztalokon viaszos vászon, művirág, a padok viszont kényelmesek. Némelyik kárpitja jobban illene egy biedermayer szalonba...
Az étlap a megszokott, kemény műanyagborító, benne genoterm bugyik. A választék megfelel a lánc kínálatának, négány egyéni színnel kiegészítve. Drehert csapolnak, gondolom, azzal is gondjuk lehet pangás idején.
Választásunk eredménye:
- csészényi gulyásleves, minősítése: tisztességes munka -sok rosszabbal próbáltak már etetni!
- velővel töltött rántott sertés, sült krumplival: mutatós szelet zsebes hús, Szapáry raguval töltve, több helyen kínálnak hasonlót, itt jól készítették, a köret is megfelelő volt.
- hentes-raguval töltött sertésszelet rántva, ez már érdekesebb volt, még nem találkoztam azzal, hogy "becsomagolják" a ragut a húsba, élvezettel ettem meg az utolsó falatig.
- bécsi saláta, azaz kétféle káposzta, meg krumplisaláta, megfelelő kiegészítés lett volna, ha nem annyira markáns az íze.
A szakácsot azonnal végrehajtandó só- és fűszer-elvonásra ítélem!
A felszolgálás kedves és udvarias volt, várakoznunk gyakorlatilag semmire nem kellett: vélhetően ez annak is köszönhető, hogy velünk egyidőben csak a személyzet ebédelt, őket nem kellett kiszolgálni.
Végkövetkeztetés: fejenként 2.000.-ből elfogadhatóan megebédeltünk, ha valaki nem túl igényes a környezetére, nem fog itt csalódni.

medwe2006. márc. 21. 07:57 | Válasz | #86 
Viva Herr Mackó!
Megidézted ifjúkori kalandjaim egyik helyszínét.
Egyszer egy hónapig dolgoztam a Hotel Wien névre hallgató "touring" szállóban, ami akkoriban annyit tett, hogy román, orosz és NDK-beli csoportok lakták, néha beszédült egy-egy olasz vagy német kamionos.
A Rétisasban voltak a "londiner-szakszervezeti gyűlések" (így neveztük a munhka utáni sörözéseket), illetve itt élcelődtünk a szállodában szolgálatot teljesítő pillangókkal. Azt a rántotthúsos szendvicset, amit kifejezetten csak nekünk gyártottak és a hangulatot sosem felejtem el.
Tőled tanultam, Te pedig az édesapádtól, hogy ne menjünk vissza oda, ahol egyszer...
Nos, nem kellene ezzel a rétimadárral kivételt tenni?

 © Mackó Úr2006. márc. 21. 07:42 | Válasz | #85 
Hajnali fél három. Elhagyottan, árván forgolódom az ágyamban, álom sehol, az elmúlt, forró percek emlékképei váltakoznak vadul képzeletemben. Egy apró, szolibarna kisasszony jár a fejemben: ő tette ezt velem, ő, meg a cinkosai!
Nem tisztelte őszülő üstökömet, már az elején figyelmeztethetett volna: csak óvatosan!
Vagy talán inkább közben megszakítani, ne tovább, ez már nem való ebben a korban!
Azt nem vethetem a szemére, hogy erkölcstelenül csábított volna a jóra,
nem is sorolta,
mi mindennel tudná vágyaimat kielégíteni, mégis, elvesztettem minden önkontrollt, nem voltam tovább a magam ura, szédültem, forgott velem a világ, ahogy szétnyitotta az
étlapot!

Rétisas Vendéglő, Bp. XI. Rimaszombati utca

Jól írja Sciurus (febr.22.), a vendéglő valami lehetetlen helyen van, külsőre riasztó. Beszorítva a Hotel Wien és a kelenföldi vasúti vágányok közé, egy hetven éves, máig befejezetlen villa földszintjén. Hogy ki a fene vetődik erre egyáltalán? Ki tartja el ezt az éttermet? Ha nem lettek volna a helyről jó huszonvalahány éves emlékeim, biztosan visszafordulok. Még az sem tetszik, hogy a kert egy része raktár, vagy lomtár. Belépve kezd a kép megváltozni: tisztességes söntéspult, hívogató asztalok, úgy söröző-stílusban, rend és tisztaság, beljebb egy terem a nemdohányzóknak, egy "télikert"-sátor. Kedvesen fogadnak, és nem csak a személyzet, hanem a vendégek is! Ez tényleg családias hangulat. Hamar elém kerül az étlap, és ezzel vége is a tesztnek, valami álom-utazás veszi kezdetét. Az étlap egy hófehér, A3 méretű alátét, rajta iskolás zsinórírással, raffinált csoportosításban a kínálat. Nem tudom, mi mindent olvastam ott, de úgy emlékszem, vagy két hétre való beszállásolás lett volna indokolt! Két dolog maradt meg: garantálják a házias ízeket, meg hogy külön ajánlat szól a nagyétkűeknek. Utólag el sem tudom képzelni, kikre gondolhattak...
Csészényi húslevest kérek grízgaluskával: a lé jó színű, de nem kristálytiszta, valóban, olyan házias. Amikor megkóstolom, első gondolatom, hogy a szakács ott állhat a konyhaablakban, és szamárfület mutogat a Wien konyhája felé:"lehet, hogy a ti húslevesetek szép, de aki az enyémet megkóstolja, mindíg ilyet akar enni!" És igaza is van! Valami leírhatatlan íz-orgia, a jóféle húsok zamata, friss nyári zöldségek illata, mesés alkotás! A galuskabetét is meglehetős! Nem tudom, mekkora adag a tál, de a csésze félliteres volt. Nem volt képem a maradékot elkérni dogibagnak!
Főételnek böllérmájat kértem (apropó, ismeri valaki a kapuvári Gulyás Csárdát?!) sósvízben főtt krumplival, káposztasalátával. A salátát könnyen elintézem, egyszerűen fínom, friss, ropogós volt. Hanem a főfogás: először is, az adag mérete: egyszerűbb lett volna engem invitálni a konyhába, hogy tán ott habzsoljam be, mint kihozni az asztalhoz azt a négy személyre is alkalmas tálat. Második pont a krumpli: kapott már valaki étteremben olyan sósvízben főtt burgonyát, amiről tiszta szívvel elhitte, hogy az ott, akkor és csak az ő kedvéért főtt? Mert ez olyan volt! A Böllérmáj vetekedett az eredetivel (lásd Kapuvár), a paprika, majoranna, máj és velő megfelelő aránya az utolsó falatig nem hagyta lohadni érdeklődésemet. Egyetlen kritikai megjegyzés: ne használja a szakács ennyire felelőtlenül a szárított zöldeket, Ő ennél sokkal többre hivatott!
Most kezd a mese hihetetlenné válni: ez az ebéd, ami bőven kétszemélyes volt -helyenként négy-, valahol ezerötszáz forint körül állt meg, ásványvízzel együtt. Nem a hivatalos besorolás logikája szerint: mind a vendégkör, mind a kiszolgálás, és nemkülönben a konyha első osztályú!
... Hajnali fél három, elhagyottan, árván forgolódom az ágyamban, álom sehol! Hol egy pohár Salvus?!... Azért azt a két szem krumplit a szafttal kár volt otthagyni!

 © Mackó Úr2006. márc. 21. 06:58 | Válasz | #84 
Telihold Söröző Bp. V. Kálmán Imre u.

Már régóta szemezgetek a cégtáblával, itt volt az ideje, hogy betérjek egy gyors "munkaebédre". Idegenkedem a pincéktől, itt valamelyest oldotta a szorongásom a húszéves dizájn, az egykori NDK-s sörgyár emblémája, maradandóan megörökítve, tölgybe faragva a boxok paravánján. Hol van már az a világ...
Most gyülekeznek ebédre a vendégek, a fél töltést ha elérték ebédünk végére, ezért a kiszolgálásban, konyhában semmi torlódás nem volt. Pincérünk gyors és szakszerű, ahogy hallottam, az idegen nyelvekkel sincs gondja. Az étlap megfelelő választékot kínál, de a szóban előadott napi ajánlat némileg eltereli a figyelmünket.
Szép adag, megfelelő sűrűségű, kiváló ízű sajtkrém-leves választásunk jutalma: egyikben pirított zsemlekockák és bacon-chips (piríthatták volna még...), a másik búzasörrel készült és lazacdarabokkal. Bíztató kezdet!
Főfogásként zúzapörkölt nokedlival, káposztasalátával, illetve sztrapacska csülökkel. Az adagok méretével, az ízekkel, a tálalással semmi gond, de a tészták, mind a galuska, mind a sztrapacska tésztája valahogy vaskosra, drabálisra sikeredett. Kár értük! Ásványvizekkel együtt a számla valahol ötezer alatt állt meg, ami elfogadható ezen a szinten.

 © Mackó Úr2006. márc. 17. 11:32 | Válasz | #83 
Laguna kisvendéglő, Bp.IV. Alsóerdősor u.

Remélem, Glord március 3. óta már felfedezte, hogy 2003. nyarán is én írtam Laguna-beli élményeimről, nem Medwe, a gazda.
Az enyémnél élesebb szem, jobb megfigyelő képesség kell ahhoz, hogy észre lehessen venni a tulajdonosváltás hozta különbségeket, kívül-belül a kép változatlan. A közönség is: törzsvendégek, életük része a vendéglő, teljes természetességgel tárgyalják ki - ebédem közben - a WC-javítás-tisztítás rejtelmeit. Igazuk van, ők tartják el a vendéglőt, ha nem tetszik, keressek mást!
A vastag műanyag-borítós étlap meglepetéseket rejt: levesből csak háromféle a kínálat, abból legalább kettő, de lehet, hogy mindhárom a "nagy" levesek közé tartozik. A vega és kímélő ételek, meleg előételek szétválasztásának logikája követhetetlen, de hatalmas a választék, talán még a tizenötöt is meghaladja! Hideg előételként csak Cézár salátát és Tatárt kínálnak. A húsételek, saláták és desszertek hagyományosak. Hanem az árak!!! Érdemes odafigyelni!
Húsleves gazdagon - elfogyott, kénytelen vagyok extra kívánsággal előállni: halászlé, csak lé, csészében, tésztával. Nem sokat várat Ica, a kedves, szorgalmas, de végtelenül fáradtnak, kilúgozottnak tűnő felszolgáló. A lé sűrű, jóízű, panasz nem érheti, de semmi különös. A tésztabetét ízetlen, tán, ha kifőzés után megsózták volna... Kifogásaimhoz azt is hozzá kell adni, hogy mindezért 250.-Ft-ot számláztak, máshol ezért langyosvizet sem kaphatok!
A második fogás Fatányéros. Egyre kíváncsibban várom, mit kapok, ugyanis az étlap szerinti ára kompletten 1.380.- Ft! Hogy fér bele ebbe az összegbe az előírás szerinti karaj, borjúcomb, bélszín, szalonna, sültkrumpli, vegyes savanyú?!
Sehogy! Elnézést kérnek, hogy nem fatálra tálaltak - nem fért volna el rajta-! A borjúcomb helyett ugyan egy második szelet karajt találok, a szalonna is hibádzik, a krumpli meg nem valami bizalomgerjesztő - első látásra. Aztán jön a kóstolás: a frissensültek kiválóak, fűszerezésük, sütésük mestermunka, a bélszín jól előkészített, krumplit, meg soha ne egyek rosszabbat! A vegyes savanyú sem okozott csalódást. Amit még nem hallgathatok el, a szakács biztosan sok szakirodalmat forgat: a díszítés elment volna egy luxus-étteremben is.
Összehasonlítva korábbi élményeimmel, mindenképpen jobban sikerült mostani kiruccanásom, köszönet érte Glord-nak!

 © Mackó Úr2006. márc. 14. 08:59 | Válasz | #82 
Már-
kus
Már
várt

Ez a kis négysoros összegyűjtött költeményeim első és utolsó darabja!

Márkus vendéglő, Budapest, II.ker. Lövőház u.
(másodszor)

Nagyobb társasággal vacsoráztunk a Márkusnál, előre foglalt asztalokkal. Tényleg vártak! Élővirág, díszes teríték, füstmentes különterem. Dícséretes! Sőt, a dohányzók kedvéért még egy boxot is rezerváltak a füstösben. Húsz vendégre egy pincér jutott, gyorsan, figyelmesen dolgozott, stílusa sem lépte túl a kedvesség és bizalmaskodás határát.
Az étlap nagyon gazdag volt, leginkább magyaros vonulatú, de volt azért számtalan, korszerű fogás, saláta is. Ahogy figyeltem a társaságot, Újházy tyúkhúslevest, húslevest és tárkonyos ragut rendeltek. Izletesek voltak a leveseink, bőségesek is, egy panasz volt, valaki sokallta a tésztabetétet. Hogy ez mennyire egyéni izlés kérdése, van, akinek nem is leves az, ami előtt nem kap egy tál cérnametéltet, csak úgy kis lével... Jellemzően a társaságra - idősebb, vagy mondjuk középkorú hölgyek, urak -bécsiszelet, bélszin, rántott hal, rántott borjúláb volt a főfogás. Kiemelném a rántott füstölt parenyica sajtot, remek volt! Változazos, szakszerűen elkészített köretek, izléses tálalás, kiadós adagok. Azt hiszem, mindenki elégedetten nyugtázta. Megint csak egy észrevételről hallottam: valaki megjegyezte, nagyon átsütötték a bélszínét - én, meg mintha hallottam volna a rendelésnél, hogy jól átsütve kérte...
Mindenkinek örömére szolgált a kóser szilva, izlett a többféle csapolt sör, no meg palackosat is kóstoltunk, azt hiszem, senki nem borozott.
Semmi gondot nem okozott az étteremnek az egyéni elszámolás-fizetés (ezt a kérdést is hányszor halljuk itt!), a bőséges vacsora fejenként kb. négyezret kóstált: megérte.
Hogy ne hiányozzon ez sem: bútorok, dekoráció, edényzet és teríték rendben, WC kicsit szűkös, de elmegy.
A sikeres este vélhetően annak is köszönhető, hogy a tulaj szeme mindenen rajta volt!
Remek este sikeredett, köszönjük!

medwe2006. feb. 16. 15:15 | Válasz | #81 
Kizárt!
Mármint hogy sikerült volna bárkit is elriasztania.
Az írás önmagáért beszél.

 csu2006. feb. 16. 13:19 | Válasz | #80 
Ezt most a konkurencia írta, hogy elriassza a vendégeket? Mert akkor jól sikerült!

