Heréd község demokratikus fóruma   >>   Fórum   >>   Ezen a napon...
a naphoz kapcsolódó események, történetek, érdekességek

Ha szeretne hozzászólni, be kell jelentkeznie!
Bejelentkezés >>

Listázás fordított időrendi sorrendben


 © HL2008. dec. 27. 19:16 | Válasz | #1 
A János-áldás hagyománya

December 27-én, János napján Jézus legifjabb tanítványára emlékezünk. Ezen a napon szentelik meg az újbort és Szent Jánoshoz, az evangélistához kötődik a János-áldás hagyománya is. Ezt a borozgatás végének közeledtével szokták megejteni, amikor a János-áldást emlegetve még egy – vagy több – poharat is ürítenek egymás egészségére.


János, a legifjabb tanítvány, akit Jézus szeretett, maga is több szentírási szöveg szerzője. Neki tulajdonítják a negyedik evangéliumot, három apostoli levelet és a Szentírás befejező könyvét, az Apokalipszist is. János a keresztény hagyomány szerint az egyetlen apostol, aki egyrészt fiatalabb volt Jézusnál, másrészt természetes halállal halt meg. Pedig meg is akarták mérgezni, de áldást mondott a mérgezett bor fölött, majd megitta azt – és semmi baja sem lett. A történet képi ábrázolásain egy kígyó távozik ekkor Szent János serlegéből. Innen eredeztethető a János-áldás hagyománya, s ennek emlékére van december 27-én, a szeretett tanítvány emléknapján boráldási szertartás sok magyarországi templomban.
- (Gondola) -

 © Gyuri2008. dec. 31. 12:57 | Válasz | #2 



Ruttkai Éva
színésznő
1927. december 31-én született Budapesten...

 © csipetke2008. dec. 31. 16:36 | Válasz | #3 

 © tkgy2009. jan. 03. 15:02 | Válasz | #4 
Boldog újesztendőt minden fórumozónak!

Legyen erőd, jusson időd, minden szépre, jóra,
az álmaid és vágyaid váljanak valóra,
kísérjenek utadon régi és új barátok,
ez minden mit az új évre kívánok!


 © Fazekas András2009. jan. 03. 21:00 | Válasz | #5 
Tisztelt internetezők!

Örömmel értesítem Heréd község lakosságát, időseket és fiatalokat egyaránt, hogy a mai napon megalapítottuk a
Heréd Községért Egyesületet. (HerédKE)
A részleteket - rövid időn belül - folyamatosan ismertetjük a www.heredke.uw.hu weboldalon.

Alapvető céljaink között szerepel az önálló honlap beindítása és működtetése. Elsők között szeretnénk ennek a célnak eleget tenni.
Szeretnénk új utat nyitni annak a természetes igénynek, amely már korábban megnyilvánult, de mire az elvárásoknak megfelelően kialakult volna, akkorra megszűnt, vagy megszüntették. Kérem, hogy erről ne feledkezzünk meg a későbbiekben sem!
Szeretnénk, ha ilyen többé nem fordulhatna elő!
Az a célunk, hogy ezt a fórumot ne lehessen megszüntetni, főleg akkor és azért ne, ha az érdekeltek közül valakit kritika ér!
Ez a fórum legyen minden korosztály értelmes fóruma! Adjunk és kérjünk egymástól tájékoztatást arról, amiről csak tudunk!
Tegyünk közzé mindent, amit fontosnak tartunk, amivel másokat segíthetünk, vagy a közösségünk hasznára lehetünk.

Arra kérek minden résztvevőt, őrizze meg türelmét, de változatlan szenvedéllyel, - teljes névvel vagy anélkül, de - őszinte emberséggel, aktívan vegyen részt ezen a fórumon!
Szívesen vesszük a segítő szándékot! Hívjuk tagjaink közé a községért tenni akaró polgárokat.

Tisztelettel üdvözlök minden fórumozót!

Heréd, 2009. január 3.

Fazekas András

 © HL2009. feb. 22. 13:26 | Válasz | #6 


Márai Sándor (1900-1989)

Kassán született, 1900. április 11-én, meghalt az Egyesült Államokbeli San Diegóban, 1989. február 21-én.

„Mindegy, kik beszélnek hazád nevében. Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat, a haza nevében beszélni. Te hallgass hazádra. Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.” – írta Füves könyvében a húsz évvel ezelőtt e napon elhunyt Márai Sándor.

Itthon és külföldön Márai Sándor napjaink egyik legismertebb, és legtöbbet olvasott írója. A szocialista kultúrpolitika 1948-tól igyekezett elfeledtetni, majd az 1980-as években megpróbálták visszacsalogatni, ám ő nem állt kötélnek. Hazatérését és könyveinek kiadását, darabjainak színpadra állítását két követelmény teljesüléséhez kötötte: a szovjet csapatok kivonásához, és az általános és titkos szabad választások megtartásához.

Márai Sándor gondolatait sokan, sok helyütt idézik.

"Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, „szereted”-e, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te – szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon – inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha - férfiasan, kidüllesztett mellel megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.”



Márai Sándor idézetek

Márai Sándor életrajza


 © HL2009. júl. 14. 23:28 | Válasz | #7 

Július 11. Nursiai Szent Benedek napja

A címre kattintva a Hatvan-Online tartalmas összefoglalója olvasható a Bencés Szerzetesrend alapítójáról...


Személyes élménnyel kívánom kiegészíteni az ott leírtakat.
A Bencés rendnek nagy ünnepe minden esztendőben ez a nap.
A Hatvani kórus ez alkalomból Pannonhalmán, a Bencés kolostor bazilikájában nagy sikerű koncertet adott az esti vesperást követően.
Nem mindennapi élmény ilyen történelmi környezetben ilyen alkalomból fellépni, ilyen kitűnő akusztikájú helyeken énekelni...

















 © HL2009. szept. 01. 12:41 | Válasz | #8 
EMLÉKEZET

70 éve kezdődött a XX. század legnagyobb világégése, a II. Világháború

1939 augusztusának végén a Schleswig-Holstein német csatahajó Danzigba hajózott baráti látogatás ürügyén,
majd lehorgonyzott a Westerplatte-félsziget közelében.
Danzig, a mai Gdańsk, városállam volt a Balti tenger partján. Három városrésze van: Gdańsk - Sopot - Gdynia.
Westerplatte Danzig (Gdańsk) tengeri őrhelye, erődje volt.

A csatahajó 1939. szeptember 1-jén reggel 4 óra 45 perckor lőni kezdte a félszigeten lévő lengyel helyőrséget,
ezeket a lövéseket tekintik a második világháború első lövéseinek.

186 lengyel katona Henryk Sucharski vezetésével 20-szoros német túlerővel szemben 7 napig tudott kitartani. Majd miután minden lőszerük elfogyott - és már a sebesülteket sem tudták ellátni kötszer és gyógyszer hiányában - megadták magukat. Hősiességüket Friedrich-Georg Eberhardt altábornagy is elismerte és Sucharskinak megengedte, hogy fogságban is magánál tarthassa tiszti kardját. 1945. március 30-án, miután a szovjet és lengyel csapatok elfoglalták a várost, Gdańsk visszatért Lengyelországhoz.
A város (különösen a történelmi városmag) 80%-át elpusztították a szovjetek, miután már a németek feladták.

A II. Világháború 1939. szeptember1-től 1945. szeptember 2.-ig, Japán kapitulációjáig tartott.
Hogy mennyi borzalom történt ezalatt, és még ezután is, a háborúban ill. annak következményeként, azt leírni lehetetlen.

EMLÉKEZNI, ÉS MINDENT MEGTENNI A MÉGOLY TÖRÉKENY BÉKÉÉRT, KÖTELESSÉGÜNK!

A pontos dátum vitatott, mert előző napon, augusztus 31-én, lengyel egyenruhába öltöztetett német köztörvényes rabok
támadták meg a gleiwitzi (Gliwice PL) rádióadót, propaganda-ürügyet szolgáltatva a háború kirobbantásához.

 © HL2009. szept. 09. 16:08 | Válasz | #9 
Klebelsberg Kuno
népiskola-építési programja


Néhány év alatt ötezer tantermet és tanítói lakást építettek fel zömmel az Alföldön.
Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter 1925. szeptember 9-én jelentette be, hogy a kormány
7,5 millió aranykoronát fordít tanyasi iskolák építésére.
Minisztersége alatt létre is hozták a tanyasi iskolák hálózatát.
Külön ügyelt a stílusra is, hogy magyaros népművészeti mintákat kapjon a falu népe.

Iskolaépítési programjával 5 év alatt megoldotta az Alföld tanyavilágának oktatását
és ugyanakkor a fővárosi szegények alapfokú taníttatását is.
Kollégiumokat alapított a szegény sorsúak számára, ösztöndíjakkal támogatta a tehetséges diákokat.
Megreformálták a polgári iskolai és a leány- középiskolai oktatást is.
Népfőiskolák létesültek és épültek fel...



Jellegzetes Klebelsberg-féle népiskola
(kép forrása: sulinet.hu)

 © JE2009. szept. 20. 21:57 | Válasz | #10 
1944. szeptember 20-án történt a hatvani vasútállomás bombázása, melynek több mint 500 fő áldozata volt.

Egy légi felvétel, mely a bombázást végrehajtó angolszász repülőgépek egyikének fedélzetéről készült:


 © HL2009. szept. 22. 21:18 | Válasz | #11 




Megállt az idő, és megolvadt a pohár...



A háborúról többségünk csak olvas és a történelem órán hall, és kis szerencsével és isteni segédlettel nem kell átélni sohasem. Amikor egy-egy romot vagy harci járművet látunk, tudjuk, hogy az régi, hatástalan, üzemképtelen, dekoráció, emlék.

Amikor egy használati tárgy túléli a háborút és magán viseli annak jegyeit, a háború borzalma megelevenedik. A monumentális hatvani vasútállomás egyik szegletében van egy emlékhely.

1944. szeptember 20-án a szövetséges erők - megsemmisítendő a hazai infrastruktúra stratégiai elemeit - lebombázták a vasútállomást. Nem számított az itt szolgálatot teljesítő civilek élete, az elpusztított intellektuális és gazdasági vagyon mérete. Katonai lépés volt, és hatásos. Az állomás megsemmisült, az itt tartózkodó szerelvények felrobbantak, összetörtek, megsemmisültek. A személyzet nagy része a romok és a lángok közé veszett.

Kivéve egy poharat. Egy üvegpohár az összedőlt állomás alatt épségben megmaradt, nem tört össze, de a robbanások hatalmas melegére megolvadt, és eldeformálódott. Valakinek a használati tárgya volt, aki vélhetőleg a lángok közt veszett. A kis emlékhely méretét tekintve elenyésző, de mégis hihetetlenül erős hatású. A pohár melletti üzenet az utókornak:

“Az emberi élet törékeny, mint az üveg. Formálható, alakítható, torzítható, de elpusztíthatatlan.”

(forrás:Hatvani állomás, üzenet az utókornak...)

 © HL2009. okt. 06. 06:34 | Válasz | #12 


Batthyány Lajos és a vértanuk búcsúlevelei...

*****

2009. október 6.-án 16.30 - kor
csendes megemlékezést tartunk a vértanuk tiszteletére
a Rákóczi-Iskola úti 1848/49-es Emlékműnél.
(Heréden)

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit,
aki ily módon is emlékezni kíván
életük példamutató erkölcsi tanulságaira.

(Jobbik - Heréd)

*****

Knezic Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos

Az aradi vértanúk azok a honvédtisztek, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Valamennyi aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tiszt volt, a szabadságharc végén a honvéd hadseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rangot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért kezelték tábornokként, mert a szabadságharc végén a tábornokokhoz hasonlóan önálló seregtestet irányított.

Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte.



A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol:

E nagy napon, hol emlék s béke leng,
A bús bitókra hittel nézzetek!


(Juhász Gyula: Vértanúink)

A HANEM Egyesület az Aradi Vértanúkra emlékezik
2009. október 6-án este 18.00 órától a víztorony melletti honvédsírnál!
(Hatvanban)
Gyülekező a helyszínen 17.45-től, fáklyát mécsest hozhat mindenki.

(HAtvaniak a NEMzetért Egyesület)

 © HL2009. okt. 06. 17:37 | Válasz | #13 
A mai csendes megemlékezés képei:










 © Gyulabácsi2009. okt. 06. 18:35 | Válasz | #14 
Minden évben mélyen belém mar a Hatvani Vasútállomás tragédiája.
Egy volt munkatársam egyévesen maradt árva. A nagyszülei nevelték fel.Remek ember, de a traumát soha nem tudta feldolgozni. A lelke örökre sérült, de talán még a gyerekeié is.
A Hatvani Könyvtár egy részlegében vannak a helytörténeti dokumentumok, amik nem kölcsönözhetőek, csakis helyben olvashatóak.
Érdekes és értékes gyűjtemény. A hatvani vasutasok emlékei külön figyelmet érdemelnek. Létezik egy remek könyv természetesen hatvani vasutas szerzőtől, aminek külön fejezete a vasútállomás elleni terrortámadás. Egyébként a vonatok a negyedik napon már jártak a fővonalakon! Viszont az egyik óvóhely telitalálatot kapott...

 © HL2009. okt. 07. 06:18 | Válasz | #15 

 © HL2009. okt. 15. 01:37 | Válasz | #16 
Nem napi téma ugyan, de közvetlen kapcsolódó anyag a 11. hozzászóláshoz:

A hatvani vasútállomás bombázása, 1944. szeptember 20.

 © HL2009. okt. 24. 00:11 | Válasz | #17 
Szabó Lőrinc: Meglepetések


I.

Gyanútlan vers október 15-én


Szájon csókol a pillanat,
másik kést üt a szivedig,
a harmadik halk telehold,
szív rózsája a negyedik,

van tömör-édes, mint a méz,
van lángvető csipkebokor,
van, mely egy elnémúlt világ,
van, mely kurjongat, mint a bor,

van, melyet észre sem veszünk,
hallhatatlan, sóvár zene,
van mindenüttjelenvaló,
van szétvivő mindenfele,

ez tűz, mely Földet nyal körűl,
az egy katicát tapos el,
van gyermekkorba kérdező,
van, mely Afrikából felel,

van, melyben villájával az
ördög felszúr a föld alól,
van atomgáz, bombahalál —
s van legvégső csömör, mely oly

bambán, szeliden néz, olyan
öklendtetőn és kedvesen,
mint kifliből a svábbogár,
mint kolbászból a birkaszem.

II.

Egy hét múlva


Rá egy hét: pár óra alatt
felnyüzsgött az országnyi Boly:
a dermedt Dávid talpraállt
s ledőlt a Góliát-szobor.

Sipkákra bimbó nyílt! magyar!
Parittya benzint röpitett.
„Hacaca!” — szólt a rádió.
Éheztük a becsületet.

Szabadság, itt hordozta hős
zászlaidat az ifjuság!
S a sírt, melyből nép lép ki, már
ámúlva nézte a világ.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Csók, szívre, minden pillanat!
És nem volt többé szégyen az,
hogy a magyar nép fia vagy.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Terv forrt; gyúlt, égett minden agy.
Lombikban feszűlt a jövőnk.
S temettük a halottakat.

Ablakunk mind fény, gyertyaláng!
Aztán már settengő gyanuk.
Még egy éj. S Budapest köré
vashernyók gyűrűje szorúlt.

III.

December közepe


Aztán jajdúlt a hajnal és
reggelre ránkvirradt az est.
A Tízezertalpú tiport
s tótágast táncolt a Groteszk:

Ambrus WC-ről, vizavi
akna jött és ágyúgolyó, —
ágy mellől szekrény s fal kiment!
,,Gimbelem”, szólt a rádió.

És Valami tanácskozott
és aztán Ugyanaz, megint,
és züllött, körben, minden a
Föld züllött szokása szerint;

s a talpak jártak. Nem tudom,
már nem tudom, hogy volt s mi lett.
Már nem tudom. De teltek a
napok s az évhosszú hetek:

hallottuk, Ausztriába hogy
húzták a deportált Dunát
s gyárakban ma is puskatűz
ajánlotta a hacacát…

De csak szájon csókol a perc
s jó remény némítja a jajt:
Nem! Rabok tovább nem leszünk!
És: Isten áldd meg a magyart!


 © HL2010. feb. 24. 08:57 | Válasz | #18 
Február 25: A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja



A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjára február 25-én emlékezünk meg. Ezen a napon jogtalanul tartoztatták le Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát, és a kommunista párt bevezette a nyílt diktatúrát.

A II. világháború után hazánkban két politikai erő létezett: a Független Kisgazdapárt és a Magyar Kommunista Párt által vezetett „Baloldali Blokk”. Az 1945-ös parlamenti választásokon fölényesen a Független Kisgazdapárt nyert (57 százalékkal), de a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, az ország tényleges irányítója nem járult hozzá. 1947-ben a kommunista párt bevezette a nyílt totális diktatúrát. Mindennapossá váltak a kínzások, megfélemlítések. Február 25-én elhurcolták a GULÁG-ra Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát, parlamenti képviselőt, majd lemondatták Nagy Ferenc miniszterelnököt és feloszlatták a parlamentet.

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében a középfokú oktatási intézményekben minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját. Ezen a napon arra emlékeznek, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok 1947. február 25-én jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. Elrablásával a szovjet hatóságok a demokratikus Magyarországot taposták el. A sztálinista és kommunista rendszer idején sorra követték egymást a kitelepítések, az ÁVH kínzásai, koncepciós perek, és hosszú börtönbüntetések. Majd az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően jöttek a megtorlások,a kivégzések, és kezdetét vette a "pufajkások" embertelen garázdálkodása. Magyarországon a kommunizmus áldozatainak száma eléri a fél millió főt.

A Kommunizmus Áldozatainak Napja Alkalmából megemlékezést tart a Fidesz Hatvani Szervezete az újhatvani templomnál, február 25-én, 17 órakor.

 © Admin2010. márc. 05. 07:13 | Válasz | #19 

 © rak772010. márc. 15. 10:46 | Válasz | #20 
Emlékezni,ünnepelni sokféleképpen lehet.Lehet talpig feketében,könnyes szemmel.lehet gyertyát gyújtva s lehet némán a szívünk felett egy apró kokárdával...Elkeserítő és szomorú hogy egy ilyen kis közösségben sem a pénteki,sem a vasárnapi megemlékezésen nem mozdult meg az emberekben a magyarsága,nemzeti ünnepünkön.A többségnek nem szól másról a Nemzeti ünnepünk a hosszú hétvégéről,pihenésről... elgondolkodtató...NO COMMENT......

 © HL2010. ápr. 08. 19:42 | Válasz | #21 


Gróf Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. – Döbling, 1860. április 8.)
politikus, író, a „legnagyobb magyar”, közlekedési miniszter
eszméi, működése és hatása által a modern, az új Magyarország egyik megteremtője, polihisztor, közgazdász.


Talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Számos intézmény névadója.

Édesapja gróf Széchenyi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, édesanyja Tolnai Festetics Julianna grófnő, aki gróf Festetics Pál lánya. Hat gyermek született, közülük három fiú- és két leánygyermek érte el a felnőttkort, közülük István volt a legfiatalabb.

Az ifjú Széchenyi gyermekkorát Nagycenken és Bécsben töltötte. A család körében a magyar nyelv volt az uralkodó, s a gyermekek nevelése is magyar szellemben történt.

A serdülő gyermek nevelése 17 éves korában megszakadt. A veszély elhárítására, amely a monarchiát Napóleon részéről fenyegette, 1796 óta csaknem minden magyar országgyűlésnek első és legfontosabb tárgya az újonccsapatok megszavazása volt. Az 1808. évi országgyűlés 25 ezer újoncot szavazott meg, és a nemesi felkelés szervezéséről is intézkedett. A törvény szerint ugyan minden családból csupán egy embernek kellett a hadseregbe belépnie, ám a Széchenyi család úgy határozott, hogy mindhárom fiát a csatatérre küldi. A felkelő sereg hazabocsátása után testvérei (Pál és Lajos) hazatértek szüleikhez, de István továbbra is a hadseregnél maradt.

Katonáskodása mellett szabadidejét főleg önképzésre és utazásokra fordította. 1815. szeptemberében újra Franciaországba ment, majd onnan Angliába hajózott, mindenütt élénk figyelemmel kísérve az ottani kultúra és technika vívmányait, s mindazon intézményeket, melyeket később Magyarországon is megalapítani tervezett.

Első ilyen irányú terve a lóverseny meghonosítása volt, amit Ausztriában és Magyarországon ekkor még nem ismertek.

Gróf Széchenyi István az Akadémia alapítására birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel.



„Én szavazattal nem bírok, én nem vagyok országnagy, de földbirtokos. Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti, ugy felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60.000 forintból áll, s az a felállítandó magyar tudós társaság alapjához csatoltassék.”

Példáját sok birtokos követte, sok birtokos nem. Az akadémia megalapítására létrejött bizottság javaslatai 1827. augusztus 18-án a királyi szentesítést is megkapták, az alapítást 1827-ben törvénybe iktatták (1825-27-iki XI. tc.).
Eszméi terjesztésének másik eszközéül a sajtót választotta.

Széchenyinek régi vágya volt, hogy megnyissa a Dunát a kereskedésnek, egészen a Fekete-tengerig. 1830.. június 24-én indult kíséretével saját hajóján szemleútra, hogy a Duna folyását tanulmányozza, és a szabályozás nehézségeiről saját tapasztalatai útján győződjék meg. 1834-re már egy Argo nevű hajóval átkelhettek a Dunán. Közben 1833. szeptember 3-án egy gőzhajóval, amely a Tiszán az első volt, Szegedre is elhajózott, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. A gőzhajózás ügye is állandóan foglalkoztatta. Felkarolta a Duna gőzhajózási társulat ügyét, támogatta a bécsi kormánynál, a nádornál, az országgyűlésnél, később egy egész cikksorozatban ismertette a vállalatot és annak kereskedelmi fontosságát. Az első gőzhajó 1846. szeptember 21-én indult a Balatonon.



Széchenyi állandóan aggódó figyelemmel kísérte Kossuth Lajos politikai szereplését, melytől saját alkotásai fennmaradását féltette. Minél inkább nőtt Kossuth népszerűsége, s mennél merészebben lépett fel követeléseivel a Pesti Hírlapban, amelynek szerkesztője volt, annál inkább nőtt Széchenyi aggodalma, hogy hazája visszakerül abba helyzetbe, ahonnan csak rendkívüli erőfeszítéssel sikerült kiemelni.

Politikai működése mellett tovább folytatta közgazdasági újításait. Az állattenyésztés fejlesztésére, melynek érdekeit állandóan szívén viselte, alakította 1830.. június 11-én az Állattenyésztő Társaságot, amelynek elnöki tisztét is elvállalta.