 © Szerény remete2006. feb. 16. 12:53 | Válasz | #79 
Szervusz kedves Mackó úr!
Szeretnék töled egy kis pontositást kérni,az egyik kaladoddal kapcsolatossan!
Ez a kalandod 2001-ben történt Vendéglő négy remetéhez vndéglőbe történt.Elöször is ELNÉZÉST KÉREK!!!! hogy nem meg felelöen viselkedet a pincér.(gyorsan meg váltunk töle)Én szégyeltem magam helyete.Szeretném a vendéglő jellemzésébe beleirná az alábbiakat:
-A Medve és csoport vezetöj:-nem jelentkezet be az étterembe.Ezért nehéz volt biztositani az ellátásukat(ebéd idöbe rengeteg vendégünk van)a VEZETŐ EZEN FELHÁBORODOT ,FLEGMÁN BESZÉLT.(leszoló megjegy zésekettet mert nem tudjuk őket fogadni)
-500ft. -ÉRT AKART POHÁR BORT,ÜDITÖT
LEVEST
FŐ ÉTELT
(Legolcsobb ételünk 1000ft volt)ezen felháborodot paraszt modon höbölgöt avezető.

EGY KICSIT SKOT A MEDVE??????!!!!!!

MEDVÉT ÉS TÁRSAIT NAGYON SZIVESEN LÁTJUK VENDÉGLÖNKBEN!!!

Megtalátuk a meg felelő felszolgálot aki ilyen kényes helyzetben megállja helyet!! HA VAN PÉNZE(1300ft egy fő étel. Ami 20dkg HÚST ÉS 25dkg KÖRETET TARTALMAZ) ÉRDEMES KI PROBÁLNI KONYHÁNKAT!!Ahogy ön is jót írt úgy mások is nagyon dicsérik.

VÁROM VÁLASZÁT MEDVE ÚR.

 © Mackó Úr2006. feb. 14. 07:51 | Válasz | #78 
Heller's Pub, Bp. Fehérvári út

Megértem azt, aki a Heller's-be látogatván örömmel számol be élményeiről, és megfogadja, hogy visszajár oda.
Megértem annak ellenére, hogy nem emlékszem, láttam-e már ennyire felemás, mondhatnám "sokszínű" helyet valaha. Még tesztestársammal sem tudtam egyező véleményre jutni!
Somaapu nyomán jutottunk oda, aki a Fórumban (nov.21.) azt írta a helyről:
"rejtett gyöngyszem... hülye helyen,... ma már nem olcsó hely, de szerintem még bőven megéri."
Ővele sem értek egyet, de azért nem bántam meg a látogatást!

Azzal semmi gondom, hogy valaki a Fehérvári úton akar elegáns éttermet működtetni -nincs egyedül-. Az viszont tény, hogy erre a célra az a toldott-foldott családi ház technikailag alkalmatlan. A földszint még megjárja, van valami pub-hangulata, az emelet azonman maga az építészeti igénytelenség, kifőzde színvonal. Nem segít ezen az sem, hogy jók a bútorok, ha egyszer olyan szűk a hely, hogy csak kicsi asztalkák férnek el, ahol két ember nem tud kényelmesen megebédelni, egyfolytában rámolni kell. A falhoz szorított asztalokhoz oda se lehet ülni, ha a fali fogasra akár egyetlen kabátot felakasztanak. A felszolgáló is alig fér el, én meg ebéd közben a szemközti falnál ülő vendég fogtömését nézegethettem. Az már csak ráadás, hogy ebéd közben szép lassan elkezdett csordogálni a hólé a ruhánkra.
Hát ez nem hogy nem elegancia, ez nem színvonal, ez III. osztály!
A mosdóhoz, asztalneműkhöz nincs megjegyzésem, nagyjából rendben voltak.

Már belépéskor feltűnt a kedves fogadtatás, a szakszerű "felvezetés", a személyzet rendezettsége, formaruhája. Kellemes kezdés! Az emeleten két pincér dolgozott, egyiküknek kevesebb, másikuknak, egy fiatal hölgynek több dolga akadt körülöttünk. Munkájával mindvégig elégedett voltam, annak ellenére, hogy néha kicsit szétszórt volt, könnyen megkeverhető, természetes kedvessége minden panasznak elejét vette, szakszerűsége kifogástalan volt. Még egy felszolgálóról -főúr, tulaj?- meg kell emlékeznem. Érkezéskor köszöntött, távozáskor búcsúzott, néhány gesztusával, mondatával kommunikálta, hogy ő vérprofi, király a szakmájában - és ezt el is hiszem neki!
Úgy gondolom, a terem irányítása kiváló és számomra kedves elvek szerint rendezett: mindent a Vendégért! Példa erre, hogy az igazán bőséges borkínálat majd minden tétele akár decinként is rendelhető, ahogy a Vendég megkívánja! Ha saját kárukra tévednek a számlázásnál, eszükbe nem jut utólag zaklatni a Vendéget a különbözetért, úgy jó, ahogy van! Elegáns!
Mindezt azért részleteztem ennyire, hogy indokoljam: a felszolgálás, vendéggel való kapcsolat valahol az I. osztály fölött van!

A szakáccsal való ismerkedésünk egy mutatós, szezonális ajánlatot is tartalmazó étlappal kezdődött. Bíztató volt: fantáziadús kreációk minden területről, talán kicsit elkényeztetve a halevőket. Az étterem ajánlata egy komplett menüsor volt.

Hosszas vívódás után az alábbiak kerültek elém:
Cikóriahajó sajtkrémmel, burgonya chipssel, hozzá Egri Leányka.
A Leánykában most sem csalódtam, diszkréten illatos, selymesen símogató, tartós gyümölcs-utóízzel, kiválóan illett a habkönnyű sajthoz. Ha a saját készítésű chips is ropogós lett volna, csillagos osztályzatot kap! A tál díszítése trendi volt.

Pisztrángkrém leves grízgaluskával, hozzá Somlói Juhfark.
Ekkor jutott először eszembe, hogy egy pohár bor mellett elbeszélgethetnék a szakáccsal!
A leves íze felkeltette bennem a gyanút, hogy tengeri halból készült, pisztrángot sose látott, a galuskát is megtaníthatnám, hogyan kell csinálni, hogy laza-remegős legyen és ne érződjék rajta kukorica-íz. A csészés tálalás jellegtelen, dísztelen volt, olyan előfizetéses menű stílus.
Hozzá a bor sem ízlett, a színén kívül semmi nem stimmelt: vélhetően a törve tartás ártott meg neki.

Szemezgettem társam rendeléséből is, kiváló hízott libamáj-pástétomot kapott, meg cukornád nyárson sült rákfalatokat (vélhetően konyhakész alapból), mindkettő kiváló munka.
Báránysült mentás-kapros mártással, rösztivel, hozzá Villányi Rosé (Tiffán)
Maga a tál alkalmat adott volna a rendes tálalásra, de az étel csak úgy, sietős háziasszony módjára volt odahányva. Egyetlen díszítése pirított petrezselyemlevél volt. (Társam rotijain sem volt több dísz!)
Az első falat báránysült omlós, jól fűszerezett volt, a mártás is finom, de a többi:faggyú faggyú hátán. A mártással teljesen átvonták a szeleteket, úgy kellett kapirgálni az ehető falatokért! Nem újdonság, legfeljebb nem ebbe az éttermi osztályba való, hogy az értéktelenebb húsdarabokat felgöngyölik, megkötözik, és mint pecsenyét megsütik... no de azért akármit akkor sem lehet belegöngyölni!
A Rosé tökéletes volt, friss, gyümölcsös, oldotta bánatomat.

Desszertnek Vargabélest kértem borsodóval, hozzá Villányi Aranyhárs desszertbort.
A menza-színvonalon tálalt sütemény szemre nem volt meggyőző, a kóstolás után azonban gyökeresen megváltozott a véleményem:laza, habszerű tészta, kellően pirított réteslapokkal, a sodó nem nyomja el a tökéletes ízekez! Gratulálok!
A bor nem volt jó választás a részemről: megtanulhatnám már, hogy én és az édes bor nem illünk egymáshoz!

Összegezve a konyhát:nem az főz, aki az étlapot írta, nemhogy az ételekhez, de még a díszítéshez sincs kellő fantáziája. Mintha nem tudná a szakács, mit is akar valójában. A munka értékelhetetlen, véletlenszerűen ugrándozik a minősége az I.osztály és az alkalmatlan között.

Kicsit szokatlan rendszerezéssel írtam le élményeimet, de most már látható az ok: egységes értékelés nem születhet a Heller's-ről!
Somaapu árral kapcsolatos megállapításához pedig: ha a körülményeket nézem, ezek az árak nevetségesen magasak, ha a vendéggel való bánást, igencsak méltányosak, ha pedig az ételeket: nem étterembe megyek, ha szerencsejátékra támad kedvem!!!

 Mackó úr helpdesk2006. jan. 19. 23:43 | Válasz | #77 
Gesztenyéskert

A Gesztenyéskertben üldögélek, szemem a téli ködben-párában eltűnő, kopasz fákon pihen. Körülöttem senki, temetői a csönd. Érzem, szellemek vesznek körül, talán még szóba is állnának velem… Hiába, már régóta erre a helyre kívánkozom, nem hallik ide a Csörsz utca forgalma, magába olvaszt a végtelen nyugalom, és ez így van jól, nagy idők tanúi között, egy rég felhagyott temetőben!

ÁLLJ ! KIKAP ! NEM EZ A KÓPIA JÖN, GYORSAN CSERÉLNI ! INDUL !

A Gesztenyéskertben üldögélek, szemem a téli ködben-párában eltűnő, kopasz fákon pihen. Körülöttem senki, temetői a csönd. Érzem, szellemek vesznek körül, talán még szóba is állnának velem… Hiába, már régóta erre a helyre kívánkozom, nem hallik ide a Budakeszi út forgalma, magába olvaszt a végtelen nyugalom, és ez így van jól, nagy idők tanúi között ezen a helyen! A saroktelken örökkön-örökké vendéglő állt, volt, mikor jól ment, volt, hogy kevésbé… és most?

Nem tipikus étkezési időben érkeztem, nem lep meg, hogy üres. Újonnan épített
(átépített?) terem, előtérrel, galériával együtt úgy húsz-huszonöt asztal. Padlója, falai, mennyezete, a díszítése nem üt el a ma megszokottaktól, egyedül a szecessziós csillárok és falikarok jelentenek meglepetést. Az asztalok, székek rendben, az asztalneműk nem különben. Gondos felkészülés eredménye ez!
Kedves a fogadás, ültetés, kabátolás, első pillanattól ad a felszolgáló a szakmai előírásokra. Mindez így marad a búcsúzásig, egyetlen hibát tudok csak az orrára húzni: a csészében felszolgált leveshez nem konzomés, hanem nagykanalat hoz.

Az étlap gusztusos, jól szerkesztett, bár sajátos a logikája, aki nem olvassa végig, megbánhatja. Kezdődik a levesekkel, előételekkel, de a „Hagyományőrző ételek” között is akad még leves is, meg előétel is. A főételek, vad- és halételek, saláták, desszertek már nem tartogatnak ilyen meglepetéseket. Alig akad egy-egy tétel, amire az ember rálegyintene: unalmas, bárhol elérhető fogás!
Kedves az italkínálás is, emlékezve Vendéglős soraira, kipróbálom a pálinka-felhozatalt. Érdemes volt! Zimek szilvapálinkája kellemes illatával, tiszta, selymes ízével megfelelő indítása volt az ebédnek.
Aztán jött egy kis csalódás: az előételnek szánt Disznóságok Újszilvásról a képzeletemben pár falat hideg disznótorosként – hurka, kolbász, kolbászzsír, tepertő, esetleg sült oldalas – jelent meg. Már a rendeléskor tudtam, hogy helyette tokaszalonnát, disznósajtot, kolbászt fogok kapni. A szalonna valóban pompás volt, jól esett a házi körözött is, a disznósajt semleges volt, a kolbász, szalámi meg a bolti középkategória. Megérzésemet a pincér is igazolta, az első három volt csak házi termék. Kár! Ha már így képzelték a disznóságokat, találhattak volna hozzá valódi házi kolbászt-szalámit.
Megkóstoltam a falusi burgonyalevest, csípős kolbásszal, nagyon markáns ízű étel, nem okozott csalódást.
A főattrakció a rántott bárányérmék volt, zelleres krumpli-salátával: kiválóan előkészített hús, bőséges mennyiségben, a körete is mesterien ízesítve. Nagy élvezet volt!
A bárányhoz remekül illett Frittmann kékfrankos roséja. Egy kellemes meglepetés, tanulhatnák a módszert mások is: az étteremnek nincs kijelölt „folyó bora”, ha a készletből valamit megkíván a vendég, készségesen kibontják a palackot egyetlen pohár kedvéért is! Gratulálok!

Néhány megjegyzést nem tudok elhagyni, sajnálom: nem tetszett, hogy a pultos civilben van, nem tetszett, hogy a személyzet a vendégtérben tárgyal munka-, bér- és üzemszervezési kérdésekről, -mi közöm hozzá-, és az sem tetszett –bár az étterem kiürülőben volt-, hogy a tulaj, vagy teremfőnök, vagy éppen szolgálatban lévő főnök, a teremben sétálgatva, cigarettázva mobilozik. Jobb ez az étterem annál, hogy ilyenek történhessenek!

Összegezésül: kifejezetten jó a hely, a kínálatával, a konyhával, felszolgálással, árai a szolgáltatás tükrében elfogadhatóak. Kívánom, hogy ez még sokáig így maradjon!


 Mackó Úr helpdesk2006. jan. 13. 00:24 | Válasz | #76 
Káldy Pince, Bp. VI. Király utca.