1842. augusztus 24-én végre a nádor és az országgyűlés képviselői jelenlétében letették a Lánchíd alapkövét. Terve elé sokféle akadályt gördítettek, mivel az általános fizetés elvét is összekötötte vele, ez pedig rést tört a nemesi kiváltságokon. A Duna-szabályozás után másik kedvenc tervének megvalósítását, a Tisza-szabályozást is ez időben kezdhette meg. 1845. augusztus 16-án a magyar királyi helytartótanács kebelében felállított közlekedésügyi osztály élére került, és a munkálatokat azonnal megkezdte. Rendezési tervét és az ügy fejlődését több műben ismertette. Eközben ismét felemelte intő szavát Kossuth politikája ellen 1847-ben kiadott Politikai programmtöredékek röpiratával, komolyabb hatás nélkül.

Az 1848. márciusi napok váratlan eseményei, a magyar független felelős minisztérium megalakulása reményt ébresztettek benne nemzeti önállóságunk megmaradásáról, és Batthyány Lajos miniszterelnök felkérésére 1848. március 23-án elvállalta a közlekedésügy és közmunka tárcáját. Széchenyi felkérése a közlekedési tárca élére mai szemmel magától értetődőnek tűnik – hiszen 1848-ra évtizedes munkája feküdt Magyarország közlekedésének kialakításában, de radikális politikai ellenfelei – különösen a márciusi ifjak – számára minisztersége elfogadhatatlan volt. Széchenyit is kétségek gyötörték, helyesen cselekedett-e, amikor nézeteinél radikálisabb kormányban tisztséget vállalt. Naplójában – igazi fekete humorral arról írt – most írta alá halálos ítéletét, fel fogják akasztani, ráadásul Kossuthtal együtt. De csak azt fogja kérni, hogy legalább egymásnak háttal fordítva akasszák fel. A Kossuth és Széchenyi közötti ellentétek a kabinetbe lépés után sem simultak el, és most, közelebbről nézve még sötétebb színben látta a Kossuth politikájától fenyegető veszélyt, ami mindinkább a dinasztiával való szakadás felé vezetett. Ez ellen a minisztertanácsban és a képviselőházban is (augusztus 19.) hasztalanul szólalt fel. Széchenyi közel öt hónapig, 1848 áprilisától szeptember 4-éig állt a tárca élén.



Széchenyi távozása a közéletből drámai körülmények között zajlott le. Az uralkodóházzal mindvégig megegyezést kereső Széchenyi nem bírt megbirkózni a saját, egyedül helyesnek tartott politikai meggyőződése és a valóságos politikai helyzet közötti különbséggel. 1848 augusztusától egyre sűrűbben gyötörte a közelgő nemzethalál víziója, melyért önmagát tette felelőssé. Abban a hitben élt, hogy most jött el az utolsó pillanat, most van utolsó esély arra, hogy megakadályozza a nemzet pusztulását. A gróf ezért nap mint nap útra kelt, tárgyalt, győzködte ellenfeleit, s eközben rettenetes lelkiismeret furdalás gyötörte, nyomasztó önvád mardosta. Utolsó, széttépett levelében azt írta, vértanúhalálhoz fogható az a halálos tusa, melyet mióta miniszter, kiállt. Szeptember elején már környezete is tudta, hogy Széchenyi beteg. Amikor szeptember 5-én betegszabadságra indult, világos volt számára, hogy soha többé nem fogja látni Pestet. A folytonos tépelődés a haza sorsán, a forradalom víziója lassanként megtörte szellemi erejét.

Később a félbeszakított irodalmi munkásságához is visszatért, átjavította Pesti por és sár és Hunnia című műveit, hogy Török János azokat közzétehesse. Új munkához is kezdett: itt írta Önismeret című művét, melyben megfigyeléseit, eszméit fogalmazta meg a gyermeki tehetség harmonikus fejlesztéséről, a testi nevelés fontosságáról és egyéb pedagógiai kérdésekről.



A bécsi rendőrség 1860. március 3-án házkutatást tartott Széchenyinél és elkobozta iratait, melyek alapján kiterjedt politikai összeesküvést véltek fölfedezni, emellett tudtára adták, hogy az elmegyógyintézet megszűnt rá nézve menedékhely lenni. A félelem, hogy erőszakkal elviszik vagy megölik, egy régi jó barátjának, Jósika Sámuel bárónak váratlan halála, az újra rátörő politikai aggodalmak miatt egy végzetes pillanatban (1860. április 7-ről 8-ra virradó éjszaka) vitatott körülmények között) önmaga ellen fordította fegyverét. Mikor megtalálták, kezei a lágyékán nyugodtak, a fegyver pedig a combján hevert. Szinte lehetetlen, hogy miután fejbe lövi magát, így essen le a keze, illetve a fegyver a combján maradjon. A falon nem volt vér, csak agyvelő, ami azt bizonyítja, hogy már kivérzett, amikor fejbe lőtték. Szakértők három tűszúrás nyomát találtak a ruháján, a szívénél. Ez megmagyarázná azt, hogy miért nem volt csupa vér a gallérja, hiszen ha fejbe lövi magát, akkor ennek kellett volna történnie.

A Magyar Tudományos Akadémia külön gyászünnepet tartott emlékére, melyen Eötvös József báró tartott emlékbeszédet, Szász Károly és Arany János ódáikat olvasták fel. Végső nyughelye Nagycenken, a családi sírboltban van.



„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi! De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas vagy műveletlen!”

 © HL2010. máj. 26. 20:38 | Válasz | #22 



Tamási Áron
író
1966. május 26-án halt meg.







Tamási Áron szülőföldjén...

 © HL2010. jún. 05. 02:38 | Válasz | #23 
[b[
2010. június 4. - Fáklyagyújtás























 © HL2010. jún. 06. 21:09 | Válasz | #24 

 © HL2010. júl. 01. 14:35 | Válasz | #25 
Köszöntjük a köztisztviselőket!

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete 1996-ban kezdeményezte, hogy a köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére Magyarországon július 1-je legyen A KÖZTISZTVISELŐK NAPJA. 1997-ben tartották meg először.

Köszöntés (www.mkksz,org.hu)

Köszöntjük a köztisztviselőket A XIII. Köztisztviselők Napja alkalmából, tisztelettel és nagyrabecsüléssel a magyar közigazgatásban dolgozó valamennyi munkavállalót!

A közigazgatás személyi állományát alkotó vezetők, beosztott ügyintézők, ügykezelők és fizikai dolgozók az államigazgatási szervekben, az önkormányzatok hivatalaiban és az Európai Unió intézményeiben látják el feladataikat, nyújtanak közösségi szolgáltatásokat.

Július 1-je - az MKKSZ kezdeményezésére - 1997. óta minden évben a közszolgálati jogviszonyban állók törvényben deklarált ünnepe. Ez az az ünnepnap, amikor a közhivatalnokok országszerte együttesen tisztelegnek a közigazgatási közösségi szolgáltatásokat megjelenítő, az állami szerepvállalást megszemélyesítő, a közjót érvényre juttató, különleges felkészültséget és emberi helytállást igénylő igazgatási szakma előtt.
E hivatást gyakorlókkal szemben – a magas fokú szakmai felkészültségen túlmenően – az állampolgárok részéről jogos elvárás az empátia, a türelem és a lelkiismeretesség, valamint az ügyintézés ügyfélközpontú megközelítése. Meggyőződéssel állítjuk, hogy köztisztviselők döntő többsége képes megfelelni a növekvő és új kihívásokat támasztó elvárásoknak.

Közszolgálati hivatásuk felelősségteljes gyakorlásáért elismerés, - folyamatosan nehezedő feltételek mellett teljesített - többletkötelezettségeikért köszönet és érzékelhetőbb társadalmi megbecsülés illeti őket. Az elmúlt időszak társadalmi, gazdasági válságai kezelésében való közreműködésük elkötelezettségükről és szakmaszeretetükről tett tanúbizonyságot. Megkülönböztetetten jelentős értéknek tekintjük politikai semlegességüket, a jog- és szakszerűség elsődlegességeinek biztosítására, a közéleti tisztaság megóvására irányuló törekvésüket.

A Köztisztviselők Napja 2001-től – a közigazgatási szerveknél – munkaszüneti nap. Az ünneplést a már hagyományos formák szerint és keretek között rendezik meg országszerte. Változatos vitafórumok, szakmai tanácskozások, kulturált szabadidős rendezvények járulnak hozzá a munkatársi közösségformáláshoz, az alkotó munkahelyi közérzet erősítéséhez, a munkaszervezeteken belüli jó szellemű együttműködés kialakításához. Nagy értéke ezeknek a rendezvényeknek a sokszínűség, az öntevékenység, és a helyi sajátosságokat megjelenítő tartalom. Ezekre továbbra is nagy szükség van.

Az utóbbi években sajnos azt is tapasztalhattuk, hogy a Köztisztviselők Napjának ünnepi programjai, a szakmaiságot előtérbe állító eseményeinek vonzereje fokozatosan csökkent. Ez összefüggésbe hozható a köztisztviselők élet- és munkakörülményeiben, munkavégzésük külső- és belső feltételeiben bekövetkezett hátrányos változásokkal, és valamennyi közszolgálati munkavállaló egzisztenciális biztonságának megrendülésével. A közigazgatási munka társadalmi, anyagi- és erkölcsi megbecsülésének erodálásában a kormányzati irányító munka is szerepet játszott. A közigazgatás személyi állománya előkészítetlen, szakmailag megalapozatlan, erőltetett közigazgatási reformintézkedések kényszerű elszenvedőjévé vált. A közigazgatási munkaszervezetek feladatait figyelmen kívül hagyó, kiadáscsökkentési célú elbocsátások, a működőképességet is veszélyeztető szervezeti változtatások kikezdték a felkészült, szakmailag jártas köztisztviselői kar stabilitását, biztonságérzetét. Elkezdődött a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény életpálya modellt követő intézményeinek devalválása. A kormányzati személyzetpolitika a közigazgatás munkavégzési rendjétől idegen, a versenyszférában honos megoldások átültetésével zilálta szét az ügyintézés, a hatósági jogalkalmazás, az infrastrukturális fejlesztés folyamatait. A kormányzati kommunikáció példát statuált a médiumok számára a közigazgatás személyi állománya lejáratásában is.

Nem szándékunk az ünneprontás, de ezen alkalommal sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a karrierelvű, zártrendszerű, egységesnek tekinthető közszolgálati rendszer garanciális alapjainak lebontása, egy - a napokban hatályba lépő - törvény útján is folytatódhat. A közszolgálati jogviszony megszüntetésének a fokozott védelem elvén nyugvó jogintézményét kiiktató új törvény teret engedhet a munkáltatói önkénynek, az elbocsátási lehetőségek jogsértő megkönnyítésének. Elfogadhatatlan számunkra a köztisztviselői karra vonatkozó, jogállást érintő garanciák száműzése, a szabályozásnak a politikai indíttatású zsákmányelvű rendszer felé történő közelítése.

Indokoltnak látjuk és ezúton is kezdeményezzük a köztisztviselői életpálya modell újraépítését, a közszolgálat munkavégzési feltételrendszerében a bizonytalanságérzet, a kiszolgáltatottság minimalizálását, az alanyi jogú jogállási elemek újragondolását. Javasoljuk, hogy ez legyen az ünnepnap központi kérdése, ugyanis a garanciák és a „kedvezmények” nem minősíthetők indokolatlan privilégiumnak, hanem a közigazgatási munkavégzés szükségszerű elemei.

Nagy kihívás vár a magyar közigazgatásra: 2011. első felében a Magyar Köztársaság tölti be az Európai Unió Elnöki tisztét. Ez a feladat a közigazgatás teljes személyi állományától magas fokú helytállást, az intézményrendszer egészétől különleges, kiemelkedő teljesítményt igényel, amelyre a magyar köztisztviselői kar képes.