Miért is járok étterembe? – Legutóbbi kalandom után kénytelen voltam lelkigyakorlatot folytatni, „analízisbe” adtam magam:
- Ehetnékem van? Ugyan, akkor éjjel-nappal étteremről-étteremre járnék! Különben is kazalban állnak a kipróbálásra váró receptek, ötletek, alapanyagok, szakács nélkül is elboldogulok velük, ráadásul az asszony főztje is kiváló. Az is felmerült, hogy vajon éttermi látogatásaim nem azt szolgálják-e, hogy bizonyítsam magam előtt, mindenkinél jobb tulaj, teremfőnök, csálinger, szakács és kézilány vagyok egy személyben? Vagy azért írom a beszámolókat, hogy másoknak is ezt bizonyíthassam? Nem! Legalább is remélem, hogy nem! Ismerem magamat erényeimmel, hibáimmal, nem kell a győzködés, másoknak is inkább segíteni szeretnék, nem sértegetni az észrevételekkel, véleménnyel, az a legnagyobb öröm, amikor valaki úgy érti, ahogy szántam! Igyekszem minden jót is leírni, nem csak dorongolni!
- Kíváncsi vagyok? Ez már valószínűbb! Hallok, olvasok egy helyről, ami másoknak már bejött, úgy érzem, ki kell próbálnom. No és tanulhatok is! De ez még kevés.
- Keresem a jó társaságot? Valószínű, hiszen utólag mindig felmerültek az értékelésnél azok a szempontok, kivel, kikkel ültem egy asztalnál, egy teremben.
- Kényeztetésre vágyom? Igen, megvan! Ez az igazi ok, ezért indulok újabb és újabb kalandra. Kényeztessen a szakács, a cukrász, a felszolgáló, a ruhatáros, meg mindenki, aki a pénzemre les!
Szóval mi a fenét kerestem én a Káldy Pincében?
Már a lépcsőn lemenet orrba vert a felirat: I. osztály! A terembe érve felfedeztem a pultnál két alkalmazottat, tolvajlépésekkel becserkésztem őket (gondolom, így lehetett, hogy nem reagáltak érkezésemre), majd tiszteletteljes köszönés után egy nemdohányzó asztal iránt érdeklődtem az idősebbiknél. Kijőve a pultból, egyből le is ültetett a macskaasztalhoz, majd rám szólt: menüt! Nem kérdés volt, még csak nem is a rólam alkotott véleményének summázása, inkább parancs! Lehet, hogy találkoztunk már a Lajosmizsei Restiben? Minden esetre a stílus, a főúr öltözéke valahonnan arról a szintről ismerős, ott lehetett ilyen, még a restik korában az „I. osztály”! Előadott kívánságom, hogy inkább étlapot szeretnék, meglepően hamar teljesült. A következő kérdés arra vonatkozott, mit innék, közben lerámolta az asztalról a második terítéket. Mondtam, feleslegesen dolgozott, mert várok még valakit – erre vissza az egész -, különben egy ananászlé jól esne. Nem volt! Végiggondolva a lajosmizsei fűszeres rostos gyümölcslé kínálatát, inkább kerültem a felesleges köröket, kérdeztem, mi van? Alma, narancs, őszibarack és paradicsom. Gazdag kínálat! Végül maradtam a narancsnál, megfelelő pohárban, szívószállal meg is kaptam.
Amíg várakoztam tettestársamra, szétnéztem a teremben, meg az étlapban. Megfelelően tagolt, jól szervezhető tér, kőből, téglából rakott, boltíves falakkal, egyszerű, sőt szép is lehetne, ha normális szellőzőrácsokat szerelnek, és nem maradt volna fenn a szilveszteri díszítés: silány munka, óvodai feeling.
A teremben volt még két társaság, legalább húsz megterített asztal üresen várta az éhes vándorokat. Az asztalok, bútorok rendben voltak, a terítés is nagyjából, nem tetszett az olcsó asztaldísz, az igénytelen evőeszköz és fűszerkészlet. A poharak olyan nyári terasz-érzést keltettek.
Az étlap – a magyar általános igénytelenséget jelképező- műanyag borítóban, „bugyi”-ba bújtatott lapok. A borítón valami ragacs – ahogy később rájöttem, azt jelölte, déli- vagy esti kínálat van-e belül. Nem számoltam, de tartok tőle, hogy több lap szólt az italokról, mint az ételekről. Azaz az ételválaszték meglehetősen szűkös. Az italválaszték bőségéről csak annyit, a számtalan palackozott bor közül csak egy fehéret, egy vöröset bontottak meg a vendég kedvéért, ha nem akart egész üveggel inni.
Néhány előétel, saláták, pár leves –talán itt találtam a legváltozatosabb kínálatot-, kímélő ételek, főétkek, vadételek, desszertek. Az előzetes tanulmányozás során láttam, nehéz lesz választani, ugyanis a neten látható étlapjuk csak kivonatosan került ide.

Medwe érkezése után újult erővel kezdtem a válogatásba, és végül összeállt a rendelés, melyhez a szakács engedélye is szükségeltetett: elkészíti az esti étlapról a farfallét cukkinivel, sült paprikával, agio e oilo. Előételnek kértem egy nizzai salátát, majd egy zelleres póré krémlevest pernod-val, lazacgaluskával, végül a tésztát.

Cézár saláta:
Az összehasonlítás kedvéért bemásolok két receptet:
-50 dkg csirkemell-filé, fél fej saláta, 50 dkg uborka, 50 dkg paradicsom, 1 dl tejszín, 2 dl ezersziget salátaöntet, 2 dl tejföl, kevés olivaolaj, 10 dkg trappista sajt, só, szárnyas fűszer keverék (4 személyre)
-jégsaláta, vagy római saláta, 30 dkg csirke-, vagy pulykamell filé, 1 paradicsom, 1 csokor újhagyma, vagy egy fél fej édes, fehér hagyma (esetleg lilahagyma), olivabogyó, kenyér, 4 e.k. magos mustár, 4 e.k. méz, 1 e.k. Pirosarany, 2 e.k. szójaszósz, 1 gerezd fokhagyma, 1 pohár joghurt, 1 e.k. mayonéz, 1 dl olivaolaj.
(szintén 4 személyre)
Nyilvánvaló, hogy igen csak szabadon választott gyakorlat a Cézár saláta!
Ezzel szemben a tányéromon volt:
1 levél saláta, mint dísz, egy gerezd paradicsom, mint dísz, kígyóuborka 70%, lilahagyma 10%, sárga kaliforniai paprika 5%, kruton 5%, csirkemell 10% az egész leöntve joghurttal higított és fokhagymával sűrített mayonézzel.
Elfogadom a szakács szabadságát az alkotásban, no de ennyire?
Egyébként sem a minőség, sem a mennyiség, de még a szervírozás sem
ért 1.500.-Ft-ot!
Zellerkrémleves:
Először egy tárkonyos kacsaragu érkezett, kisvártatva, már messziről integetve sietett oda pincérünk: nem ez az enyém, nehogy belepiszkáljak már, elvitte, majd kisvártatva hozta a valódit.
Kiváló! Mesterien kialakított íz-kombináció, állaga, hőmérséklete előírás szerű, egyedül a galuskák formázásával voltam elégedetlen: ez a remek étel több figyelmet, aprólékosabb munkát érdemelt volna! Bármilyen finom is volt, egy csésze levesért 750.-Ft kicsit húzós!
Farfalle: langyosan érkezett, és sajnos a szakács nem olvasta az étlapot: a paprika nem volt sült, a fokhagyma meg a konyhában maradt! Ezen a szinten természetesnek veszem, hogy az olasz tésztához kis tálban mellékeljék a parmezánt. – A Káldy nem!-

Pincérünk egyedül a főételnél (láthatóan az utolsó morzsáig elfogyott minden) merte megkérdezni, hogy ízlett?
A leves után asztalt kellett váltanunk, betért ebédelni egy úr, pont úgy nézett ki és viselkedett, mint egy szálló igazgatója és olyan füstöt eregetett, amivel nem bírt az elszívó! Ha valaki, hát ő tudhatta, hogy mire képes a berendezés! Később átalakult az Első osztályú étterem személyzeti ebédlővé, emiatt sem sikerült elfelednünk, hogy vidéken vagyunk, meghitt, családias környezetben. Az asztalcsere kedves momentuma, még az összemocskolt papírszalvétát is utánam hozták, nehogy egy újat használjak el! Közben sikerült tesztelnem a mosdót is, az eredmény: elmegy…

Magamat vigasztalandó, kértem még egy fagylaltkelyhet -nem ért meglepetés, közepes gyári készítmény a télen ritkán elővett dobozokból-, meg egy kávét is, ami kifejezetten jó volt, még ha a szervírozása körül akadt is gond: még jó, hogy nem a tejeslábast hozták ki, amikor meleg tejet kértem hozzá.

Kártyával fizettem, a számla összege, a kártya kezelése mintaszerű volt, itt érzékelhettem először, hogy ez egy első osztályú hely!

 © Mackó Úr2005. dec. 22. 08:53 | Válasz | #75 

Budai Pálinkanapok

Csak egy rövid beszámoló erejéig: a napokban rendezték meg az első Budai Pálinka napokat a MOM-Park egyik kis eldugott terén, egy sátorban. (illetve kettőben...)
Az esemény felkeltette érdeklődésemet, egy rövid kóstolóra sikerült is eljutnom. Sajnálom, hogy nem volt lehetőségem külön körte- barack-
és szilva-köröket futnom, az adott körülmények között az is nagy szó, hogy a törkölyöket végigkóstolhattam. Mint első rendezvény, nagyon
meglátszott a kezdeti bizonytalankodás, szervezetlenség, még nem alakult ki a stílus, mondhatnám, hangulattalan volt, mint ez a beszámoló. Nem gondoskodtak a vendéglátók, hogy apró falatkákkal a kóstolók egy-egy ízt lezárhassanak, hogy valamivel elnyelessék az éppen lenyelt alkoholt.
( később aztán az egyik kínáló csak felszelt egy pár almát, meg egy kiflit...) a második sátorban meg, ahogy a kitűzött étlapról láttam,
kínáltak volna egytál ételeket, ha beindult volna az üzem... így csak üres asztalok árválkodtak ott.
Persze azért örülök, hogy a törkölypálinkákat - egytől egyig kisüsti, azaz 900 l-nél kisebb üstben főzték- végigkóstolhattam. A kivonatos
vélemény, nem szakmai, hanem szigorúan a saját ízlésem alapján:

Prekop hegyaljai törkölyét nem fogom siratni, ha soha többet nem kóstolhatom, durva, darabos íz.

Zsindelyes nemes törkölye sem tetszett, túl erős volt a szőlőágyból felszedett mazsolaíz.

A Pásztói Rézüst igen kellemes törköly-zamatot produkált, szívesen kortyolgattam volna tovább, ha nem olyan édes!

A jónevű Agárdi Pálinkafőző kissé semleges, sima, bársonyos pálinkája vitte el az első helyet.

A Várda termékét nem kóstoltam. – Több pálinkafőző pedig nem is volt az első Budai Pálinkanapokon.
Remélem, nem az egyedüli vagyok a fórumlátogatók között, aki beszámolót ír,
kíváncsian várom mások véleményét, meg a következő, hasonló alkalmat!


___________________________________________________________________________

 © Mackó Úr2005. dec. 12. 12:03 | Válasz | #74 
Full House Étterem Bp. II. Hűvösvölgyi út

Volt ez már Hársfa, Hegymegi, meg ki emlékszik még, milyen étterem. ( Annyit tudok, hogy az Izabella utcai Full Househoz semmi köze.)
Eléggé reménytelen dolog úgy indulni étterembe, hogy az embernek egy nagy kő van a pocakja helyén, de nincs mit tenni, alkalomhoz kötött vacsorára készülünk, a célt is előre kijelöltük.
A helyiségbe lépve könnyen tájékozódtunk, jobbra egy boxos rész a dohányzóknak, egyenesen egy kis terem a tisztáknak. Jó volt a könnyű áttekinthetőség, köszöntésünkre ugyanis csak egy szakács válaszolt, semmi felvezetés, helyrekísérés, a helyet is csak úgy, saját fejünk után választottunk. Az asztalon borlap várt, az étterem saját borlapja. A választék éppen elégséges, találtunk is egy Gere féle Villányi Rosét 2004-ből, a többit nem nagyon nézegettük. A bor hamarosan érkezett, a hozzá szervírozott ásványvíz poharaiba viszont citromot tettek! Szó nélkül cserélték tiszta pohárra, kár volt ezért a közjátékért!
Az étlap – fatáblák közé fűzött, műanyag borítású lapok – bőséges választékot ígértek az előételeken, leveseken kezdve minden húsféleségből, salátából, desszertből. A szövegezéssel általában nem volt gondom, csak néhány fantázianév zavart: az egyaránt a házról elnevezett csirkefogás és desszert a konyha következetességét feltételezve: rántott csirkemell és bundázott banán egyaránt sonkával, gombával, sajttal pirítva! Brrr!
Célszerűbb lett volna más nevet találni!
Ahogy mondtam, nem készülhettünk nagy lakomára, hiába volt az előételek és levesek között is számos, figyelemre méltó ajánlat, megelégedtünk egy-egy húsétellel, salátával. A Full-os csirkemell, ahogy írtam, egy feltupírozott rántott csirkemell volt, tekintélyes darab, körete hasábburgonya. Tálalása mutatós volt, összetevői mind frissen készültek, a hozzá szervírozott dresszing saláta (jégsaláta, uborka, paradicsom, roquefortos dresszing) pedig kiemelkedően jól sikerült!
A kemencés csülök tepsis burgonyával, leginkább a péknére hajazott - csak ahhoz több csülökhúst adnak-, viccelődhetnék a tálalószakács szűkmarkúságán, de nem teszem!
Elég volt aznap vacsorára az a szűkített húsadag, kiegészítve a jóízű körettel, hagymával, szalonnával! Nagyon jól esett! Ugyancsak ízlett a házi készítésű káposztasaláta is.
A forma kedvéért kértem desszertet – gyári fagylaltot -, hát az olyan is volt...
A Danesi kávé kellemes volt, szakszerűen készítették. Mire elfogyott a borunk, végére is értünk a vacsorának. Morgolódásaim ellenére nem volt rossz, akadt még olyan az étlapon, amiért érdemes lesz visszajönni. A számla méltó volt az ünnephez: kb.7.000.-Ft a két főétel salátával, kávéval, üveg borral.

 © Mackó Úr2005. dec. 12. 11:57 | Válasz | #73 
Lanzhou Étterem, Bp. VIII. Luther u.

Sokan írtak már előttem erről a kínairól, elfogadva mindenki személyes élményét, a sajátommal egészíteném ki.
Hétköznap délidőben épp hogy csak találtam szabad asztalt a kimondottan kicsi, 6-8 asztalos étteremben. Már belépéskor feltűnt egy-két, helyszűke okozta szükségmegoldás – bízom benne, hogy az új Lanzhou tágasabb, kényelmesebb-.
Az étlappal, a bútorokkal, asztali eszközökkel – annak ellenére, hogy nem voltak egységesek -, az evőeszközökkel, tálakkal nem volt semmi bajom, de el tudtam volna képzelni magamnak más pincéreket. Semmi konkrét kifogásom nem lehet ellenük, mégis, valahogy idegenek voltak abban a kínai környezetben.
Hiányoltam, hogy az étlapon nem találtam ropogós kacsa-, vagy disznóhús fogást, találtam viszont kínai sört, amit nem tudtak kihozni, mert nem volt.
Persze jó élményem is volt: a marhahússal, házi gyúrt tésztával készült leves minden falatja kiváló volt, végre megkóstolhattam a filmeken annyiszor megcsodált, kézi nyújtású kínai metéltet, a rugalmas, friss tészta ízű „levesbetét” kedvemre való volt, finom volt maga az alaplé is, a hús, és jól feldobta az ízeket u újhagyma.
A másodikként rendelt zöldséges kacsa is kellemes, bőséges étek volt, vagy háromféle gombával, bambuszrüggyel, sárgarépával, a köretnek adott jófajta rizzsel.
Nem bántam meg, hogy ide tértem be ebédelni, a számlám is 2.000.- alatt maradt, ennél többet nem kívánhatok! Illetve egy valamit még: annyi ismeretlen fogás volt az étlapon, számos kipróbálni valóm maradt, de egy a félelmem: vagyon sok fogásnál láttam a „csípős”, vagy „fokozottan csípős” figyelmeztetést, ezeket soha nem kóstolhatom?