Ehhez, valamint az előttünk álló mindennapi feladatok ellátásához kívánunk szakmai sikereket, egészséget és egyéni boldogulást a közigazgatás valamennyi dolgozójának!

Budapest, 2010. június 30.
Dr. Agg Géza Fehér József
KSZSZ elnök MKKSZ főtitkár

A hivatalról és a hivatalnokokról

Nincs korszak a fejlettebb, társadalomban élő emberiség életében, melynek kiválóbb költői és gondolkozói ne szidnák a hivatalt és a hivatalnokot. Csak a nomád ember és a horda nem ismerte ezt a panaszt. A társadalomba összeverődött embercsoportok nem nélkülözhetik ezt a szükséges rosszat, a hivatalt: Cicero éppen úgy szidja, mint Shakespeare vagy Monstesquieu, s egyik korszak se tud meglenni nélküle. Mert kezdetben van egy tér, az agora, ahol az emberek nomád életükből összeverődnek, hogy megbeszéljék a közös emberi feladatokat; a tér körül felépül a város, a polisz; a város körül kóros és természetes sarjadzással, felépül az állam. Ez a folyamat ismétlődik évezredeken át, egyhangú ütemmel. A hivatalnok a társadalom következménye, a hivatal a város életműködésének feltétele. Még senki nem talált fel helyette mást vagy jobbat.

S mindig rossz volt és mindig packázott a hivatal; gondolj erre, mikor sorba állsz egy pénztár előtt, hogy udvarias és alázatos várakozás után adót fizethess, vagy megmentsél valamit, ami jog és törvény szerint máskülönben is a tiéd. A hivatalnak nem az a célja, hogy "jó" legyen. Célja nem emberi, hanem állami. A legjobb hivatalnok és a legtökéletesebb hivatal az, amely s aki nem zavarja túlságosan az életet. Amely s aki nem cselekszik túlságosan. Ha megalkudnak egymással, az élet és a hivatal, mintegy ötven százalékos egyezséget kötnek és nem bántják túlságosan egymást: ez a legtöbb. De erre csak nagyon fejlett, túlérett, többnyire már elviruló társadalmak és hivatalok képesek.



Márai Sándor: Füveskönyv

Helikon Kiadó, Budapest, p. 60.Köszöntés (www.mkksz,org.hu)

 © HL2010. júl. 04. 08:40 | Válasz | #26 
Függetlenség napja (Independence Day) vagy egyszerűen július negyedike (Fourth of July)

Annak emlékére, hogy Benjamin Franklin Pennsylvania egyik képviselőjeként aláírta a Függetlenségi Nyilatkozatot. Az amerikaiak ezen a napon ünneplik a függetlenségi nyilatkozat 1776-os deklarációját, melyben országuk kinyilvánította függetlenségét Nagy-Britanniától.

A Függetlenség Napja, az egyetlen olyan ünnepnap, amelyet az egész ország egyként ünnepel, különböző hazafias megnyilatkozások kísérik. Számos politikus tartja fontosnak ezen a napon valamilyen társadalmi eseményen való megjelenést, beszédet mondani a nemzet örökségéről és népeinek kapcsolatáról. A családok általában pikniket vagy kerti barbecue-partikat szerveznek 'Negyedikén', gyakran használják ki a hosszú hétvége-adta lehetőségeket és hívják meg távolabbi hozzátartozóikat is. Országszerte reggelente katonai parádékat, délután baseball-meccset, este pedig mulatságokat és tűzijátékot szerveznek.... Forrás: wikipédia

Különös párhuzam ma olvasni:

„Legyen béke, szabadság és egyetértés.”

Az Országgyűlés 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozata a Nemzeti Együttműködésről

http://www.kim.gov.hu/misc/letoltheto/Politikai_Nyilatkozat.pdf

A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.

A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott. A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez.

A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élő magyarok. Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik.

Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit.

Magyar Országgyűlés 2010

"Legyen béke, szabadság és egyetértés."

 © JE2010. nov. 11. 15:22 | Válasz | #27 
72 éve vonultunk be Kassára

Az I. bécsi döntés 1938. november 2-án született Magyarország és az ún. Csehszlovákia vitájában, és többé-kevésbé az etnikai revíziót valósította meg. Magyarország trianoni diktátum által elvett területeiből visszakapott 11 927 km²-t, zömében Csehszlovákia (pontosabban az akkor már autonóm "Szlovákia") déli részét, benne Kárpátalja déli részével (Ungvár, Munkács, Beregszász és környéke.



Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az átkerült 1 millió 62 ezer lakosnak 84%-a volt magyar és kb. 10%-a szlovák. 85 391 szlovák került át a magyar oldalra és kb. 67 000 magyar maradt a "szlovák oldalon".
A békeidőben született első bécsi döntést az európai nagyhatalmak (beleértve Nagy-Britanniát és Franciaországot) ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el. Később ismét elárult Európa.

Bevonulás 1938. november 11.:



kuruc.info nyomán

 © rak772010. nov. 11. 15:42 | Válasz | #28 

 © Lisa332010. nov. 11. 15:53 | Válasz | #29 

 © Gyulabácsi2010. nov. 11. 17:43 | Válasz | #30 
Trianon következményeiért már alig tehetünk valamit. Viszont napjainkban is fogy a Magyar Föld. A Dunántúlon különösen!

 © JE2010. nov. 11. 19:51 | Válasz | #31 
Tisztelt Gyulabácsi!

Részben egyetértek hozzászólásával, vagy ha megengedi hozzászólásoddal, főként a második részével, viszont az első mondattal egy kicsit vitatkoznék, illetve más szemszögből szeretném megközelíteni!

Valóban jelen helyzetünkben, jelen társadalmi, politikai berendezkedés mellett a „nagy” Európai Unió korszakában könnyen lehet azt gondolni, hogy a trianon által okozott sebeket már nem lehet begyógyítani, „trianon következményeiért már aligha tehetünk valamit”. Ellenben van valami, amit nem egyszerű megérteni, nem egyszerű felfogni, mégis lehet benne valami!

Anno az EU csatlakozásunk környékén a nagy rózsaszín mámorban hangzottak el olyan vélemények is, hogy az EU lesz a megoldás trianon kérdésére is, hiszen egy nagy közösségként, szinte országhatárok nélkül szabadon járhatunk-kelhetünk, mindenki boldog és megelégedett lesz, miért is lenne szükség trianon revíziójára? Az élet azonban bebizonyította, hogy az EU egyáltalán nem megoldás semmilyen trianoni kérdésre, sőt bizonyos részeken, gondolok itt a felvidékre talán még rosszabb is lett a helyzet, mint azelőtt volt.

A dolgok viszont változnak! Néha lassan néha gyorsan! Vajon ki gondolta volna például a német újraegyesítés bekövetkezte előtt akár egy pár évvel is, hogy ez valaha is megtörténhet? Ennek szinte semmi realitása nem volt és ha voltak is olyan német „nacionalisták” akik bíztak az újraegyesítésben , gondolom ugyanolyan legyintés volt a reakció elképzeléseikre mint ma azokra akik még reménykednek abban, hogy trianon kapcsán is változhatnak a dolgok! Ennek ellenére mégis bekövetkezett, történelmi léptékkel nézve szinte egy szempillantás alatt!

Lassan mindenki kiábrándul, vagy már kiábrándult az EU rózsaszín felhőjéből, lassan mindenki számára világossá vált, vagy remélem válik, hogy ez mire volt jó, hogy ez, ahogy sok mindenre, úgy trianonra sem megoldás! Vannak már autonóm törekvések melyeket, mint jelen helyzetben elérhető legjobb megoldást támogatni kell, viszont ennek bekövetkezte után akár el is indulhat a lavina… Ebben az évben volt trianon 90. évfordulója. Hallottam már olyan véleményt, hogy 100. nem lesz! Hogy ez valóban megtörténhet-e vagy sem nem tudom, de akár így is lehet, főleg ha a magunk módján és lehetőségeinkhez mérten teszünk is ennek bekövetkeztéért és nem hagyjuk magunkat megvezetni, mint a birkák!!!

Volt szerencsém az idén nyáron Erdélyben járni, ahol a gúnyhatártól több száz kilométerre az emberek kincsként féltik és védik magyarságukat! Ahol félve szólaltam meg magyarul a benzinkúton, hogy hátha értik amit mondok, de kiderült, hogy itt mindenki magyarul beszél egymás között is, nemcsak az „idegent” tisztelik meg ezzel! Magyar feliratok, magyar zászlók, magyar emberek! Hihetetlen, felejthetetlen élmény volt!

„Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.” (Deák Ferenc)

Üdv.:
JE
(most csak mint magánember)

ÉRDEMES MEGNÉZNI EZT A VIDEÓT!

 © Lisa332010. nov. 11. 20:11 | Válasz | #32 
Ma este kint voltam sétálni a kutyusommal és felnéztem az égre,gyönyörű, csillagos égbolt nézett vissza rám és eszembe jutott egy-két dolog: Őrség, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja, Erdély mind ezt látja mégsem "tudja" hol a "HAZÁJA"!!!

 © Lisa332010. nov. 11. 20:18 | Válasz | #33 
Igazán megható, könnyeket szemekbe csaló ez a videó!
Az írást végig olvasván egyet értek, minden egyes gondolatával és remélem vannak még igaz Magyar emberek akik ugyanezt gondolják és érzik!

 © JE2010. nov. 11. 21:08 | Válasz | #34 
Ha már ezen történelmi esemény évfordulója kapcsán elindultak dolgok engedtessék meg nekem, hogy még egy videót ide linkeljek. Bevallom őszintén vajmi kevés köze van az évfordulóhoz, mégis (legalábbis úgy gondolom) érdemes arra, hogy némelyek látáskörét tágítsa és észre vegye milyen érzelmek vezérlik e nemzetet még ott a "határon" túl is:


 © Határvadász2010. nov. 11. 21:29 | Válasz | #35 
Elismerésem a "határon" túl élő minden Magyarnak,legyen hazája: Erdélyben,Felvidéken,Kárpátalján,Délvidéken,Őrvidéken,Partiumban.Akár legyen az Csángó Magyar ,mert nekik nehezebb ott élni Magyarként, mint nekünk ebben a csonka országban.Isten adjon erőt és hitet nekik ,hogy gyermekeiket továbbra is Magyarként neveljék.Hiszen EGY AZ ISTEN EGY A NEMZET.

 © Lisa332010. nov. 16. 15:56 | Válasz | #36 
Horthy Miklós beszéde 1919. november 16. Budapest

"Polgármester Úr!

Szívbõl köszönöm szíves üdvözlõ szavait. Mondhatom, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy e percben megszokott frázisokat használjak, igazságérzetem azt parancsolja, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben érzek. Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor -kimondom- gyûlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az orszzágnak itt összefolyt piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fõvárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti szineit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkrõl a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívébõl, lelkébõl szerteni fogja a rögöt, amelyben õseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikrõl betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok gyõzõdve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezõleg, akik bûnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erõvel segítenek a nemzeti reményekben tündöklõ Budapest felépítésében. A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz."

 © Lisa332010. nov. 16. 16:07 | Válasz | #37 

 © herédike2010. nov. 18. 19:00 | Válasz | #38 
2009. nov. 18. - A Sláger Rádió és a Danubius Rádió utolsó adásnapja.