 © Mackó Úr2005. dec. 08. 10:49 | Válasz | #72 
Szieszta, Budapest, XI. Villányi u.
- Másodszor -

Vagy másfél éve próbáltam először a Sziesztát, kellemes emlékeim maradtak a kis étteremről.
Mintha megállt volna az idő, sem kívül, sem belül nem változott semmi. Ugyanúgy gondot okoz a külső jegyek alapján, hogy ez most mediterrán, vagy magyar konyha, ugyanúgy nem igazít el az étlap sem ebben a kérdésben.
Szerencsére a tulaj és a szakács sem változott, bátran rendelem meg az étlapon kívül ajánlott halászlét, azzal a kiegészítéssel, hogy halat nem, csak belsőséget kérek bele.
A reális befejezési idő elteltével hatalmas tál érkezett, sűrű, tiszta hal ízű, enyhén csípős, jól fűszerezett lével, kívánságomnak megfelelően belsőségekkel. Jó kenyeret adtak hozzá, de eszembe jutott a bajai házikenyér a szigeti vendéglőből... hát az még jobb lett volna! Mennyisége ellenére befaltam az egészet, valóban olyan jól sikerült, hogy nem bírtam otthagyni.
A második fogással kapcsolatban fenntartásaim voltak: nem szeretem az ilyen "költeményeket", mint például a lapcsánkával borított lecsós-gombás ragu. Általában kevés helyen készítik a lapcsánkát (lepcsánka, tócsi, tócsni, stb) kedvem szerint, kevés liszttel, ropogós szélekkel, úgy, hogy nem tocsog a zsírtól. Szerencsém volt, itt kifejezetten jól sikerült a tócsni és nem volt nehéz a ragu sem. Szégyellem, de ezt is eltüntettem az utolsó morzsáig, estefelé aztán bántam is mohóságomat.
Nyomatéknak még egy jó kávé - desszertre nem is gondolhattam-, ennyi volt a második látogatás.
Árakat nem írok, mert vendég voltam, de annyit elárulok, hogy nem volt túlzó, a szolgáltatásokhoz - étkek, pincéri teljesítmény, kedvesség, figyelmesség - képest.
Jöhet a következő próba!

 © Mackó Úr2005. dec. 06. 13:59 | Válasz | #71 
Petit Vian Cafe, Bp. V. Szabadság tér.
Egyszer már lepattantam az ajtóról, még be sem léptem, már is eltanácsoltak: itt nincs meleg étel!
Azóta szerencsére megváltozott a helyzet, tace-pao jelent meg a bejáratnál, két nyelven is hírdetve aktuális főttétel-kínálatukat.
Nem nagy a vendégtér, de célszerűen, gusztusosan rendezték be. Szűkössége leginkább a fürge felszolgálóknak fájhat, akik lenyűgöző sebességgel közlekednek, minden jóval megrakodva. Érkezésünkkor arra is volt gondjuk, hogy az asztalhoz kísérjenek, kabátunkat elhelyezzék, az étlapra sem kellett sokat várni. Mutatós, kávéházi étlap volt, kihegyezve salátákra, hideg- és meleg szendvicsek különböző fajtáira, a meleg fogásokat egy kissé "vadászni" kellett, három-négy cím alatt találhatók.
Meglepően jó volt a szakács teljesítménye az olaszos tortellínis paradicsomlevessel, a csirkemelles-olivás panínivel, jó volt a rakott kel is, csak egy a bökkenő: az étlapon kolozsvári rakott káposzta volt... (ami úgye savanyú káposzta!)
Amit nem hagyhatok ki: a pincér apróbb hibáival együtt is mindenestől elnyerte elismerésünket. A kedves, figyelmes fiatalembernek köszönhetően kiválóan éreztük magunkat. A kávézóban használt edények és evőeszközök, asztali kellékek mind szinvonalas, minőségi termékek voltak, jól szolgálták az evés örömét!
Nem mellékes a számla sem, mintegy 2.500.-Ft-ból sikerült mindezt teljesítenünk.
Örömmel megyünk legközelebb is!

 © Mackó Úr2005. nov. 22. 08:12 | Válasz | #70 
Nincs mit tenni, lebuktam!
Még a Gazda szemét is csípte!
Gyorsan megfizettem felületességemért, ezúton kérek elnézést attól, aki útnak indult instrukcióm alapján: éhes embernek nem való a Karachi-Goa út, a Gulf Airral kell kezdeni, átszállás Muscatban, Delhiben, az Indian csak a befejezés...
Nagyvonalúan fogalmazhattam meg húsétel iránti vágyódásomat is, a pecsenye nem feltétlenül szopós malacot, vagy brassóit jelöl, volt a Goa étlapján bőven olyan ajánlat, amit szívesen választottam volna - zsugorítva, fél adagban -, csak éppen úgy voltak előkészítve a husok, hogy az étlapon szereplő felajánlás ellenére nem tudták kisadagban szervírozni.
Vélhetően Indiában nem hülyék a borhoz, a hűtés kifejezetten az én kívánságomra történt. Ellentétben az általánossal, számomra akkor jelent nagyobb élvezetet a vörösbor, ha a számban temperálódik az ajánlott hőmérsékletre.
Margareta koktél: próbáltam én a nálunk is használatos jégkása-géppel készített Frozen Margaretát, meg Pinacoladát, de be kell vallanom, semmi élvezetet nem okoztak. Hanem az egykori New Orleans ( és nem Los Angeles, 3. fekete pont!)egykori Francia negyedében sétálva, a már soha nem létező, utcára nyíló bárpultoknál rendelésre, egyenként kevert koktélok mesések voltak! Három-négy adaggal végig lehetett sétálni az arra érdemes utcákat, meg-megállva egy kis szwinget, jazzt hallgatni, elnézni a szórakozó, táncoló sokadalmat. No, hát ezek a koktélok néztek úgy ki, hogy a recept szerint pontosan elkészített koktélt egy fél literes, tört jéggel megtöltött műanyag pohárba öntötték, ha a vendég nem tiltakozott, a sógyűrű is odakerült a pohár peremére. Ez az, ami felébresztette bennem a nosztalgiázó kedvet, és amit - aki próbálta -, már csak a képzeletében élhet át!
Tibinek külön köszönöm, hogy leírta a véleményét: magam is készítek szufflét, több módot is kipróbáltam elrontására, nem bántom én ezért a szakácsot , csak konstatáltam, hogy nem sikerült. Az azonban soha nem fordult elő, hogy vendégeimnek égett halszagban kelljen azt a desszertet elfogyasztania, a Goában sajnos ez volt számomra a legemlékezetesebb! (Pedig volt ajtó -nyitva- és vélhetően volt elszívó is!)

 © Szakadás2005. nov. 19. 14:50 | Válasz | #69 
Az a borhűtő tévedés lesz ... inkább temperáló.
Jó, egy Jammertal Cuvée határeset, de azért jobb érzésű pincér nem temperálóba teszi, hanem dekanterbe. Most lehet felvágni meg trendizni, meg lehet hogy Indiában illik hülyének lenni a borhoz, de ennek a bornak a helye az asztalon van, dekanterben.

medwe2005. nov. 19. 10:22 | Válasz | #68 
Kedwes Mackó úr!
Az élet egyik nagy tanulságát ismerhettük meg itten:
aki nem ismeri az Indian Airways menetrendjét, meg egy először látott budapesti étterem szokásait, az ne akarja kritizálni a félresikerült desszertet, mert még azt hiszik: viccel! ;o)))

 © kicsitüss2005. nov. 18. 10:56 | Válasz | #67 
Jaj, akkor a 4-es busz se stimmel?

 © Tibi2005. nov. 18. 09:02 | Válasz | #66 
Ui : Egyébként célszerűbb Mumbai-ból, vagy Delhiből repülni Goába, nem hiszem, hogy az Indian Airways repüli a Karachi-Goát, ugyanis Karachi Pakisztánban van...

 © Tibi2005. nov. 18. 08:48 | Válasz | #65 
Kedves Mackó úr,

Az általad említett dolgok közül párat én is tapasztaltam a Goában. Haladjunk sorjában: az étlap olvashatósága az az eset amikor a design a funkcionalitás rovására megy, bár szerintem azért olvasható. Ugyanez az oka a borhűtős dolognak is, egyszerűen nem fér oda az asztalra, ha a földre teszi az állványt, akkor meg a felszolgálót akadályozza a mozgásban, ezért kénytelen szegény felszolgáló valami lehetetlen helyre "suvasztani", hogy senkit se zavarjon. Ez általában sikerül is, maga a borhűtő nem is zavar senkit, ha viszont tölteni szeretnénk, egyből hiányzik... A két szamorodni összecserélése egy apró, bosszantó hiba, amit a felszolgáló az utolsó lépcsőfok előtt követett el. Mint említetted, rendben kóstoltatott, felvette a desszertbor rendelést is, csak amikor elhozta a pultról, akkor felejtette el megkérdezni a pultostól, melyik a száraz, és melyik az édes. Ez előfordulhatott a nagy rohanás miatt, bár nem tudom mennyien voltak akkor az étteremben, de akkor is bosszantó, mert egy félmondattal, és kb 1mp alatt elkerülhették volna. Az étlap koncepciója valóban szokatlan Bp-i viszonylatban, gondolok itt a pecsenyék nemlétére, de számomra elfogadható, egyáltalán nem találom rossznak. A legdurvább hiba számomra a szuflé. Az tény, hogy a szuflé elég érzékeny "szerzet", nagyon könnyű elrontani. A'la minute készül, a vendégnek min. negyed órát kell rá várnia. Ha nem sikerül elsőre, mégegyszer 15perc. Szerintem ezt nem merte megkockáztatni a séf. Amiért igazán bosszantó számomra, az, hogy nem most került fel az étlapra, tehát a kísérletezés időszakán már túl vannak, kell lennie egy kialakult módszernek, időtartamnak, egyszóval rutinnak a szuflé elkészítését illetően. Tehát valószínűleg ez is egy utolsó pillanatban elkövetett figyelmetlenség (pl.45mp-el később veszik ki a sütőből) eredménye. Mégegyszer hangsúlyozom a szuflé nagyon érzékeny "szerzet", tehát könnyű elhibázni. Válaszul kérdésedre, nem, nem elkerülhetetlenek ezek a bakik, és igen, megérdemelné a nagyobb odafigyelést a hely. Nem kéne megelégedni a nagyon jóval, amikor könnyedén lehetne kíváló is.

 Fanatic2005. nov. 17. 21:11 | Válasz | #64 
Kedves Mackó Úr!
A desszerttel kapcsolatban nagy peched volt, 10-ből kilencszer folyik az a "láva" , ami valójában egy csokoládé soufflé. Ha csak 1 perccel is túlsütik már nem folyik, így inkább egy csokis muffinhoz hasonlít, de azért az sem rossz. A Margareta koktélban sehol a világon nincs jég, legfeljebb a shakerben, amikor lehűtik az italodat, a Los Angeles-i változat lehet, hogy Frozen Margarita volt, az valóban jégkásával készül. Pecsenyét keresni a Goa étlapján... Ez vmi vicc???

 © Mackó Úr2005. nov. 17. 10:45 | Válasz | #63 
Ég a halpiac!!! Orromban a félreismerhetetlen bűz, hallom a menekülő tömeg sivalkodását, a szirénák idegesítő hangját – aztán összekapom magam, visszazökkenek a valóságba, a kevésbé sikeredett csokoládé láva névre keresztelt desszertemhez. A kedves pincérlány is azzal bíztatott, hogy ha láva, akkor folyik…, de csak nem akart folyni, inkább morzsálódott – persze ezt sejthettem volna, ez már túlsült, amikor az imént a konyhából égett csoki-szagot hozott felénk a szél! Most meg ez az égett halszag! Meneküljünk!
Szóval vissza a való életbe: Goaban vagyunk, India legkisebb szövetségi állama, úgy másfél millió lakossal, elérhető az Indian Airways Karachiból induló járatával, de a BKV 4-es busza is pont előtte áll meg.
Tehát Goa!
Belépve az étterembe, kellemes látvány fogad, a sötét-drapp és barna különböző árnyalatai, visszafogott világítás, a pincérek a trendi feketében. A tágas tér berendezése inkább japán feelinget ad, de nem zavaróan egysíkú. A fogadás, ültetés kedves, udvarias, első gondunk az étlappal akad: barna papíron, feketével nyomva a félhomályban nehezen ad támpontot menünk összeállításához. Végül is egy-egy koktélba kapaszkodva botorkálunk végig az étlapon. Az enyém egy nosztalgiázásra szánt Margarita volt, nagyjából elégedett lehettem volna, de inkább kifogásokat kerestem: hiányzott a kehely pereméről a só (benne volt az italban: nem ugyanaz!), sok volt a lime és nem éreztem a narancslikőrt. Elégedetlenségem lehet, hogy nem volt jogos: a nosztalgiázáshoz igazából a Los Angelesi változat esett volna jól, ahol a koktélt vagy fél liternyi apró jégre töltik rá.
Persze a hatását megtette így is, megjavult a látásom és bátran rendeltem:
A borscs nem okozott csalódást, jóízű és tartalmas leves volt. (Semmiképpen nem kritikának, inkább személyes kérésnek szánom: ha egy szakács, konyhalány, vagy akár háziasszony nem akar szándékosan részt venni a föld lakosságának ritkításában, ne tálalja ki a babérlevelet! Próbáltam! A véletlenül lenyelt levél úgy működik a gigán, mint egy visszacsapó szelep, kifelé enged, befelé zár!)
Jól sikerült a nyelvtészta rákkal, melyet előételként választottam, mondom ezt annak ellenére, hogy a tészta nem fogkemény volt.
A főfogás megrendelése körül voltak gondjaim: az elfogyasztottak után ajánlatos volt valami gyerekadagot rendelni. Az étlap elvileg lehetővé tette a fél adag rendelését, csakhogy maga az ételkínálat olyan szerencsétlenül volt összeállítva, hogy a gyakorlatban nem funkcionált a rendszer.
Ha valaki már megtömte a bendőjét, főfogásnak nem rizottót, paellát akar enni, hanem valami pecsenyét: hát az nincs! Végül is egy thai bélszín rizottót választottam. Hiába felelt meg minden követelménynek, amit egy thai bélszín rizottóval szemben támaszthatok, csípős volt, ízes volt, húsban is gazdag volt, mégsem az volt, amit kívántam!
A desszertet már említettem, többre nem érdemes.
Külön fejezet az ital: koktéllap, borlap – az olvashatóság gondján túl megfelelő. Láttam már informatívabb borlapokat is, de kínálatával elégedett voltam. A csalódást kerülendő Tiffánék 2002-es Jammertal Cuvéját választottuk, most is, mint eddig bármikor a villányi borvidék tiszteletet érdemlő képviselőjével találkoztunk. Bemutatása, kóstoltatása szakszerű volt, csak éppen a kóstoló után felejtett el tölteni kedves pincérünk, jó messzire eldugta egy borhűtőbe, nehogy a szomjas vendég valami meggondolatlanságot tegyen. A desszerthez tokaji szamorodnit kértünk, egy édeset, egy szárazat, sajnos pincérünk összekeverte: ilyen előkelő helyen nem illik a poharakból egymás után inni, mi mégis kénytelenek voltunk illetlenül viselkedni, nem véletlenül rendeltünk kétfélét!
Vendég voltam, ezért az árakról nem beszélek, de nem hallgathatom el, hogy hiába a jó az étterem elhelyezkedése, a gusztusos berendezés, az alapanyagok bő választéka, az árakat akkor sem találtam volna fogyasztással arányosnak, ha a népszerű fusion étterem egyetlen hibát sem vét!
Örömmel olvasnám Tibi véleményét, aki jártas ezen a területen: valóban elkerülhetetlenek ezek a bakik, a befektetett energia, munka nem érdemelne meg még egy kis további figyelmet?

 © Mackó Úr2005. szept. 26. 07:30 | Válasz | #62 

Bécsiszelet vendéglő, Bp. II. Máriaremetei út

Volt itt már korábban is vendéglő, olvasgattam is az étlapját, de csak most, hogy belépett ebbe a franchisebe, kaptam kedvet a kipróbálására. Majdnem rohammal foglaltuk el a vendéglőt egy burkolómunkás jóvoltából, ugyanis a bejárati ajtó után kezdődő lépcsőt csak az veszi könnyedén, aki a másfél csempe vastagságú szintkülönbségről már hallott, látni ugyanis nem lehet. Odalent két helyiség fogad, a pillérek, meg egy ötletes léckerítés a választó, egyikben vagy nyolc asztal, a másikban talán kettő, meg a söntés. Dohányozni szabad: a gépi szellőzés feltűnően erős. Eklektikus a terem dekorációja, ami megragadja a szemet, a műnaplementében hajladozó műpálmákra nyíló műablakok, no meg a műkaspókban műlánggal lobogó műtűz. Lehet, hogy kár volt próbálkozni?
Bizalmunkat erősíti, hogy egy kedves és szakszerűen dolgozó pincérhölgy vett a gondjaiba, az ebéd hangulatát alapvetően meghatározta a közreműködése. Általános megállapítás az is, hogy az asztalok, a kellékek, az edényzet és evőeszközök nagyon rendben voltak!
Az étlap a szokásos bécsiszelet-étlap, nagy választék előételekből, a levesek sora itt is csorbával kezdődik, húsételekben túlteng a panírozott, de azért akad más is, desszert a megszokott palacsinta-sor.
Végül is választásunk: egy húsleves cérnametélttel és hússal, jércemell tejszínes gombával, burgonyapürével, sertéssült pirított velővel, bécsi salátával és vegyes zöldsalátával volt.
Nem kellett sokat várakoznunk a levesre, méretes leveses-csészében érkezett forrón, illatosan. A színe is gyönyörű volt, az íze sem okozott csalódást. Elnéztem, hogy a levesbetét utólag beleaprított konzerv bébirépa volt, de azt nem álltam meg szó nélkül, hogy a főtt hús kimaradt. A kisasszony kedvesen elnézést kért, felajánlotta, hoz egy új adag levest, most már hiánytalanul. Így kell ezt elintézni!
A jércemell bőséges volt és jól fűszerezett, a hozzá készített gombamártással együtt. A mártás miatt el tudtam volna képzelni egy sűrűbb krumplipürét, de hát ez ízlés kérdése… A sertéssült két meglepetést is tartogatott: combból készült, ami szerintem hirtelensültnek az egyik legkevésbé alkalmas sertéshús, a másik a szakács eltanulásra érdemes trükkje, enyhe morzsaszórással vette elejét, hogy a pirított velő ne tocsogjon a paprikás zsírban! Mindenestül jólesett az étel úgy hogy morgolódásra semmi ok!
A saláták kellemesek voltak, nem az ő gondjuk, hogy Bécsben más burgonyasalátához szoktam.
A kiadós és jó ebéd ásványvizekkel, két főre, ötezer alatt maradt ami elfogadható.
Igaz a hirdetésük, hogy a borjúbécsi akkora, hogy annak már kezitcsókolommal illik köszönni!







 © Mackó Úr2005. szept. 19. 07:47 | Válasz | #61 

A Tordasi Csárda

Csak így, egyszerűen, Tordasi Csárda! Semmi blikfangos név, csak a puszta valóság.
Az M 7 martonvásári csomópontjától Gyúró irányába alig egy sóhajtásnyira található horgásztó és vadaspark mellett új, szalmatetős épület hívogat. Azaz hívogatna, ha az egész hely nyugalma, a
beárnyékolt ablakok az utolsó pillanatig nem olyan hatással lennének az érkezőre:ZÁRVA.

A bejárathoz kerülve már látom, van itt élet, méghozzá annyira, hogy a kerthelyiségben nem is kapok helyet. (Bár az asztalok átrendezésével
talán akadt volna megoldás...) A belső terem gusztusos, rácsos boxaival hívogat, de egy kissé levegőtlen, úgy hogy végül is a termet két oldalról körítő verandán foglalok helyet. Világos, kellemes levegős terület, a dohányzók birodalma.
Várakoznom sem kell az étlapra, hiszen az egyik pincér végigasszisztálta helykeresésemet, készségesen követett, míg le nem ültem.
Kellemes olvasmány az étlap, hallal, vaddal, minden jóval. Két megjegyzésem lehet csak: az előétel-kínálatban egyetlen tétel a valódi
előétel, a többi csak rossz beidegződés, a másik, hogy a desszertek gerincét a palacsinta adja. Jó lenne már ezen túllépni.
A választás végül is fácánleves és házi kacsasült. Nem bántam meg!
A leves színe, illata egy öreg vadász barátom asztalát juttatja eszembe: tökéletes! Hús, kuglira darabolt zöldség és jófajta cérnametélt is van benne bőséggel, de ami a legfontosabb: tálban érkezik, merjen belőle a vendég kedve szerint, ha ízlik. Hát nekem ízlett, de nagyon!
A hozzá kínált erősítőszerekre nem volt szükség, a leves pont olyan volt, amilyennek lennie kellett. Kanalazás közben egy dolgot nem értettem: miért használt a szakács ételízesítő gyári keveréket a zöldségek mellé? Nyugodtan megbízhat a véleményemben, anélkül is ugyan
ilyen kiváló lett volna a levese!
A kacsasült sem volt hitványabb, egy mellfilé és egy szép nagy comb, barnára pirult ropogós bőrrel, porhanyósra, de nem szárazra sütve,
kellemes párolt káposztával és hagymás törtkrumplival. Ha nem
tudnám, hogy családom egyik ága már vagy négy generációval ezelőtt otthagyta Tordast és az akkori vendéglőt, még azt gondolhatnám, Nagyanyám főztjét eszem.
Testemnek-lelkemnek épülésére szolgált ez a kirándulás, bárkinek szívből ajánlom.
A kétezer forintos számla igen csak "értékarányos" volt, nem tántorít el
egy következő látogatástól.



 © Mackó Úr2005. szept. 19. 07:26 | Válasz | #60 
János Vendéglő Bp. XI., Hegyalja út

János? Jani? Jancsika! Ez lesz az igazi!

Ilyen se volt még, hogy jól, vagy rosszul, de ne tudjak beszámolni egy ebédről első próbálkozásra! Kénytelen vagyok felosztani a beszámolót, hiszen az egész olyan volt, mintha három különböző helyen jártam volna egy időben.
A „külső” körülmények:
Automata ajtós bejárat vezet egy recepcióhoz, majd az étterembe. Szolid dekoráció, ízléses enteriőr, úgy mindenestől alkalmas a hely arra, hogy a belépő jól érezze magát. Van vagy tizenkét asztal, két-három boksz, söntés, meg egy nagy ablak a konyha felé: ez nagyon tetszik! Nem tetszik viszont, hogy tace-pao hirdeti, a terasz üzemel: a Mészáros utca felőli oldalon néhány mocskos presszóasztal lenne az? Szokványos kialakítású, többnyelvű (annyira, hogy néhol a magyar is olasz!) étlapot hoz egy elegáns pincér. Később azt is megállapíthatom, hogy az asztalneműk mindenestől megfelelnek az első osztályú színvonalnak. A mosdót nem láttam, remélem, az sem változtatott volna a véleményemen.

Az ételek:
Korábban úgy hirdette magát a hely, hogy magyaros konyhát visz. Az étlapon ez nem mindenben köszönt vissza, több ételnek még magyar neve sem volt. Persze ez nem tartott vissza a csemegézéstől, amíg válogattam, a felszolgáló egy ananászlét hozott. Kifejezetten ígéretes volt a hideg előétel-választék, a leves-kínálat sem volt rossz, a meleg előételekről örömmel állapítottam meg, hogy valódi előételek. Nem lehetett kifogás a hal, tészta és desszert rovatra sem, a főételekkel azonban akadt gondom: túltengtek a baromfi étkek, sertéshús alig, azt meg külön megnézném, milyen is a grillezett bécsiszelet…
A választás végül is egy hideg!!! előételre esett, ami frissen!!! sült apróhal!?
Elbizonytalanodtam, hogy amikor a magyarul rendelt fogás nevét olaszul is megismételtem, a pincér vadul kitörölte addigi jegyzeteit és új fejezetbe fogott! Lehet, hogy elcserélte a rendelést?
Kértem még húslevest házi májgombóccal, Szűzérmét mustáros mártással, krumplipürével, majd végül, nem veszítve örök optimizmusomat, Francia csokoládétortát mentás vaníliafagylalttal.
Az előétel besorolásából és tartalmából adódó ellentmondást pincérünk azzal kívánta feloldani, hogy szó nélkül mást szervírozott helyette. Nem ismertem még a hely veszélyeit, különben is éppen mélyen egy témába merültünk, csak evés közben tűnt fel, hogy se rák, se csípős joghurt, se … Észrevételemre sűrű bocsánatkérések, gyors csere. Tehát a fogás ott volt a tálaló pulton, csak a pincér nem ismerte meg!
Az összeállítás szerencsés volt, a friss jégsalátán egy nagyon kellemesen csípős joghurt, ízletesen sütött rákfarkak és hat emberre szóló apróhal, húsz embernek járó sóval. A sok az kevesebb az elégnél! Jó lenne már az előételek készítőinek ezt megtanulni, aztán meg, ha még azt el is rontják… Az előétel nem az éhség elverésére, az étvágy elvételére szolgál!
A leves olyan volt, mint egy kelletlenül teljesített kötelező iskolai feladat, mondjuk egy „olvasónapló”. Sem az ízétől, illatától, sem a színétől, fényétől nem fakadtam dalra.
A májgombóc hibátlan volt. (Mentségül, a májgombóc betét ronthatja a leves küllemét!)
A főfogásnál már óvatos voltam, nem ok nélkül: a szűzpecsenyémnek nagyon csirkemell-formája volt. Ismét bocsánatkérések, gyors csere – tehát ez a tál is a pulton bujkált a pincér elől! - és első ránézésre végre előttem a kívánt étel. A krumplipüré stimmelt! A mártás is – nagyjából. A húst én inkább bélszíncsíkoknak néztem. Igaz, hogy a sertés szűzpecsenyének a marha vesepecsenyéje a megfelelő párja, de a két hús között jelentős a különbség! Ha még egy kis gombát is adnak mellé, elment volna Sztroganoffnak. Amit nem szabad eltitkolnom: íze kiváló volt, az első produktum a konyhától, ami megfelelt az első osztálynak.
A desszert egyszerűen művészi volt, megjelenésében, állagában, ízeiben. Ha élcelődni lett volna kedvem, tán megkérdezem, hogy ezt meg honnan hozatták?
Kb. két szinttel volt az eddigi teljesítményük fölött! Lehet, hogy találtam egy jó CUKRÁSZDÁT ?

A személyzet.
Nehéz sorok következnek, erősen kontroll alatt kell tartanom a szövegemet, nehogy utólag meg kelljen jelölnöm: 12 éven aluliak csak felnőtt felügyeletével olvashatják!
Amint írtam, két rendelt fogást is elcserélt felszolgálónk. Mivel az asztal körüli munkájában és a vendéggel való kontaktálásban kiváló volt, ezt csak az ételismeret hiányával magyarázhatom. Ő maga is beismerte, hogy vannak kommunikációs problémái a konyhával. Nem hiszem, hogy ez orvosolhatatlan lenne! Egy tévedés kellemetlen, kettő már kérdésessé teszi a hely tekintélyét. Mindezek ellenére nem haragudtam, ahogy írtam, elégedett is voltam nagyjából. Csak ezt nem kellett volna borravalóban kifejeznem! Ígérem, többet nem teszem!
Hogy miért? Mert jött a Főpincér!
Korábban nem volt még szerencsénk egymáshoz, én elfelejtettem illendően köszönteni amikor asztalunkhoz lépett, neki meg nem jutott eszébe(1).
Lerakta az asztal közepére a kistányért a szalvétába bújtatott számlával, majd odébbállt. Talán megkérdezhette volna, hogy ízlett a főztjük, hogy a sorozatos félreértések ellenére elégedettek vagyunk-e legalább az ebéd egyes részeivel, vagy esetleg valamivel kárpótolhat-e minket a Cég? (2)
Nem kérdezte, melyikünk kéri a számlát, pedig két korosabb férfiember volt a vendég. (Micsoda csacskaság jutott az eszembe: még azt is megkérdezhette volna, hogy egyben, vagy külön-külön fizetnénk-e inkább, esetleg segíthetne-e a számla megosztásában?)( 3).
A számlát, amelynek összege 10.200.- Ft volt, eltettem, a tálkára helyeztem 11.500.- Ft-ot. Idővel visszatért emberünk, elkérte a számlát, hogy ellenőrizze, nem tettünk-e túl kevés pénzt a tányérra (4).
Ennek ellenére megköszöntem, hogy elfogadta, Ő nem!(5)
Már indultunk, amikor újból megjelent a tányérral, kicsit az asztalhoz koccantotta, hogy észrevegyük: 3 fémpénz csörög az alján. (6).
Látva értetlenségemet, elkezdte magyarázni, hogy ez a visszajáró, mire megkérdeztem, hogy az ezrest miért nem hozta? Hebegett-habogott, majd rájött, hogy nem tud számolni. Kérdezte, így is megtarthatja-e, erre csak legyinteni tudtam. Az eseményeket azért számoztam meg (1-6) mert személyes (szubjektív!!!) véleményem, hogy ezek közül egyetlen egy is alkalmatlanná tesz valakit, hogy Főúr, Fizetőpincér, brigádvezető, felszolgáló vagy egyéb, vendéggel kapcsolatba kerülő éttermi alkalmazott legyen!
Lehet, hogy Jánosnak megfelel, hogy ez az ember képviseli Őt… Hát ezért csak Jancsika: túl nagy ez a mellény a Jancsikának, ráér akkor elővenni, ha már benőtt a feje lágya, ha majd meg tudja válogatni jó embereit, ha János lesz valóban!
Hogy én mikor jövök legközelebb? Hát, talán soha nem leszek annyira elesett, hogy ne legyen más választásom, de bevallom, aki a desszertet csinálta, azt szívesen hazavinném!


a honlapra átmásoltam. medwe

 © Tincsike2005. aug. 24. 17:46 | Válasz | #59 
Anyu ott dolgozott vagy 20 éve. Akkor nagyon jól menő hely volt. Életemben ott ettem először borjúpaprikást, és nagyon finom volt. Meg borjú májat is, rántva.
Jó azt olvasni, hogy azóta nem pusztult le a hely.