 © Lisa332010. nov. 18. 22:22 | Válasz | #39 
A Slágert nem sajnálom a "brancs" miatt:))))

 © Lisa332011. jan. 08. 13:06 | Válasz | #40 

Wass Albert születésének 103. évfordulójára:


 © Gyulabácsi2011. jan. 08. 20:32 | Válasz | #41 
Tisztelt „JE”!
Elnézést, valahogyan elkerülte a figyelmemet a válaszod. Pedig szinte nincsen olyan nap, hogy ne kattintanék a „HerédBlog”-ra.
Szerintem egyetértünk! Nem is lehetne másként Trianonról.
Gyakran vagyok úgy, hogy mondok, vagy írok valamit és nem pontosan azt hallják, vagy olvassák. Emberi dolog, az érzelmek befolyása.
A Trianon témában pontosítanom kell!. Nem tudok elképzelni revíziót szinte semmilyen formában, mert az eltelt sok év mindent megváltozatott az elrabolt területeken. Legfőbb körülmény, hogy egykori Magyar Földön a magyarok fogytak, már szomszédok születtek és haltak, sőt generációk vertek gyökeret. Ezen változtatni, ezt visszacsinálni már nem lehet.
Viszont arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy napjainkban is folytatódik „Trianon-szerű”, és hatású nemzetvesztés. Területben és népességben is. Ennek mértéke döbbenetes és rémisztő. Észre kellene venni! Persze a módszer alapvetően más. Nem annyira látványosan drámai. Rafináltabb és alattomosabb. A neve: Globalizáció… Sokunknak így látszik.
Meghatódva olvastam az erdélyi benzinkúti kalandodat, hogy meglepett a magyar beszéd. Sajnos már olyan öreg vagyok, hogy szerencsémre megadatott bejárni kőrbe a Kárpát-medence nagy részét. Burgenlandot, Felvidéket, Kárpát-alját, egészen Moldvai Csángókig, ami ide ezer Km! Meg Bácskát, Baranyát is a Dél-vidéken. A hátamon a hideg futkos attól, -és Te is gondold el-, milyen városok vannak ide ezer Km-re: Bologna, Stutgart, Varsó, Kiev… És ilyen távolságra vannak szín magyar falvak is. Azért emlegetem a Csángókat, mert háromszor vittem oda segélyt a kis mikróbuszommal. Nagy kaland volt. Azt nem tudom, mikortól élnek ott magyarok, -de azt értem-, hogy azért vannak ott, mert csodálatosan gazdag a természeti környezetük. De kicsit közelebb , csak 700 Km-re van Farkaslaka, Tamási Áron szülőfaluja, ahol két éve véletlenül éppen a helyi középiskola ballagási ünnepségekor jártam. Szemben a katolikus templom lépcsőjén felsorakozva énekelték a végzősök , hogy „mond az életedtől mit remélsz, mit remélsz..? talán mindent, talán semmit, de ha győz a józan ész...” Népviseletben! Ugye nem kell magyaráznom az érzelmeimet? Kis csapatunknak a könnye folyt a meghatottságtól azt a lelkesedést látva, hallva, ahogyan azok a gyerekek teli-torokból énekeltek. Nem dünnyögve, meg hamisan mint itthon a Himnuszt szokás…


 © Lisa332011. feb. 09. 09:36 | Válasz | #42 
54 éve hunyt el Horthy Miklós
Vitéz nagybányai Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. – Estoril, Portugália, 1957. február 9.) az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909–1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt. Az uralkodó a világháború végén altengernaggyá léptette elő. Az első világháborút követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárdította az államhatalmat. 1920. március 1-jétől 1944. október 16-áig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. Portugáliai emigrációban halt meg 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen.

 © Lisa332011. feb. 11. 15:37 | Válasz | #43 
"Február 11-e van. Évfordulója a Budai-várból 1945. február 11-én történt kitörésnek, mely során az 1944. Karácsonya óta a Budai-várban rekedt magyar és német alakulatok maradványai, hátrahagyva a Várhegy pincéiben sebesült és beteg bajtársaikat, elkerülendő a semmi jóval nem kecsegtető fogságba esést megkísérelték a lehetetlent, azaz egy bravúros rohammal igyekeztek kitörni a Vár és Budapest körül kiépített többszörös szovjet gyűrűből.
Mint tudjuk, a Budapest körüli szovjet gyűrű 1944. Karácsonyán bezárult, s 1945. január közepén a magyar és német alakulatok, feladva Pestet, Budára majd fokozatosan a Várhegyre, pontosabban a Budai várba szorultak vissza. A Hitler által ígért légi utánpótlás akadozott, majd a szükség repülőtérként használt Vérmező eleste után le is állt. A magyar és német parancsnokok, Hindy Iván vezérezredes és Karl Pfeffer-Wildenbruch Obergruppenfürer, akik összességében 40-45 ezer ember – nagyjából fele-fele arányban magyar és német katonák – felett rendelkeztek, s akik minden korábbi kitörési engedély-kérelemre Hitlertől elutasító választ kaptak, lőszer és élelem fogytával elhatározták a kitörést. Itt is furfanghoz kellett folyamodniuk, azaz a Berlin felé küldött rádióüzenet után, miszerint kitörnek, összetörték a rádiót, hogy ne vehessék Hitler ismételt tiltó parancsát.

Az 1945. február 11-én este 8 óra körül a Bécsi kapun keresztül a Várfok és az Ostrom utcán kitóduló magyar és német csapatokat, melyek sem tüzérségi támogatást nem kaptak, s nehézfegyverekkel sem rendelkeztek, a kitörést már „váró” szovjetek a Széna és Széll Kálmán (ma még Moszkva) tereken félelmetes golyózáporral fogadták.

Az egyenlőtlen küzdelem hamar eldőlt: a fáradt, kiéhezett, lőszerrel alig rendelkező kitörő sereg, azaz józan becslések szerint 44 ezer, fele részt magyar, fele részt német katonából másnapra hozzávetőleg 700 katona érte el a magyar-német vonalakat, (átmenetileg) megmenekült. Azaz 43 ezer katona egyetlen nap leforgása alatt halt meg, amiből, ha az arányok helyesek 21-22 ezer volt a magyar halott. Ugyanannyi, mint a mohácsi csatában 1526. augusztus 29-én, vagy kétszer annyi, mint a doni katasztrófa egy napjára eső átlagveszteség!

És itt meg kell állni. Megállni és nem azt boncolgatni, hogy az elesettek hány százaléka szimpatizált a német terjeszkedéssel, hány százaléka volt náci (szovjet szóhasználat szerint: fasiszta) érzelmű, hanem fejet hajtani a katonai esküjükhöz halálukig ragaszkodó, hazájuk fővárosát az ellenségtől (igenis ellenségtől, mert egy katona számára a felettese, a parancsnoka mondja meg ki az ellenség) védő katonák végső erőfeszítése, halála előtt. S hogy nem adták meg magukat, az is érthető, hiszen már 1944 ősze óta magyar földön tevékenykedik a Vörös Hadsereg, s vannak hírek, hogy az elfoglalt területeken mi történik, s mi történik a fogságba esett honvédekkel. De tudjuk azt is, hogy a Várhegy pincéiben berendezett hadikórházak sebesültjeinek szenvedését a Várba betörő szovjetek, nem gyógyszerrel, kötszerrel és érzéstelenítővel, hanem lángszóróval rövidítették le.

Igen! Meg kell állni és eltöprengeni azon, hogy a mohácsi csatával azonos emberveszteség, miért nem érdemel meg, több mint 60 év után, a hivatalos Magyarországtól kegyeletet. Hogy egy tisztességesen megrendezett állami megemlékezésen elsirassuk azt a kisvárosnyi életerős magyar férfit, köztük a csupa fiatalból álló két Egyetemi Rohamzászlóalj önkénteseit, ahogy ezt tette Nemeskürty István 1972-ben a doni áldozatokkal a „Requiem egy hadseregért” című könyvében. Megemlékezni, s nem azon fanyalogni, hogy párfős szervezetek miként emlékeznek meg róluk. S mellesleg elsiratni azt a Gerhard Schmidhuber német vezérkari ezredest, aki egy hónappal korábban még megmentette a budapesti gettó maradék 60-70 ezer lakóját, s aki a Lövőház utcában ugyanezen harcban esett el. (Hanti Vilmos, a MEASZ elnökének közlése).

 © Lisa332011. feb. 14. 20:32 | Válasz | #44 
Valentin nap alkalmából sok szeretettel mindenkinek



 © Lisa332011. feb. 17. 14:48 | Válasz | #45 
Tizenhárom éve, 1998. február 17-én hunyt el floridai Astor-beli száműzetésében gróf czegei Wass Albert.

Záróvers

Hajótörött vagyok a tengeren.
Palackomat a tengerbe vetem.
Belesóhajtottam a sorsomat,
félelmemet és sok bús gondomat.

S most száz pecséttel elzárt bánatom
a hullámok kedvének átadom.
Merül, örökre tán, a mélybe le
s aranyhalacskák játszanak vele.

De lehet, hogy még perce jő neki,
s egy bús hullám majd egyszer fölveti.
S kidobja egy kéz – tán az Istené –
egy gondtalan kor lábai elé.

Borzadtan olvassák, kik rátalálnak
és úgy suttogják döbbenve, egymásnak.
„Valahol szörnyű vihar lehetett...
S a viharban egy nemzet elveszett...!

 © ludovika2011. feb. 23. 12:16 | Válasz | #46 
Kolozsváron megszületett Mátyás magyar király (1458-1490).
1440.02.23 - 571 éve történt
Magyar, Született, Történelem

Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen mint Mátyás királyt emlegeti. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen)király, 1486-tól Ausztria hercege.

 © conquestador2011. feb. 25. 14:13 | Válasz | #47 
Igaz nem egészen a témához kapcsolódik de az említett 1490-es dátumhoz kapcsolódóan:

Egy idézet a wikipédiából:
"Mátyás halála véget vetett a központosított nemzeti királyságnak."

Magyarán ez azt jelenti hogy több mint 520 éve elkezdődött a történelmi Magyarország feldarabolása,kirablása, kizsigerelése.
A Mátyás után uralkodók már nem igazán számítanak magyar királynak. Aztán 1526-tól három részre szakadt az ország. Aztán jöttek Törökök, Habsburgok, Románok, Trianon, Szovjetek, EU......(ide írhatnék most két dolgot, egy c-vel kezdődőt ez inkább helyi megszállás, és zs-vel kezdődőt ez meg nemzetközi)

Kész csoda hogy még mindig létezik a Magyar, mint nép...


 © HL2011. márc. 08. 15:53 | Válasz | #48 


A fórum minden nőolvasójának tisztelettel kívánok minden jót Nönap ürügyén...

 © herédike2011. ápr. 04. 15:52 | Válasz | #49 
„Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá!”
128 évvel ezelőtt született Juhász Gyula

1883. április 4-én született Szegeden Juhász Gyula, Magyarország egyik legismertebb 20. századi költője.

Juhász a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. Első versei már az 1899-es években megjelentek a Szegedi, majd később a Budapesti Naplóban. 1902–1906-ban a pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója volt. Szoros barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sújtott rá, megsebesítve fejét és kezét.

1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Októberben azonban Pestre utazott. A Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve (Juhász Gyula versei), s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. A munka időszaka következett ám pár évvel később ismét tragikus fordulatot vett élete.

1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. 1917. január 8-án idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Hamarosan „hivatalosan elmebetegnek nyilváníttatik”.

1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a bukás. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkásotthonban folyó kulturális munka irányítója volt.

1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta), a siker azonban megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal mérgezte meg magát.

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki. 1937. április 6-án hunyt el Szegeden.

(Forrás: barikad.hu)

 © herédike2011. ápr. 08. 12:14 | Válasz | #50 
276 éve történt: meghalt II. Rákóczi Ferenc erdélyi fe­jedelem, hadvezér (1735.04.08.)