 © Mackó Úr2005. aug. 24. 12:44 | Válasz | #58 
Kis Vigadó Étterem, Bp. XI. Villányi út.

„Hajózni kell!” mondták a bölcsek. – és enni?
Valahogy így kezdődött, észre sem vettem, és egy vendéglőben találtam magam.
A névre emlékeztem, valakí már szólt róla a fórumon…
Kicsi söntésből nyílik az étterem, talán ventilátorokkal oldották meg a dohányzók elkülönítését, külső jele nincs. Belül gazdagon borítva fával, a boxok is mutatósak, kényelmesek. Sok a fa, sok a Gösser, azért még kellemesnek ígérkezik a hely, az sem zavar, hogy rajtam kívül csak egy vendég van délidőben.
A kisasszony hipp-hopp ellát étlappal, itallal is kínálna, de azt majd később.
Mondhatnám, teljesen szokványos kínálat, nem találom, van-e valami specialitásuk, napi ajánlat sincs. Egyébiránt nem szűkös a választék, nem okozott gondot – már csak úgy, az ételnév alapján elképzelve - kedvemre valót rendelni. Pincér is akadt, tőle kértem egy hideg gyümölcslevest: a hőmérsékletével nem volt gondom, jól festett a csészében a cinóberszín lé, amit a gyümölcsszezon közepén vegyes kompótból csináltak… Sűrűsége közelebb volt a pudinghoz, mint a leveshez, a tetejére pruccantott borotvahab sem lelkesített fel. Én rendeltem, hát úgy kellett! Az íze egyébként elfogadható volt.
Másodikként egy Csáky pulykamellet kértem galuskával: a rostélyosként ismert étek pulykából sem volt rossz, frissen készítették, panaszom semmi. Első ránézésre a galuskát is frissnek hittem, csalódtam! ( Másnap kipróbáltam: a kezdéstől a tálalásig 7 perc!!! kell egy adag galuskának, de úgy, hogy közben a levessel és a hússal is volt dolgom!) Igazán belefért volna – tekintettel a vendégek elenyésző számára !
A lecsós-szaftos ételhez jól esett a pohár sör.
A kalandom kb. 2.000.-Ft-ot kóstált, a húst és sört, no meg a felszolgálást mindehhez megfelelőnek tartottam, a többit inkább elfelejtem…

 © Mackó Úr2005. aug. 22. 08:08 | Válasz | #57 
Da Lello Pizzeria & Spagettheria, Bp. XII. Márvány u.


Sok jót olvastam e helyről, egyesek szerint itt készítik itthon a legjobb pizzát!
Ezt nem próbáltam ki, ugyanis pizzából önellátó vagyok, de azért csak sikerült sok mindent megtudnom az étteremről egy gyors munkaebéd során.
Délidőben érkeztem, még csak szállingóztak a vendégek, a személyzet unatkozott: remélem, csak ennek tudható be az a sajátos lazaság és „olaszos könnyedség”, a vendégtérben a pizzaioli egy pincérrel karatézott, egy másik felszolgáló a pultra könyökölve, csak úgy üvegből kortyolgatott, egy harmadik meg mímelve a félrevonulást, cigarettázott. Idővel, ahogy megtelt a terem, egyre több munkájuk akadt, lassan kialakult a valódi, olaszos hangulat.
Az étlap egyszerű, de tartalmas volt, emlékeztetett az Olaszországban megismert kisvendéglők kínálatára, talán csak a szezon-, vagy napi kínálat hiányzott. Régi emlékek után sóvárogva, először egy minestronét kértem. Kisvártatva megérkezett a sűrű, illatos lé, mindegyik zöldség „hozta a formáját”, bab, cukkíni, brokkoli egyenként élmény volt. Minestrone annyi féle van, ahányan és ahányszor főzik, ez mindenképpen a sikeresek közé tartozott!
Mielőtt beléptem, magamra parancsoltam, hogy akármit, csak tésztát NE! Ezek után természetesen spagettit rendeltem fokhagymával és olivával! Aki ismeri ezt a fogást, megérti következetlenségemet! Jól tettem, hogy nem hallgattam okosabb énemre, kiváló minőségű tésztát kaptam, mesterien főzve ( apró dolgok milyen nagy örömet okozhatnak!). Az aranysárgára pirított fokhagyma a pirítás következő másodpercében már keserű méreggé vált volna, de így, maga volt a tökély. Aztán az olaj: nem harsogóan zöld szűzolaj, nem jellegtelen másodolaj, hanem pont az, ami kell, nemesen érett ízű, zöld árnyékú aranysárga oliva, se több, se kevesebb, pont annyi, amennyi kell!
A felszolgálás észrevétlen és gyors volt, kevés manírral, a fizetés egyszerű. Áraik talán kicsit magasak az első benyomások alapján kialakított képből elvártnál, de meg kell mondanom, ez nem fog megakadályozni abban, hogy ha jót akarok enni, legközelebb is eljöjjek! Itt is igazolódott, hogy egyszerű ételeken is le lehet mérni egy konyha felkészültségét, lelkiismeretességét.

 © Mackó Úr2005. aug. 17. 15:49 | Válasz | #56 
Árnyas Étterem, Bp. XII. Diósárok u.

Van-e, ki e helyet nem ismeri? Legalább hírből… hiszen annyi szó esett róla itt. Hajtott a kíváncsiság is, meg zavart a vendéglőt körülölelő homály. Egy esős hétköznapon, kései ebédre érkeztem az Árnyasba, azzal az egyszerű szándékkal, hogy – kíváncsiságom kielégítésén túl – éhemet elverjem.
Örültem, hogy a bejárat a Diósárok útról nyílik, nem úgy, mint a nyírfácska-időkben, nem örültem, hogy lépcsőt kell másznom, körbe kell sétálnom – az egyébként mutatósan kialakított – kerthelyiséget. Feltűnt a kerti látványkonyha is, a bizonytalan idő okán mégis inkább fedél alatt kerestem magamnak helyet.
Kedves, udvarias volt a fogadás, felvezetés –talán azért is, mert hogy majd végig egyetlen vendég voltam -, a célszerűen elválasztott dohányzó szakaszban foglaltam helyet. Az étlapra nem kellett várnom, gusztusos, értelmes irományt tett elém a pincér – hogy Barna volt-e, vagy inkább Inyenc, nem figyeltem, de nem is érdekelt különösebben -, menten belemélyedtem. Nemrég elmélkedtem azon, hogy egy étterem nem ad ki „Missziós nyilatkozat”-ot a küldetéséről: hát ez az étlap megfelelt annak! Persze azért voltak benne ételek is! Mire végeztem, megjelent a pincér egy fekete táblával, azon a napi ajánlattal, abból külön is kínált csemegét. Kedves! Azt már csak fondorlatos keresztkérdéseimre vallotta be, hogy menü is szerepel ajánlatukban – de addigra már alakult, mire is vágyom:
kezdjük a Krúdy-féle húslevessel!
Amíg vártam a levest, körbenéztem: hangulatos hely, rendjén a belsőépítészet, a tapéták, a bútor, a dekoráció; öröm lehet itt a munka! Az asztal körül sem találtam semmi kivetni valót, edényzet, evőeszközök, dekoráció, invertár mind-mind megfelelő minőség, rendben, tisztán, a szabályos helyén, sőt idővel egy borsmalom is került az asztalomra… Kellemes volt a háttér-zene és a mosdó sem mutatott jelentős minőségi különbséget.
Méretes agyagtálban (kár, hogy nem a szerviz része!) érkezett a leves, hozzá torma, mustár és hegyes erőspaprika-szeletek egy kistányéron. Alaposabb szemléhez ki kellett tálalnom: zsírossága Mátyás királynak is kedvére való lett volna, minden egyes apró zsírcsepp külön életet élt. Színe ugyancsak előírásszerű borostyánszín, szebbet nem kívánhattam, kristályosan tiszta, szakszerűen, szívvel készített munka.
Már a meregetés közben feltűnt, de a kóstolás megerősítette: a fehérrépa, zeller, és főképp a sárgarépa annyira túlfőtt, hogy magától szétesett, íze kilúgozódott.
( Ha egy szakácsnak ilyen zöldsége van, semmiképpen ne tegye egy kristálytiszta levesbe!) A karfiol és gomba, valamint a cérnametélt minősége kifogástalan volt.
A levesben szervírozott húsra leginkább az esetlegesség volt jellemző: szabálytalan nyesedék, rostirányban szelt darabok. Nem várt kellemetlen meglepetés az egész bors a fogam alatt! Nem kellett volna!
A kóstolás igazolta az első benyomást, nagyon jó (művész?), de felületes szakács csinálhatta: nem túl markáns, de azért jellegzetes marhahús-íz, porhanyós hús, mindez veszélyesen kevés sóval megfőzve! ( Az utánsózással nem oldható meg minden!) A levest értékelve: túlzottan nem éltek vissza Krúdy emlékével, de egy kis figyelem még elkél!

Az első fogás annyira kiadós volt, hogy utána már „csak” egy túrós csuszára vállalkoztam.
Amikor megláttam a tálat, meglepett, hogy a ma szokásos félmaréknyi adag helyett itt egy mélytányért töltenek meg kedvenc tésztámmal. Nem hittem, hogy elfogy, de végül is… Jók voltak az arányok, az alapanyagok: a túró, tejföl, a pörcnek kisütött szalonna, de főképp a laskatészta. Ugyancsak kedvemre való volt az átpirítás mértéke is.
Ha akarnék, sem tudnék kritikus megjegyzést tenni a pincér munkájára, szakszerűségére – de nem is akarok!
Elégedetten távoztam, elismerem, hogy ez egy jó polgári vendéglő, nem több és nem kevesebb. Manapság ez is nagy szó! Jó lehet itt törzsvendégnek lenni, akkor talán jobban figyelnek arra, mi kerül a tálba. Az ebédem úgy 2.000.- Ft volt, ami akkor reális, ha a leves kifogástalan!




 michelin2005. aug. 03. 02:08 | Válasz | #55 
Én is voltam a kistücsökben,de nem olyan jó,mint ahogy áradoztok róla!Ahamutartót csak akkor vitték el amikor széles mozdulattal az asztal szélére raktam.A párom főétele nem az volt amit rendelt,persze a számlán az szerepelt.Kenyérért 10 percet kapálóztam!!Külön kérésre sem hoztak 5cl Unikumot,kioktatott a pincér,hogy ez a szabály!Ezen hibák okán Nálam az étterem kisbetüvel iródik!

 medvegyu2005. aug. 01. 12:39 | Válasz | #54 
Cák, Csikó-csárda

A cáki Csikó-csárda azért nem olyan gáz, először is nagyon olcsó (olcsóbb, mint bármelyik menza Bp-en, egy vadpörkölt olcsóbb és bőségesebb, mint a sarki menzán olykor keserű kandisznóból kotyvasztott úgynevezett ,,pörkölt").
Nagyon kedves, jószándékú kiszolgálást kaptunk, olyat, ami szokatlan ebben az országban (igaz én nem járok elsőosztályú éttermekbe, tehát nem azokhoz viszonyítok).
Az ételek háziasak voltak, ami kétségtelenül zsírosat is jelent Mo-n, de talán a legtöbb embernek erre is van igénye. Rendkívül nagy adagokat kaptunk (pl. az egy adag szalontüdőt két tányérban hozták ki, hogy ketten is megkóstolhassuk, felár nélkül), és így is bőséges volt mindkettőnknek.
A vadpörkölt szintén nem volt nevesítve, szerintem egyéb tálalásra alkalmatlan vegyes vadból készült, legrosszabb esetben marhával is felütve, de nekem nagyon ízlett.
A kifogásolt székelykáposztát nem próbáltuk (pedig imádom, azon kevés ételek egyike, amit olykor magam is megfőzök, mert máshogy nehéz hozzájutni ehetőhöz), viszont megmondom őszintén, még nem is hallottam olyanról, hogy valaki villával enné, és otthagyná a finom a levét, pont javát...
Aki pedig az olasz tésztafélék közötti különbségekre kíváncsi, az valószínűleg nem Cákon fog megvilágosodni, de baj ez?

 © Mackó Úr2005. aug. 01. 08:44 | Válasz | #53 
Kistücsök étterem, Balatonszemes
Kappéter Béla ajánlására jutottunk el ebbe az étterembe, ezúton is köszönet a jó ötletért!
Már a belépőnk is szerencsés volt, pedig "hátulról", a kerthelyiség felől támadtunk. Kedvesen fogadtak, tanácsot is adtak, hogy a dögmeleg kerthelyiség helyett, inkább a klimatizált belső térben üljünk le.
Étlapjuk ígéretes és gusztusos volt, a hagyományos szerkezetet kibővítették magyaros, lávakövön sült, és vegyes-összeállításokkal. Az Étlap "nyári" étlap volt, napi, vagy heti ajánlatot nem láttam.
Aki eleget jár ezeken az oldalakon, előre fogad rám: Újházi tyúklevest rendelek, ha van! Nyert! És nyertem én is! Egyetlen kifogásom lehetett, karakteresebb tyúk ízzel (ettől már sokan elszoktak!)még jobban élvetztem volna. Tartalmas, előírásszerűen készített leves volt lúdgégével, zöldséggel, borsóval, gombával és két porhanyós tyúkcombbal. Ha a tormát is automatikusan hozták volna, meg egy félmarék főttkrumplit...- még azt hiszem, a mesében vagyok! Mindezek ellenére nagy élmény volt, ha még az árát is elárulom, azonnal megkezdődik a sorbanállás az étterem bejáratánál: 490.- !!!
Óvatosságból rendeltem még pikáns flekkent, két szelet erősen borsos, szárazfűszeres tarja érkezett úgy friss-melegében, rendkívül kellemes volt, kár, hogy az éhemet már elvertem a levessel. A húshoz szervírozott vegyes zöldsaláta már alig keltette fel az érdeklődésemet, szó nélkül becsomagolták... Gundelpalacsintájuk frissen készült, nem kívánhattunk jobbat. A kávét az Illy szolgálta, szintén megelégedésünkre.
Külön kell beszélnem a felszolgálókról: jól szervezett, fegyelmezett, figyelmes és udvarias brigád
- egyedül a kártyás fizetés körül volt egy kis tétovaság -. Pont olyan, mint egy nagyvendéglő vagy egy tudatos, nagyon jól képzett teremfőnökkel, vagy egy mindenütt jelenlévő, mindenre ügyelő gazdával.
Összesítés képpen: ez bizony egy jó vendéglő! A gazdag ebéd kettőnknek 4.500.- ért igazán jó üzlet volt!

 © Mackó Úr2005. júl. 29. 10:55 | Válasz | #52 
Vadaspark Étterem, Budakeszi

Éttermeknél nem divat, hogy „Missziós nyilatkozat”-ban hirdessék, mivégre is vannak a világon. Pedig néha jól jönne, amikor az ember sehogy sem tudja eldönteni, mihez is mérje a helyet: az arról alkotott korábbi álmaihoz, pillanatnyi hangulatához, vagy más vendéglőkhöz?
Kellemes erdei séta után léptem be a Vadaspark udvarára, tisztaság, frissen locsolt kövezet fogadott. Hűsnek tűnt a pajta szerű nagyterem is, később vált csak nehezen viselhetővé – minden szellőztetés ellenére: hiába, ez az év egyik legmelegebb napja, épp hogy elmúlt dél, mit akarok, ez van, ezt kell szeretni! Mindjárt jobban érzem magam, amikor elképzelem, mi lehet most a Városban!
Én aztán tudok élni, egy ilyen napon az erdő közepén egy csendes éttermet választani…
Én aztán teljesen élhetetlen vagyok, egy ilyen napon beülni valahová, ahol előre tudhatóan nehéz vadlakomával várnak!
A kellemes kialakítású étlapot forgatva gyanúm egyre bizonyosabbá vált: nem párolt zöldséggel, salátákkal fogom ma éhemet elverni! A kifejezetten gazdag vad-kínálaton túl a szelídebb vendégek is számos, népszerű fogás közül választhattak. Nem volt napi, vagy szezonális ajánlat, amit ott találtunk az egyformán konform decemberben, májusban. Azt persze nem mondhatom, hogy egyáltalán nem kínáltak könnyedebb étkeket, volt egy gyümölcsleves, egy tejfeles becsinált, meg tökfőzelék… Tetszett az étlapon, hogy a hátoldalakat borcímkékkel díszítették, nem tetszett, hogy nem volt nyilvánvaló, mindezek rendelhetők is.
A rendelés után volt időnk körülnézni a teremben, kecskelábú asztalok lócákkal, „magyarosch” dekoráció az izléstelenség innenső határán, amit a nagyszámú, külföldi csoportos vendégforgalom gerjeszthetett. Alkalmanként élőzene, sőt műsor is lehet.
A „hűsítő” menüm végül is így alakult:
Előételnek libamájas pástétom és vaddisznó sonka.
A pástétom egy végtelen korrektséggel, szakmai hűséggel elkészített húspástétom volt, közepén konyakban érlelt libamáj darabokkal. A massza maga a szakmai tökély volt, még sem hallgathatom el, hogy ez a recept vagy 100 évvel ezelőtt volt divatban, elszoktunk már attól, hogy semmi állományjavító, lazító, ízfokozó, színező, töltőanyag nincs benne, csak a nemes anyagok. Tömör volt és nyári étekként nehéz. Kár, hogy a máj nagyon vegyes volt, rontott az összhatáson. A sonkát kiválóan pácolták és füstölték, gusztusosan szelve került a tálra. A hozzá szervírozott almás-áfonyás torma nagy ötlet volt! Szépen tálalták az előételeket, a toast is friss volt, mindent összevetve, jól kezdődött ez az ebéd!
Vad-erőlevest választottam fürjtojással.
Csészében érkezett a kristálytiszta, mélybarna lé, már az illata is fenséges volt. Megkóstolva, az íze sem keltett csalódást. Nemrég valahol a fürjtojást frissen főve, még kissé lágyan tálalták a levessel, most látom a különbséget: megérné ez az apró figyelem. A leves zöldségbetétje kifejezetten gondot okozott: ízben ugyan harmonizált a levessel, de megjelenése valahogy lerontotta a hatást, hogy ne mondjam, gusztustalan volt a barnára színeződött reszelék. Ettől még jó lehetett a folytatás.
Főfogásként szarvaspörkölt került az asztalomra, juhtúrós galuska körettel.
Az előételeknél, más asztalok rendeléseinél láthattuk, megfelelő edényzet és fantázia segíti a szép tálalást. No, ez a szarvasnál nem jött be: menza színvonalon, egy normál lapostányérra erőltettek mindent, túrni-kotorni kellett a falatokért! Nem ezt érdemelte a pörkölt és nem ezt érdemelte a galuska – de én sem! Maga az étel kiváló volt, jól eltalált fűszerezéssel, töménységgel, bőséges is volt, kár, hogy az élvezetét elrontották…
Ennek ellenére állítom, hogy jó a konyha, kifejezetten jó, talán normálisabb időjárás mellett ezek az apró „figyelmetlenségek” sem csúsznak be.
Desszertre már nem futotta energiánkból, hőtűrésünkből, így ebédünk bőséges hideg vizekkel, kevés borral meglepően baráti áron számítódott! (Vendég voltam, részletesebben nem térnék ki erre)
Öreg, sokat látott pincérünk végig állta a sarat, dícséretére mondva, egyszer sem vétett szakmája előírásai ellen, kedvesen, figyelmesen végezte a munkáját.
Átolvasva a beszámolót, feszélyez, hogy annyit fanyalgok, hiszen végtére is ez egy kiváló ebéd volt – de mihez képest? Ha arra gondolok, néhány apró észrevételem híján milyen lehetett volna ?! Lehet, hogy csak azért vagyok elégedetlen a világgal, mert magammal is az vagyok?



 © Mackó Úr2005. júl. 25. 11:12 | Válasz | #51 
Most látom, milyen régen írtam e lapra, itt az ideje, hogy beszámoljak az:
Arany Szarvas, Zalakaros
étteremben tett látogatásomról.
Nem akarom Ádám-Évánál kezdeni, mindenki hallott már neves fürdő-falunkról (-városunlról?). Azt már kevesebben tudják, hogy ha valaki csukott szemmel megy végig a főúton, akkor is talál 4-5 éttermet. Nem számítva a szállodákat ( az is van bőven !), lehet vagy húsz étterem helyben. Mindezt azért írom, mert többet végiglátogatva, van egy érzésem: ezek összebeszéltek! Egy két-három hétre érkező vendég majd mindet végiglátogathatja az igazit keresve, nem nagyon fog kikötni az egyiknél sem: nem akkora élmény! Utánna meg jönnek az újak, kezdődik előlről az egész. Így minden vendéglős megél, nem jelentenek egymásnak igazi versenyt gerjesztő konkurrenciát.
Hogy mindezt miért gondolom? Lássuk az Arany Szarvast:
A domboldalon, a Gesztenye utcában egy panzióként működő villa földszintjét foglalja el a belső étteremből, télikertből és teraszból álló vendéglő. A vadászatra, vadételekre utalandó, zöldre pácolt faburkolatú falakkal, trófeákkal (még egy vaddisznó és szarvas is álldogál a vendégek között). A bútorzat is kellően súlyos, a mezőkövesdi (?) hímzett abroszon a malackodóktól védő, orkánszerű napron, nem igazán gusztusos. Nem nyerték meg a tetszésemet a művirágok sem...
A fogadás-ültetés nem jelentett komoly tortúrát, várakozás nélkül kaptuk a kemény bőrbe kötött étlapot. Standard étlap, napi-, vagy heti ajánlat nélkül. Kár! Egyébként a választék megfelelő, a vadételek, halak kedvelői pedig különösen elégedettek lehetnek. Könnyedén leszereltük az első itatási kísérletet, megrendeltük ételeinket, és vártunk. Sokat? Keveset? Lehet, hogy türelmetlen voltam, de nekem soknak tűnt. A csésze hallé kiváló, tiszta illatú, megfelelő sűrűségű volt, kívánságomra még tésztabetétet is kaptam, sőt, amire nem számítottam: egy szelet halat is! Ez volt az, amit nem kellett volna! A csészényi leves így csak kanálnyi lett!
Kiváló, markáns ízű volt a natúr halfilé fokhagymás-gombás mártással. A halhoz a salátapultról választottunk köretet: gazdag kínálat, kissé magyaros beütéssel, de friss és gusztusos, ami a lényeg! Hogy a vad se maradjon ki: töltött szarvascomb spanyolmártással, áfonyával és krokettel. Porhanyósra párolt hús, kellemes, szakszerűen elkészített mártás és az utóbbi idők legjobb krokettje érkezett: frissen, házilag készített szabályos gömbök ropogós héjjal, laza belsővel, az olaj sem áztatta el. Az adagok mérete ellen nem lehetett kifogás, se túl kevés, se bántóan sok nem volt. A kétszemélyes ebéd ásványvízzel, kávéval alig került többe 3.000.-Ft-nál.
A felszolgálás: kedves, udvarias, de vagy sokat hiányzott a szakiskolából, vagy nem is járt oda, esetleges és esetlen volt.
A mosdó: egyszerűen méltatlan a helyhez: itt nem látszott a nyugati határ közelsége. A szomorú, hogy vélhetően a vendégek amortizálták le, a gazdát meg nem érdekelte.
Apropó, gazda: írtam már hasonlókat, számomra az is fontos, hogy viselkedik a vendégtérben! Az még nem volt zavaró, hogy ott ebédelt, de az már igen, hogy ügyeit ott intézte, ott telefonálgatott!
Összegezés képpen annyit, hogy a szakács vitte a vállán az egész boltot, panaszra nem volt okom, de igazán emlékezetes sem maradt! Ha tudnák, hogy ehhez milyen kevés hiányzott! Nem töröm magam, hogy visszatérjek! Így vagyok más Karosi vendéglővel is, ahogy olvastam, Medwe is hasonlóképp van ezzel...
Azért, aki arra jár, nem fog éhen halni, bátran beülhet egy ebédre, de többet ne várjon!

 Kóstol-óó2005. máj. 06. 10:06 | Válasz | #50 
Igazad van!

medwe2005. máj. 06. 07:30 | Válasz | #49 
Kedwes Kóstol-óó,
az ide írogatóknak nincsenek hibái, különösen nem javítanivalók.
Nagyra becsülök mindenkit, aki olvassa a lapomat és megosztja velem és a többi olvasóval a véleményét vagy az ellenvéleményét.
Maximum az egymás pocskondiázásának nem örülök.
Azzal nincs baj, amikor valakinek nem tetszik egy teszt vagy akármi más, viszont amikor ismeretlen emberek egymással veszekednek az én örömmel elkövetett és megírt kalandjaim ürügyén, az szomorú.

 Kóstol-óó2005. máj. 05. 21:41 | Válasz | #48 
De mi nem tetszik, lá(é)gyszi-ves ird le! Itt is hibázhatunk, mint az általad sokat dicsért és birált vendéglátás ! Igenis jókedvűen olvasd az általad alapitott és felügyelt oldalad, mert mi belekotnyeleskedők, csak igy tudnánk kijavitani hibáinkat! Köszi, és Bocs!

medwe2005. máj. 05. 08:35 | Válasz | #47 
Szia Mackó uram!
Örülök hogy látlak, már annyira túltengenek a vitatkozók ezt a fórumon, hogy erősen fogyásnak indult a kedvem a rendszeres bekukkantáshoz.
Így legalább megérte!

 © Mackó Úr2005. máj. 05. 08:13 | Válasz | #46 
A hír az, hogy nincsen hír. Semmi szenzáció!

Elegáns Kínai Étterem, Bp. XI. Bocskay út.

Nem mintha zavart volna az a szöveg, amit a kínai éttermekről olvastam az utóbbi időkben itt a fórumon, de nem terveztem. A véletlen sodort be az utcáról. Ahogy az illusztris vendégkört elnéztem, nem lehet rossz híre a helynek, így utólag magam is így vélem: jó, hogy benéztem.
Egy röptében elköltött vacsoráról volt szó, won-ton leves, kellemes zöldségekkel, tésztabatyuval, gombával, igazán jól esett. A ropogós kacsasült is szakszerűen készült, valóban ropogott, de nem száradt ki, a káposztasalátájuk remek volt, a sülthöz szervírozott fokhagymás szójamártás sem volt túl vad, a rízs is megfelelt... szóval úgy mindenestől jól sikeredett az egész, az 1300,-Ft-os számla és a narancsszeletek a végén kellemes meglepetés volt. Amiért mégis írtam az egészről: kérésemre extra gyorsasággal pörgött minden, lesték minden mozdulatomat, nehogy várnom kelljen, no meg feltűnt, mennyire ügyelnek a tisztaságra, rendre. ( A konyhán persze nem jártam...) Végezetül mindenkinek ajánlom a helyet, bár kutyahúst nem láttam az étlapon...

 © Mackó Úr2005. ápr. 19. 13:13 | Válasz | #45 
Margaréta kisvendéglő Bp.XI. Szabolcska M.u.

Évek óta nézegetem a cégért: ki kéne már próbálni, lehet-e itt vendéglőt tartani. Ugyan a sarkon túl ott a piac, de a környék villás-társasházas világ, kik tölthetik meg napról-napra a helyet? (Mire végeztem, elkezdett szállingózni a törzsközönség, azt hiszem, nem vacsoravendégek, legfőbb panaszuk az volt, hogy nincs üres parkoló a környéken. Ha korábban mondják, hát felajánlom, hogy én akár el is mehetek...)
A pincelejárat szűkebb a kelleténél, az előtér bárpultja lóg bele a képbe.A pultos hölgy kedvesen fogad, vagy négy box, meg két kisasztal közül szabadon választhatok, vendég egy szál se. Nem gépzene, hanem egy TV hangja altatja átmenetileg a figyelmet, egy úr meredten nézi a képernyőt, csak akkor csoszog el, amikor meghallja, itt ételrendelésről lesz szó. Hát ő a szakács: ami bíztató, méretes pocakja, vagy ő, vagy a felesége biztosan jól főz; ami kevésbbé, az egyenruha tisztasága, nem koszos, de már lassan veri a lécet...
Az étlap egy négyoldalas karton. A szöveg fix, az árak utólag írhatók, átírhatók, ami hiányzik a választékból, annak nincs ára. Előételeik inkább vegák, a levesek szép számban képviseltetnek, pörköltféléket, olaszos tésztákat, frissensülteket kínálnak, még desszert is van. Első olvasásra remek! Másodikra már nem annyira, nem tetszenek az olyan nevek, mint pl. "Paula szelet Gergő módra". Nem tetszenek, még akkor sem, ha ott a magyarázat: csíkokra vágott húsból... a SZELET! Van aztán Gordon Blue is, amit vélhetően egy örökké részeg angol inasról nevezhettek el. Levest könnyen választottam, a második fogásban a pultos/felszolgáló segített: csülökpörkölt.
Kellemes tálban érkezett a leves - edényeik, evőeszközeik rendben voltak -, behúnyt szemmel kezdtem kanalazni: illatos, jóízű a lé, még ha nem is érzem az ürühús jellegzetes illatát, olyan, mintha valami "nagy" helyen főzték volna, teljes az elégedettségem. Aztán elkezd valami hiányozni: miből főzték ezt a levest? Hol az anyag? Hosszas lapátolás után fennakadt néhány szétfőtt zöldbab, marhagulyásból szökött mócsing, ezzel vége. Szégyellem bevallani, a nagy keresgélésben mind megettem, mert valóban jó volt az íze, de most sem tudom, hogy ezt hogyan csinálta a szakács minden hozzávaló nélkül!?
Vígasztalódni reméltem a csülökpörkölttel, amihez extra köretként hagymás burgonyát meg céklát kértem. Most látszott, nincs szíve a szakácsnak:így elnagyolni egy törtkrumplit! Milyen csemege lehetett volna belőle, ha kicsit is rápirít! A csülökpörkölt dícsérőt kapott volna, ha általa nem utálom meg örökre a sót! Kellő sűrűségű és színű szaftban rezgős-puhára párolódott bőrkék, húsok. Ha nincs a cékla, meg a friss puha kenyér, bizony ott maradhatott volna az egész! A rejtély persze hamar megoldódott: a kisasszony egy néhány nappal korábbi (tehát nem tegnapi, vagy tegnapelőtti) kóstolás alapján ajánlotta oly jó szívvel - hogy azóta kissé megváltoztak az ízek, arról nem ő tehet-.
Végül is, a kiszolgálással nem volt semmi gondom, kedves, figyelmes volt, talán azt hányhatom fel egyedül, hogy lehetett volna ideje a morzsákat letakarítani az előző vendég után...
A vacsorámért fizetett kétezer forintot amúgy nem sokallanám -ha mindezek az észrevételek ott és akkor nem születnek meg-, így kissé más a helyzet!