II.Rákóczi fejedelem a nemzeti összefogás példaképe

II.Rákóczi élete és szerepe ma is aktuális.Olyan karizmatikus vezetőt és történelmi figurát tisztelhetünk benne,aki nemcsak álhatatosan kitartott elvei mellett,hanem ha egy rövid időre is,de képes volt azt a nemzeti egységet összekovácsolni,amely mai jobboldali honatyáink számára különösen példaértékű.

II.Rákóczi Ferenc 1676-ban Borsiban,a mai Szlovákia területén született.Felmenői között több erdélyi fejedelem is volt és anyja,Zrínyi Ilona révén a törökverő hőssel,Zrínyi Miklóssal is rokonságban állt.Életét gyerekkorától kezdve fontos történelmi események határozták meg:édesanyja akkoriban védte Munkács várát az osztrákoktól,amikor a Habsburg-dinasztia a törökök kiűzését követően vérszemet kapván,korlátlan hatalomra tört.Akkoriban az abszolút uralkodói hatalom,a rendi különállás letörése ismert fogalom volt.Az osztrákok emellettnemcsak a birodalmi egységet,de ezzel együtt magától értetődően a vallási egységet is,az egy és oszthatatlan hitet és hatalmat,a központosítást kívánták hazánkra is ráerőszakolni, a jobbágyokat és a városokat pedig különféle új adókkal terhelték meg-ilyen volt a katonák elszállásolását biztosító adónem is.A jobbágyok már amúgyis meg voltak terhelve azzal,hogy a röghözkötöttség mellett példaául a török időben legalább három felé adóztak-részben a török,részben a magyar hatóságoknak,ráadásul az osztrák katonák önkényeskedésével szemben se tudtak védekezni.Az agresszív ellenreformáció pedig a hagyományosan protestáns köznemesek vallásszabadságát sértette.

Maga a fejedelem is megjárta a hadak útját:12 éves korában anyjától elszakították,akivel később válthatott ugyan levelet,de többé sohasem láthatta.A bécsi udvar jobb belátásra bíró módszerei a későbbiekben is megmaradtak,ám túlzottan sok eredményre nem vezettek:a fiatal főurat éppúgy sikertelenül próbálták népe ellen fordítani,minként a nagy Napóleon fiát is,akit hiába nevelték apja ellen:II.Napóleon más néven a reichstadti herceg végig tisztában volt vele,ki volt az apja és jobbára franciául beszélő udvaroncokkal társalgott.Az ifjú Rákóczi a keményvonalas ellenreformáció fellegvárába, a jezsuitákhoz került,ahol rideg,érzelmektől mentes neveltetésben részesült.Azonban, mint említettük volt,a családtagjaitól örökölt rebellis szellemiséget ez sem törte meg benne,így nem csoda,ha az 1703-tól indult szabadságharcot végig tudta vezetni.Az események is kezdetben kedvezően alakultak,tudniillik a kurucok rövid időn belül csaknem az egész országot ellenőrzésük alá tudták vonni.Ennek okai között szerepel részben,hogy ritka kivételes eseményként,a jobbágyokat éppúgy harcba tudta a fejedelem hívni,mint a hatalmukat és vallásszabadságukat féltő urakat,sőt,a fejedelem hívei között római katolikus főpapok is voltak.A jobbágyok számára felszabadulást,illetve hajdúkiváltságot ígért és hozzálátott hatalmának kiépítéséhez,amely a száz évvel korábban virágzó angol abszolutizmusra emlékeztetett,tudniillik a rendekkel közösen iparkodott kormányozni,miként anno I.Erzébet angol királynő is a parlamenttel együtt gyakorolta abszolút hatalmát.Központosított hatalmát ugyanakkor a bányavárosok és a királyi városok jövedelmére is alapozta és XIV.Lajos francia királyhoz hasonlóan, a merkantilizmusra emlékeztető ipartámogató gazdaságpolitikát gyakorolt-vallási téren pedig az erdélyi gyakorlatnak megfelelően, a négy keresztény vallás szabad gyakorlatának megvalósítását tűzte ki célul.Kezdeti sikereihez emellett vonzó személyisége,korrekt és emberséges magatartása,szerénysége és magas műveltsége,előrelátása is hozzájárult,így karizmatikus személyisége közös nevezőre tudta hozni az egy célért: a független Magyarországért küzdő,de egymással ellentétes érdekű társadalmi osztályokat-azaz mindenkivel meg tudta találni a közös hangot és diplomáciai körökben is nagy népszerűségnek örvendett.

A nemzetközi viszonyok azonban nem kedveztek II.Rákóczi Ferenc független magyar államának.A vele szövetséges francia-bajor csapatok egy másik háborúban például vereséget szenvedtek az osztrákoktól,akiket jellenző módon másfél századdal később is az az Anglia támogatott,amely a kontinens hatalmi egyensúlyában,ezáltal pedig a Habsburg Birodalom fennmaradásában,nem pedig egy számára bizonytalan magatartású független Magyarország létrejöttében volt érdekelt.A Napkirály különösen a későbbi szakaszban inkább csak anyagilag támogatta,Nagy Péter orosz cár pedig el volt foglalva az északi háborúval,nem is beszélve az akkor már legyengült és válságba került egykor félelmetes Oszmán Birodalom se tudott támogatást nyújtani.Sovány eredménye azonban ennek ellenére lett a szabadságharcnak: a bécsi udvar felhagyott a nyílt abszolutizmussal és a magyar rendekkel egyetértésben,azok hatalmát biztosítva folytatta kormányzását.A fejedelemnek pedig újból felajánlottak egy német-római birodalombeli választófejedelmi titulust.

II.Rákóczi Ferenc azonban nem hódolt be és élete végéig hű maradt az általa felvállalt függetlenség és a nemzeti egység értékeihez.Kisebb franciaországi kitérőt követően a török szultán hívására a máig népszerű zarándokhelynek számító Rodostóban telepedett le és hunyt el 1735-ben.A bujdosók fejedelme életművével és hitével-társadalmi béke és összefogás,függetlenség,vallásszabadság-a hazai haladás népes táborába írta be nevét,jelképévé válva a megalkuvás nélküli elvhűségnek,a hazaszeretetnek és szabadságvágynak.

 © Lisa332011. ápr. 11. 14:31 | Válasz | #51 
Április 11-e, a Költészet Napja, József Attila születésnapja.
József Attila sem menekülhetett, és hogy mennyire nem, mutatja alábbi, köteteiből tudatosan kiollózott költeménye is 1922-ből, amelyben – közismertebb nagyjaink közül Reményik Sándorhoz, Juhász Gyulához, Kosztolányi Dezsőhöz hasonlóan – rögeinkhez való rendíthetetlen ragaszkodását kiáltotta világgá.

Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! – Az lesz a viadal –
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! Vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

 © JE2011. ápr. 26. 16:26 | Válasz | #52 

25 éve, ezen a napon történt...


 © Lisa332011. máj. 17. 08:41 | Válasz | #53 
Ezen a napon Dsida Jenőre, erdélyi magyar költőre emlékezünk.
104 éve, 1907. május 17-én született Szatmárnémetiben.

– Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus (részlet)

"Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!"

 © JE2011. máj. 17. 08:49 | Válasz | #54 
1 éve történt...


 © herédike2011. jún. 07. 17:42 | Válasz | #55 
Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő

Dsida Jenő neve ugyan sokaknak ismerős lehet, mégis nagyon kevesen tudják azt, hogy az 1-2 közismert versén túl, rövid élete ellenére is milyen jelentős és maradandó életművet hagyott hátra, milyen nagyszabású költője is volt ő az erdélyi magyarságnak. Munkásságával már életében sokat adott korának, és sokat tudna adni napjainkban is, mind életművének esztétikai értékével, mind értékes gondolatok közvetítésével, amennyiben sikerülne lépéseket tenni megismertetése, népszerűsítése érdekében.

Dsida Jenő Szatmárnémetiben született 1907-ben, de élete nagy részét Kolozsvárott töltötte. Már 17 éves korától versei jelentek meg Benedek Elek Cimbora című lapjában, 19 éves korától pedig több újság publikálta műveit. Benedek Elek unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában.

A csodagyerek szárnypróbálgatásai után jogi tanulmányokat folytatott, amit azonban nem fejezett be, mert magával ragadta a folyóirat-szerkesztés, az újságírás, a tevékeny irodalmi élet és a műfordítás varázsa.

Fiatalkorát beárnyékolta az első világháború szörnyűsége, és a családját ekkor ért tragédiák. Ezt tetézte az 1920-as Trianon-békediktátum, melynek fájdalma tettekre sarkalta: szívvel-lélekkel a vele együtt nagykorúvá váló és önmagára eszmélő erdélyi magyar irodalom, a romokon felépült új intézményrendszer szolgálatába szegődött. Elsősorban a transzszilvanizmus jegyében szárnyat bontó, az önálló erdélyi hagyományok őrzését és gazdagítását hivatásának tekintő, nagy írónemzedékhez, a Helikon-mozgalomhoz fűzték szoros szálak, amiket olyan nevek fémjeleznek, mint Tamási Áron, Reményik Sándor, Kós Károly, Makkai Sándor.

Dsida Jenő publicisztikai és költői munkája során kiemelten fontosnak tartotta anyanyelvünk ápolását. Ennek okát a következő gondolatai fejezik ki legjobban: „aki elvesztette, elfelejtette anyanyelvét, elvesztette és elfelejtette nemzetét is. S az a nemzet, mely elfelejtette nyelvét, elvesztette önmagát. Megszűnt és meghalt, befejezte pályafutását, megérett arra, hogy a történelem szele betakarja a feledés homályával.” Dsida Jenő ezt szerette volna megakadályozni, és fontos, hogy mi is szemünk előtt tartsuk az ő gondolatait és mindent megtegyünk anyanyelvünk védelmében.

Dsida Jenő nagy munkabírású ember volt, ami nem csak belső motiváltságából adódott, hanem sajnos szerény anyagi lehetőségei is rákényszerítették erre. Munkájával elsősorban megélhetését volt kénytelen biztosítani, idejét a napi rutinfeladatok és cikkek megírása foglalta le, ahelyett, hogy lehetősége lett volna még inkább kibontakoztatnia a benne rejlő tehetséget. Ennek tudható be, hogy életében mindösszesen 2 verseskötete jelent meg, majd még egy a halála után.

Erdélyben a két világháború között történelmi sorsvállalás volt a költészet, a magyar költőnek egyszersmind hitvallónak, egy emberközösség lelki vezetőjének, szinte papjának kellett lennie. Erre eszméltek rá a már említett Helikon-mozgalom tagjai és Dsida Jenő is hasonló felismerésen ment keresztül. Emiatt aztán az Erdély iránt érzett hűség és ragaszkodás vált mind nyilvánvalóbbá a költő élete során, midőn az elviselhetetlenségig fokozódtak terhei, s a bukaresti nagyromán politika úgy tűnt, hogy minden korábbinál nagyobb rohamra indult a magyar kisebbség intézményei és nemzeti öntudata ellen. Dsida Jenő ekkor – a kisebbségi megpróbáltatások vészterhes napjaiban írta fájdalmas, méltán népszerű zsoltárát: a Psalmus Hungaricust. Korábbi költészetének merengő és játékos dallama után a közösségi hűség és a történelmi felelősség szigorú morálját szólaltatja meg ebben a versben. A vers sokáig csak kéziratban létezett, és csak a szerencsének köszönhető, hogy fennmaradt az utókor számára.

Dsida Jenő szívbetegsége miatt sajnos nagyon fiatalon, 31 éves korában hunyt el. Halálával sokat veszített a magyarság, hisz rövid élete alatt maradandó életművet hagyott maga után. De nem csak kortársai lettek szegényebbek korai halálával, hanem mi is azok leszünk, hogy ha továbbra sem ismerjük fel Dsida Jenő nagyságát, értékét és nem teszünk lépéseket annak érdekében, hogy a nagyvilág számára is ismertek legyenek művei.


 © herédike2011. jún. 19. 13:13 | Válasz | #56 
143 éve született Horthy Miklós

Horthy Miklós 1868. július 18-án Kenderesen született.

Egy olyan ember születésének évfordulójára emlékezünk, aki nem csak politikusként, hanem katonaként is maradandót alkotott, aki politikusként és katonaként is kimagaslót nyújtott hazája szolgálatában.

1868-ban ezen a napon született az az ember, aki hat nyelven beszélt, többek között kiváló lovas és teniszjátékos volt, mégis több mint negyven évig azt tanították, hogy egy primitív vérengző fasiszta volt, aki kizsákmányolta és rettegésben tartotta a magyarokat. Hazudtak róla - mert féltek Horthy Miklóstól a halála után is.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója közép-nemesi családban született a család kenderesi birtokán.Tanulmányait mindig kiváló eredménnyel végezte, ezért is nyerhetett felvételt a monarchia haditengerészeti akadémiájára.

Az iskola elvégzése után gyorsan emelkedett a ranglétrán, mivel feljebbvalói gyorsan felfedezték katonai, és diplomáciai erényeit. Az I. világháború kitörése már parancsnoki beosztásban találja. Jellemző, hogy az ellenséges angol parancsnokok jellemezték úgy, hogy ő volt az utolsó becsületes háborús lovag – mert a háborúban is ember tudott maradni. Akkor, amikor az olasz és angol hadihajók parancsnokai parancsot adtak a vízben úszó osztrák-magyar matrózok legéppuskázására, ő fedélzetre vette az olasz matrózokat és ellenséges ágyútűzben partra tette őket Olaszországban. A kommunista történészek őt emlegették, mint a cattarói matrózlázadás egyik leverőjét, de természetesen ebből semmi sem volt igaz.
Mindig katonái példaképe volt, és ezt csak úgy érhette el, hogy amellett, hogy igazi katonaként keményen megkövetelte parancsai végrehajtását, igazi parancsnokként mindig az alá beosztottak voltak a legfontosabbak.

A háború után visszavonult a kenderesi birtokra, de hazaszeretete nem engedett rövid pihenőt.
Emlékirataiban így ír erről:
„Károlyi Mihály abból a célból, hogy Magyarország különválását Ausztriától tüntetően kidomborítsa, a hatalom átvétele után magyar részről külön fegyverszünet megkötését kívánta, noha Felső-Olaszországban már a monarchia összes harcoló csapataira nézve aláírták a fegyverszünetet, s ez még hozzá Magyarország területi épségét nem érintette. Károlyinak ez a lépése végzetes lett számunkra.”

A Károlyi Mihály-Kun (Kohn) Béla bűnözőpáros ország és nemzetpusztító tevékenységét nem nézhette egyetlen becsületes magyar ember sem tétlenül. Horthy is feladta nyugodt vidéki életét. Csatlakozott a Szegedi Nemzeti Kormányhoz, mint hadügyminiszter, később a Nemzeti Hadsereg élére állt, és Siófokon rendezte be főhadiszállását.
E körülmények között zajlottak a többek között Prónay Pál, Ostenburg-Moravek Gyula és Héjjas Iván nevével fémjelzett tiszti különítmények tisztogató akciói. A fővezérség az akciókat népítéletnek vagy egyéni kilengésnek tekintette. Horthy emlékirataiban utólag is a körülményeket, a háborús világ kifordult törvényeit tartja igazi felelősnek: „A földre szabadult poklot még senki sem csendesítette le azzal, hogy angyalszárnyakkal legyezgette” – írja portugáliai emigrációjában Helyesen ismerte fel, hogy a zűrzavaros helyzetben kizárólag egy összefogott fegyveres erő képviselhet reális hatalmat:

A brit diplomácia végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után a Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten. 1919. november 16-án, miután a román hadsereg gondos ellenőrzés mellett távozott a kifosztott Budapestről, Horthy a viseletéről „darutollasnak” nevezett haderő élén bevonult a fővárosba. Főhadiszállását ideiglenesen a Gellért Szállóban rendezte be, a különítményesek pedig több saját központot alakítottak ki saját maguknak.
Itt hangzott el híres beszéde, amely sajnos még ma is aktuális.
„…ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat…”

Horthy megszilárdította a rendet, és 1920. március 1-én kormányzóvá választották, de a trianoni gyalázatot már ő sem tudta megakadályozni, és ez meghatározta a két háború közötti magyar kül- és belpolitikát.

Magyarország a trianoni tragédia után rövid idő alatt talpra tudott állni, és ehhez szükség volt Horthy Miklósra, aki nem ismert kompromisszumot, ha hazájáról volt szó, mert bármit tett, azt maximalistaként tudása legjavát bevetve tette.

Elég, ha a hihetetlen gazdasági fellendülés mellett, szót ejtünk a Klebelsberg Kunó nevével fémjelzett oktatási reformról, a hatékony külpolitikáról olyan körülmények között, amikor Magyarországot gazdasági és politikai embargó sújtotta, amikor a kisantantnak nevezett országkezdemények fenyegették a még meglévő határokat is, amikor tilos volt ütőképes hadsereget létrehozni, amikor több mint hatszázezer menekült lakott évekig vagonokban, amikor minden magyar családban voltak áldozatai Trianonnak.

Ezekben az időkben azonban élt a nemzeti összetartozás fogalma, a szolidaritás még nem egy kommunisták által kilúgozott frázis volt, és a nemzeti öntudatra nevelés minden magyar iskolában alaptétel volt. Az iskolások minden napjukat a Magyar Hiszekeggyel kezdték, és esti imával fejezték be.

A tanárokat még nem megverték, hanem felnéztek rájuk, mert érték volt a tudás. Akkor még nyugodtan végig lehetett sétálni bármelyik falu bármelyik utcáján a nap bármelyik időszakában anélkül, hogy bármelyik cigány belénk kötött volna. Ha mégis megtették, jöttek a 180 centi magas csendőrök, akik kipofozták belőlük az engedetlenség csíráját is, mert Magyarországon rend volt. Hazánk olyan lehetetlennek tűnő feladatokat oldott meg azokban az időkben, amelyek méltán váltottak ki elismerést még a volt ellenségek között is.
Gazdasági és politikai fellendülés következett. Gazdaságilag Európa fejlett középmezőnyéhez tartoztunk, politikailag pedig revíziós törekvéseinket lépésenként valósította meg az éppen aktuális magyar kormány.

Sokan ma is kiegyeznénk az 1941-es határokkal. Ez a revíziós politika mutatja meg nekünk, hogy soha nincs veszve egyetlen négyzetméter magyar föld sem, amíg vannak, akik nem mondanak le róla. Ezt szeretnék most kiölni a fejekből a XXI. század bérértelmiségi megmagyarázói. Egyes történészek szerint még mindig nincs vége az I. világháborúnak, rövidebb-hosszabb fegyverszünetek után most is fellángolnak a harcok – legutóbb Jugoszláviában- azért, mert a Párizs környéki békediktátumok olyan sok népet és népcsoportot sújtottak, amelyek a mai napig nem nyugodhatnak ebbe bele.

A ’30-as évek végére Magyarország mind gazdaságilag, mind politikailag megerősödött, köszönhetően népünk munkabírásának. Hiába lett volna azonban az áldozatkészség, ha nem lett volna egy olyan vezető, aki szívós, kemény akarattal megmutatta a Magyarország halálos csapdájából kivezető utat. Szívós és kemény, ellentmondást nem tűrő akarattal, sok akadályon és buktatón át. Olyan akadályokon, amelyet a kisantant országai, és a nagyhatalmak gördítettek elénk. Ennek ellenére talpra állt az ország, mert felébredt népünkben az ősi önvédelmi reflex. Az ősi önvédelmi reflex, amely sok történelmi mélyponton segítette már át a magyarságot.
Olyan nemzettudatba kódolt önvédelmi reflex, amelyet a sztyeppékről lóháton hoztunk magunkkal. Ezt próbálják most kiirtani a népünkből azok, akiknek az az érdekük, hogy ellenállás nélküli, nemzettudatától megfosztott lakosságot találjanak itt a bevándorlók, a magyarságára büszke, nyakas-makacs nemzet helyett, mert azt könnyebb rabláncra fűzni. Ne legyenek kétségeink, modernkori gyarmatosítóink mindent elkövetnek, hogy elfoglalják a Kárpát-medencét, mert tudják, hogy sokáig nem maradhatnak ott, ahol most vannak.

A Horthy-korszakot is azért próbálták és próbálják az egyszerű emberek körében lejáratni, nehogy példát mutasson nekünk mai sanyarú helyzetünkben. Nem tűrhetik, hogy a magyarság felemelje a fejét, mert akkor megint csuda dolgokra lesz képes úgy, mint eddig már sokszor a történelemben.
A Horthy-korszak megmutatta azt is, hogy ha Magyarországon az erős hatalom nemzeti érdekvédelemmel párosul, és ehhez a mindennapi emberek áldozatkészsége is megvan, akkor legyőzhetetlenek vagyunk, mert győzelemre vagyunk kódolva.

Ehhez azonban, ahogy akkor is, úgy most is szövetségesekre van szükségünk. Akkor az antant és a kisantant országok összefogása miatt csak a Berlin-Róma tengelyhez való csatlakozás maradt, ami előre meghatározta sorsunkat. A Bethlen-kormány 1927-ben kötötte meg a magyar–olasz örökbarátsági szerződést, 1928-ban pedig a lengyelekkel történt meg ugyanez, akik biztosították Magyarországot a revízió támogatásáról. A húszas években a németek igyekeztek együttműködni a franciákkal, csak a nagy gazdasági világválság hatására 1933-ban hatalomra kerülő nemzetiszocialisták foglaltak állást a versailles-i békék ellen.

A Gömbös-kormány alakított ki először jó kapcsolatot Berlinnel: 1934-ben a német piac megnyílt a magyar termékek előtt. 1938 augusztusában Adolf Hitler hivatalos látogatásra hívta Horthyt és Imrédyt. A tárgyalások során Hitler közölte velük, hogy küszöbön áll a Csehszlovákia elleni támadás időpontja. Azt várta a magyar féltől, hogy játssza el az agresszor szerepét, aminek fejében Szlovákia teljes területét felajánlotta Magyarország részére. Ezt Horthyék egyhangúlag elutasították. Az ott tartózkodó Kánya Kálmán szerint Horthy figyelmeztette Hitlert, hogy újabb világháborút fog kirobbantani, amit el fog veszíteni, mivel nem rendelkezik tengeri hatalommal. Hitler ezt követően kiabálni kezdett vele.
Horthy figyelmeztette, hogy távozni fog, mivel ez a hangnem megengedhetetlen egy önálló, ezeréves állam képviselőjével szemben. Ezután Hitler nyugodt, tiszteletteljes hangnemre váltott, azonban ettől kezdve gyűlölettel viseltetett Horthy irányában.

Magyarországon sokan Horthy Miklóst teszik felelőssé, amiért beléptünk a háborúba. Azt mondják, a háború után rendezhettük volna Trianont, ha nem kötünk szövetséget a tengelyhatalmakkal. Talán Lengyelországnak jobb sorsa lett a háború után? Nem, hiszen láthatjuk, hogy ősi lengyel területek kerültek a Szovjetunióhoz. Ezt még a nyugati hatalmak sem tudták megakadályozni, akik pedig a háború elején még garantálták Lengyelország területi integritását. Lengyelországot ugyanúgy cserbenhagyták, ahogyan velünk is tették már nemegyszer. A II. világháborúban aztán beigazolódott Horthy 1938-as jóslata, a kényszerpályán mozgó Magyarország ismét a vesztesek oldalára került, és elvesztette a nehezen visszaszerzett területeket is. Kifosztott, megcsonkított ország lett ismét, úgy, ahogyan 1920-ban is volt.