 © Mackó Úr2005. ápr. 11. 10:44 | Válasz | #44 
Bécsiszelet Vendéglő, Budakeszi, Széchenyi u.

Meglepett, hogy a láncnak "vidéken" is van étterme: egy útmenti hirderésen találtam rá. Nem mondhatnám, hogy csendes, de mellékutcában találtam rá: az út porába guggoló öreg parasztház első traktusa adott otthont az üzletnek. Szűk belépő, vagy három asztalnyi dohányzó szakasz, a manzard teljes egészében nemdohányzó, meg egy kellemes kerthelyiség - ennyi, és nem több. Ráadásul a kert csak az utcáról közelíthető meg... szegény pincér! Első látásra nem egy nagy hely, de bíztam benne, hogy a név kötelez, meg különben is, dícsérték elegen. A teraszon foglaltam helyet, bár még csak elkezdték az előkészületeket a nyitásra, természetes volt, hogy ha ott van kedvem enni, akkor ott szolgálnak ki!
Az étlapja - nem egy nagy esztétikai élmény, meg különben sem szeretem az olyan neveket, hogy "Smucig Sógor csemegéje"- hibái ellenére elég bíztató: leveskínálatuk a mai átlag háromszorosa, előételek bőséggel, húsok fajtánként, egyedül a desszerteket nem néztem. Áraik megfeleltek a lánc árainak, választott ebédem is 2.000.- alatt maradt.
Rozmaringos, tejszínes csirkelevest választottam, nem bántam meg! Diszkréten fűszerezett, zöldségben, gombában és húsban gazdag lét kasptam egy rendes kőagyag tálban, friss félbarna kenyérrel. Kiváló!
A kis adag bécsi borjú szabályosan, körben 1-1 cm-t lelógott a 21 cm-es tányérról, panírja, sütése hibátlan volt, semmi "fáradtolaj" mellékíz. (Bár más vendéget nem láttam, a konyha szakadatlan dolgozott: telefonon sorjáztak a rendelések, amit készséggel házhoz is vittek.) A bécsiszelethez kínált krumplisaláta külön élmény volt: nem emlékeztetett ugyan Bécsre, de a hagymás-fokhagymás-mustáros-majonézes-zöldfűszeres öntet jól illett a "kímélő" húsételhez.
A kiszolgálás végig kedves és figyelmes volt, de ami meggyőzött, hogy jó helyet választottam: a kerthelyiségen átvonuló nénike - talán a hátsó traktus lakója - olyan szívélyességgel kívánt jó étvágyat, mintha az ő főztjéért jöttem volna hét határon túlról. Pusztán ezért a gesztusért érdemes volt ide jönnöm!
Remélem, egyszer egyéb kínálatukat is kipróbálhatom!

 © Mackó Úr2005. márc. 03. 12:44 | Válasz | #43 
Momotaro Metélt Étterem, Bp. V. Széchenyi u. 16.
"A" Kínai.

Talán itt, talán máshol, valaki úgy ajánlotta ezt az éttermet, mint autentikus kínait. Izgatta a fantáziámat, végül sikerült olyan társsal kipróbálnom, aki annak idején, helyben ismerkedett a kínai konyhával.
A hely egyébként közismet kocsma volt a rendszerváltás előtt, de pár éve már látom a piros lampiont a bejárat fölött.
Belépve elsőre a minimál-design ötlik szembe, szerencsére nem bátortalanodtunk el. Üres volt az étterem, nem leshettünk mások tányérjába - segíteni a választást.Friss, illatos teával köszöntöttek, a kancsó maradt, többször is jólesőket kortyoltunk az italból. Az étlap sem rí ki a technikai környezetből, első lapján a tészta-specialitások, majd az előételek, levesek, húsfajtánként a többi fogás. A desszertekhez el sem jutottunk, biztosan érdemes lett volna legalább olvasni. Még étlap olvasás közben feltűnt, hogy magasak az árak.
Hun-tun levest kértünk, csészében, a megszokott kanálkával hozták: illatos, izgalmas ízű lé (pedig állítólag csak egy egyszerű csirke-alaplé), benne négy batyu, kellemesen fűszeres hústöltelékkel. Kezdett megváltozni a véleményem a helyről! A második fogás Gung-Bao csirke, illetve Kacsa volt gombával és bambuszrüggyel. Köretnek zöldséges rízst kaptunk. Amikor megláttuk a tálakat, már nem éreztük, hogy magasak lennének az árak! Amikor pedig megkóstoltuk, már nem is érdekelt, hogy a végén fizetni kell érte! Mindkét fogáson osztoztunk, társam az első falatnál felsóhajtott: "Pekingben vagyok újra!" Megtettünk mindent, hogy eltüntessük, amit elénk raktak, hát nem sikerült. Minden egyes falatot, minden egyes ízt kiélveztünk, kínáltuk egymást: még ezt kóstold meg!
A kiszolgálás végig szakszerű és figyelmes volt, ugyancsak meghaladta az első pillantásra feltételezett színvonalat. Mire ebédünk végére értünk, már dugig volt az étterem, egy nagyobb kínai család is nagy élvezettel falatozott, többen pedig sorba álltak az üresedő asztalokért.
Összefoglalva: én nem tudom megmondani, hogy ez valódi kínai volt-e, de nagyon ízlett, társam pedig állítja, hogy ennyire hitelessel még kínán kívül nem találkozott, sőt a többi vendégen is a belefeledkező gourmandok áhitatát láttam!
Viszont látásra Momotaro!

 © Mackó Úr2005. feb. 24. 16:52 | Válasz | #42 
Sógor Étterem, Bp. Káposztásmegyer, Nádasdy K.u.
- De nem az én sógorom! -

Gasztronómia és sógor szavak tudatalatti egyesülése számomra a Hausmannkost-ot, a Leberknődelsuppét, Bauernschmaust, Kaiserschmarnt jelentették. És ez így lesz ezután is!
Hétköznap déltájban majdnem üres ( és ez nem a félig üres/félig telt logikai játéka!) a Káposztásmegyeri étterem. Pedig sokan keltik jó hírét, reméltem is, hogy nem oktalanul! Miután átküzdöttük magunkat a söntéspult előtti labirintuson, udvarias felvezetést kaptunk, szabadon választhattunk a nemdohányzó asztalok közül. A berendezés, térkialakítás kellemes, a boxok lehetőséget kínálnak bizonyos elszigeteltségre is, a díszítés nem hivalkodó, valóban kellemes az első benyomás. Az asztali kellékek a helyükön, gond egy szál se. Ahogy később megállapíthattam, mosdójuk mintaszerű!
Itallal kínálnak, majd étlapot is kapunk: valóban ilyen szomjas ez a nemzet, hogy addig nem érdemes velünk magasabbrendű dolgokról, például a menüről társalogni, amíg meg nem itattak? Nem hiszem! Az Étlap - kissé elhasznált műanyag borítók - is az italokat tárgyalja az első oldalakon.
Végre megtaláljuk az étkeket: hideg előétel, vagy hatféle, ugyanannyi leves, bővebb a meleg előételek sora, de egy a baj, valójában egyik sem előétel. A főfogások aztán sorjáznak rendesen, baromfi egy oldal, sertés, meg marha is ( a borjúhússal együtt) egy-egy oldal, a hal és készétel-kínálat tűnik szegényesnek a három-három tételével. Jönnek még köretek valóban gazdag választékban, savanyúságok, desszertek. Valószínű, a helyi vendégkör igényére alakították az elmúlt évek alatt!
De mit együnk?
Indításnak egy sajtsalátát kértem, nem túl karakteres, de korrekt keverékét kaptam friss-ropogós salátának, sajtnak, paradicsomnak és egy mayonézes öntetnek. Ha ez így megy tovább, remek ebédünk lesz!
A levesel közül Legényfogó levest választottam: híg tejszínes habarásban kevés zöldség, bőven baromfi mellehúsa és egy fél! buggyantott tojás. Gusztusos volt a tálalás, a zöldfűszer sem hiányzott róla, az íze pedig kellemes, nem felejthetetlen, de határozottan kellemes volt. Csak az a tojás ne gondolkoztatott volna el: hová lett a másik fele?! Félreértés ne essék, nem vártam, hogy egy kisadagban (csészényi) az egész csirkét, tojást, zöldségeskertet kihozzák, de egy tojást megfelezni, hmm. inkább nem mondom, mit gondolok róla!
Tanyasi sertéskaraj volt a főfogás, röstivel. Szép nagy tányéron érkezett, gusztusos tálalásban. Látván az összeállítást, kértem még egy káposztasalátát, ami meg is érkezett azonnal. A röstit kóstoltam először, gyönyörű aranybarna, kívül ropogós, belül lágy, fűszerezése is tökéletes: csak éppen nem a szakácsot, hanem a magyar hűtőipart illeti a dícséret! Kellemes volt a barnamártással, csirkemájjal, szalonnával, hagymával készült ragu is. Hanem a hús! Ha nem szereznek nekem hipp-hopp egy steak-kést, vissza kellett volna küldenem az egészet, a túl vékonyra vágott és kivert karajszeletek kemények, szárazak voltak: még eszemben sem járhatott a mai ebéd, amikor ezek már a serpenyőben sültek! Valahogy legyűrtem, az az igazság, hogy mind a röstit, mind a ragut sajnáltam volna kidobatni!
Végül is egy baki még elmegy, bár ahogy később megtudtuk, ez nem volt véletlen!
Az étteremnek jó hírét keltők többek között az adagok nagyságát emelték ki: hát nem vágtam magam hanyatt az adagoktól, egy desszert még mindenképpen elkelt: Palacsintafelfujt vaníliás öntettel, őszibarackkal. Hamarosan érkezett egy szépen díszített tál, csokidara, műhó (bocs., műhab), meg ami kell, csak ami alatta volt: két szál túróspalacsintát adtak felfujtként, ezt még lenyeltem volna, de a hagymás deszkán, hagymás késsel felszeletelt őszibarack már visszajött! Néhány ötven évvel korábban egy ilyen malőr után a szakács fejét hozták volna ki, de ezüst tálon!
Sokáig megmaradt a nyers hagyma mindent elsöprő íze a számban, végül egy ízes palacsintával sikerült enyhítenem valamelyest.
Az árakról nem írok, vendég voltam, és remélem, vendéglátóm nem veszi magára panaszaimat, nem Ő tehet róla.
Tudom, nem illik mások beszélgetését kifigyelni, akaratlanul voltam a tanúja, és azért idézem, mert mindent megmagyaráz: " Szia Apukám, hogy ízlett? No, remélem is, sokat dolgoztam rajta!... Tudod, nem vagyok egy mesterszekács, - mondta a főpincér - de azért ezt-azt meg tudok főzni!..." Hát igen! Egyetértek. De akkor hol a szakács? Ha én egy jószándékú, igyekvő amatőr próbálgatásait kapom, hogy merészelnek éttermi árakat kérni?
Vagy hamis pénzt kellett volna adnunk a hamis szakács hamis munkájáért?

a honlapra átmásoltam. medwe


 Kóstol-óó2005. feb. 19. 19:59 | Válasz | #41 
a Club Macaroniról szóló írást áttettem az olvasói tesztek közé.
medwe

 © Mackó Úr2005. feb. 10. 10:25 | Válasz | #40 
Most elmagyarázom nektek a Káma Szútrát!
Figyeljetek! Medwe, Te se sompolyogj el, tudom, hogy érdekel!
- Ha akad egy jó szerkesztő, ide berak egy váltót, hogy a 18 év alattiak más irányt vehessenek!

Kama Sutra Étterem, Bp. V. Október 6. u.

Nem vagyok otthon az indiai konyhaművészetben, de azért kíváncsiságom, meg a véletlen elsodort ide is.
Az üzlet hentesként indult, a környei TSz szárnyai alatt, majd elkezdtek pecsenyéket, később egyre komolyabb étkeket készíteni a környéken dolgozók nagy örömére. Ebben a keretben is többször átalakították, a végén már egyértelműen önki étterem volt. Többen megirigyelték a sikereket, gyors egymásutánban több tulajdonosváltás és átépítés következett, pár hónapja mint indiai étterem nyitott. Ha már ilyen nevet választottak, el kell viseljék megjegyzésemet: akiket láttam a személyzetből, valóban el tudom képzelni a Kama Sutra-ban.
Az étterem az átépítéssel bővült is, lótuszvirág-díszítése majd mindenen visszaköszön, alapjaiban kellemes hely. ( A háttérzene nem indiai!)Dícséret illeti a berendezést (kivéve az asztalt), a terítéket, étlapot is. A felszolgálás könnyed és figyelmes, a járatlanokat tanáccsal segítik, ha nem tudják a választ, a konyhán néznek utánna. Mint óvatos vendég, lencselevessel kezdtem, kellemes, ismert ízek. Főételnek marhahús-gombócokat kaptunk fűszeres mártásban
(talán kofta?) rízzsel. Kedvemre fűszerezett hús, számomra ismeretlen mártásban: ami meglepett, már rég túl voltam az ebéden, a számban még mindíg robbantak a fűszerek ízei! (Persze figyelmeztettek előre, hogy nagyon fűszeres!) A rízs megérdemelne egy külön fejezetet. Amit ismertem, a csillagánizs, a római kömény, fahéj, curry, de ezeken kívül még sok minden lehetett benne: örülök, hogy megkóstoltam!
Az étlapon gazdag választék volt bárány-ételekből, legközelebb azt fogom kipróbálni!
3.000.- Ft-ból bőségesen megebédeltünk ketten, kellemes környezetben, jó kiszolgálással, érdekes ízekkel... mi többet akarhatok a Kama Sutratól?!


a honlapra átmásoltam. medwe



1 [2] 3

Ugrás a tetejére

Tárhely és domain a MediaCentertől