Horthy Miklós megtette, amit a sors neki előírt. Egy szétrombolt, megcsonkított ország végső haláltusáját tudta megállítani, mert megvolt benne az az erő, amire ehhez szükség volt, és megvolt azokban az egyszerű magyar emberekben is, akik minden nap szívósan küzdöttek Magyarországért, mert ezt diktálta a hitük, a becsületük.

Kredits Ferenc

Forrás: barikad.hu

Bódi Sándor2011. jún. 20. 09:26 | Válasz | #57 
Tetszik a bejegyzés.
Horthy érdemeit elismerem...
De ezt, valahogy nem értem..."A Horthy-korszak megmutatta azt is, hogy ha Magyarországon az erős hatalom nemzeti érdekvédelemmel párosul, és ehhez a mindennapi emberek áldozatkészsége is megvan, akkor legyőzhetetlenek vagyunk, mert győzelemre vagyunk kódolva."

A tények nem ezt mutatják.Sajnos,Magyarországon mindig volt olyan politikai erő,ami önös érdekét előbbre valónak tartotta a nemzet érdekénél.Hány csatát nyertünk és hányat vesztettünk "jóravaló" politikusaink jóvoltából?

De azért ne adjuk fel.

BS

 © herédike2011. jún. 20. 11:33 | Válasz | #58 
A válasz a kiemelt mondat közepén:
"...ha Magyarországon az erős hatalom nemzeti érdekvédelemmel párosul..."
Sajnos ez hiányzik a hatalmon lévő politikusainkból, a nemzeti érdekvédelem! :(

Bódi Sándor2011. jún. 20. 12:04 | Válasz | #59 
Elfogadom az érvelésed...
De eddig még soha nem valósult meg így együtt,a három kritérium,mármint az erős hatalom, nemzeti érdekvédelem és mindennapi emberek áldozatkészsége.Az utóbbi az mindig meg volt,de az előző kettőnél valami hiányzott...

BS

 © Gyulabácsi2011. jún. 21. 21:41 | Válasz | #60 
Elnézést, hogy nekem a Horthy-korszakról az állampolgári hűség jut eszembe. Meg az, hogy a trianoni sokk után ő volt a legjobb. No, meg a tanácsköztársaság után. Volt még erkölcs, meg vallásos hit is, ami a biztonságot és a viszonylagos jólétet tette lehetővé. No és a példás államrendet!
A Horthy-korszak sajnos nem ismétlődhet meg, mert a folyamat egy része. Különleges része a magyar történelemnek. Sokaknak nosztalgia és joggal az!
Akik és ami ide juttatta az Országunkat, ahol tartunk, azok a Horthy-korszak alatt kissé visszafogták magukat.
Gondolkodtatok-e már a hazaárulás fogalmáról? No, és annak következményeiről, meg a büntetlenségéről?

 © herédike2011. jún. 22. 17:58 | Válasz | #61 
A legtragikusabb sorsú magyar énekesnő

A ’70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a ’80-as években háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak. Sosem volt hajlandó "divatzenét" csinálni, még akkor sem, amikor egyedi stílusára nem volt kereslet. Tehetségét nem aprózta el, mindig minőségi dalokkal állt elő, persze ez azzal is járt, hogy pályafutása nehézkesen indult és sok akadályt kellett legyőznie, szakmailag mintha egy hullámvasúton ült volna.

Hatvanhárom évvel ezelőtt, 1948. június 22-én született Cserháti Zsuzsa Budapesten.

10 évig tanult klasszikus balettet, de nem vették fel a Balettintézetbe. A Divatcsarnokba került mint tanuló, 1965-ben kezdett el énekelni . Egy ideig Szécsi Pállal és Payer Andrással lépett fel. Szécsi beajánlotta a Magyar Rádió könnyűzenei stúdiójába, és a Szécsi-show szereplőjévé is vált. 1967-1968 között a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott. Az igazi áttörést az 1972-es Táncdalfesztivál hozta meg számára, amikor a Nem volt ő festő című dalt elénekelte. Előadói díjat kapott.

Az igazán ismert számai között mégsem gyakran említik meg ezt a dalt, sokkal inkább a Boldogság, gyere haza (1983.), valamint az 1973-as számai, az Árva fiú és a Tessék választani c. műsorban bemutatott Kicsi, gyere velem rózsát szedni című dalok ugranak be mindenkinek neve hallatán.

1975-ben fia, Szirtes Krisztián születése "ihlette" meg örökzölddé vált slágerének előadására. A szövegét eredetileg Kovács Katinak írta Bradányi Iván, de az énekesnő lemondott róla Zsuzsa részére, mivel neki akkor nagyobb szüksége volt rá.

Az Én leszek című dallal nyerte meg az 1978-ban a Tessék választani! versenyt.

Az 1981-es Táncdalfesztiválon énekelte a Boldogság és én c. dalát.

Ezután eltűnt a zenei közéletből, egy televíziós interjúban ennek okát a szakmai féltékenységben vélte fölfedezni, ami körülvette őt. (Valójában egy felkérésre nemet mondott a nagyhatalmú Erdős Péternek.)

Azonban továbbra is énekelt: külföldön és belföldön egyaránt fellépett. 1979-ben németországi lokálokban lépett fel, majd 1980 a budapesti Moulin Rouge vezető énekese lett.

1985-ben Gothár Péter Idő van című filmjében láthattuk.

A Fészek Klub 1987-es szilveszteri "Szín-házibuliján" együtt énekelt Bessenyei Ferenccel.

Betegség miatt hirtelen jelentős túlsúlyt szedett fel, s ezért visszavonult a színpadtól. Csendesen élt, ahogy ő fogalmazott, időnként „nyomorban és szegénységben”. Éveken át szinte semmit nem lehetett róla hallani, mígnem 1996-ban valakinek eszébe nem jutott, hogy újra felkarolja. Addigra a művésznő túl volt egy súlyos pajzsmirigy-betegségen, majd kemény munkával leadta a súlyfelesleget. 1996-ban a Hamu és gyémánt című albumával az új generációt is meghódította, élvezte, hogy újra reflektorfénybe került, hisz ez jelentette az életét. Az év énekesnőjévé választották.

Boldogan vállalt újra fellépéseket. A Kongresszusi Központban Mennyit ér egy nő... címmel 1997. december 28-án adott nagysikerű koncertet. Ettől kezdve mindenhol telt házak előtt lépett fel. De ez a siker is csak pár évig tartott.

1997-ben EMeRTon-díjat. '97-ben és '98-ban Arany Zsiráf-díjat kapott,1998- ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

1999-ben megjelent az Adj még a tűzből című albuma. Utolsó lemezét 2002-ben adták ki Add a kezed címmel.

Csakhogy a mellőzöttség éveiben a betegség, az elfeledettség kis híján a mélybe taszította. Most a bizonyítani akarás, a hatalmas siker és az elvárások miatti stresszhelyzetek rányomták bélyegüket egészségi állapotára. A depresszió nem tágított mellőle. Közvetlen munkatársai is gyakran beszélgettek egymás között arról, hogy valahogyan segíteni kellene Cserhátin, aki egyre inkább elzárkózik barátaitól.

A Száguldás, Porsche, Szerelem című dalban volt énekestársa Horváth Charlie, aki a Színes Mai Lapnak mondta el: épp három nappal halála előtt ültek össze néhányan, hogy kitalálják, hogyan vidítsák fel a lakásába teljesen begubózó énekesnőt. A megoldással sajnos elkéstek. Cserháti Zsuzsára fia talált rá 2003. július 23-án. A halált egy megrepedt ér okozta, amitől az énekesnő néhány perc alatt elvérzett.
55 éves volt.


 © herédike2011. jún. 27. 11:53 | Válasz | #62 
Szent László napja

Az Árpád-ház egyik legnépszerűbb királyának, Szent Lászlónak a napját június 27-én ünnepeljük. Jeles uralkodónk hősi tetteivel és erényes életével kivívta kortársainak elismerését. Mi, magyarok méltán az egyik legnagyobb királyunknak tartjuk.

A hős herceg
Nagy királyunk valószínűleg idegenben, lengyel földön született, majd apjával, Béla herceggel hazatért I. András hívó szavára. László sok időt töltött Erdélybe, előbb apja révén, majd bátyja, I. Géza (1074-1077) bízta rá a keleti országrész irányítását. László ott aratta legnagyobb győzelmeit, többször megmentette a székelyeket az úz és besenyő betörésektől. Harctéri tudását emlékezetessé tette az 1074-es mogyoródi csatában, mely meghozta a koronát Géza számára. László nagyban megnövelte a Szent-Korona területét. 1091-ben nővérének, Zvonimir horvát király özvegyének hívására bevonult Szlavóniába és Horvátországot több évszázadra összekapcsolta a Magyar Királysággal.

Lovagkirály
Testvére, Géza mindössze három évig ült az Árpádok trónján és mivel fiai kiskorúak voltak, 1077-ben Lászlót választották királlyá. A magyar krónikák tanúsága szerint sohasem koronázták meg, hiszen még akkor élt a felkent uralkodó, Salamon, aki 1081-ig magánál tartotta a Szent Koronát és a többi koronázási jelvényt. Az írástudók ezt úgy magyarázták, hogy László égi koronára és dicsőségre vágyott, nem földire. Korona híján is ő az egyik legnépszerűbb Árpád-házi királyunk, akiben a vitézi erények megtestesítőjét tiszteljük. A történeti feljegyzések sokszor úgy emlegetik őt, mint lovagszentet és az ország védelmezőjét. A történelmi Magyarország területén szinte mindenhol megőrizték emlékét, de talán legnépszerűbb Erdélyben, ahol királlyá koronázása előtt hercegként élt.

Kemény törvények
Hősi tettei mellett Szent Lászlónak gondja volt az ország megerősítésére, éppen ezért kemény törvényeket alkotott. Erre azért volt szükség, mert a hosszú belháborúk során a magántulajdon szentségére alig figyeltek oda és a lakosság sokat szenvedett az állandó rablásoktól, tolvajlásoktól. László megerősítette a központi királyi hatalmat és elrendelte, hogy aki a tyúk áránál nagyobb értéket eltulajdonít, azt akasszák fel és egész vagyonát vegyék el. A törvény egyaránt vonatkozott szegényre és gazdagra. Ha az illető bemenekült a templomba, akkor életét megtarthatta, de összes vagyonát elkobozták. Megerősítette a társadalom alapját képező családokat, megtiltotta, hogy a törvényes feleségek mellett a férjek rabnőt tartsanak, illetve az egyházi személyek számára kötelezővé tette a nőtlenséget. Az erőszakoskodókat és a házasságtörőket sem kímélte a törvény. A király az országgyűléssel közösen nemcsak megalkotta, hanem szigorúan betartatta a rendelkezéseket, ennek köszönhetően rövid idő alatt rendet teremtett. László másik nagy érdeme volt, hogy romjaiból újjáépítette az országot, a belharcok során elpusztult szentélyeket újra építtette és azokat saját költségén szerelte fel.

Az ősi hit ellen
László király keményen fellépett a magyarság ősi táltos hitű szokásai ellen, de minden igyekezete ellenére sem tudta azokat beszüntetni. László kudarcának tekinthetjük, hogy máig ezen ünnepnapunkat a vásár után hívjuk. Megjegyzendő, hogy a szkíta-hun utód türk népek szintén vasárnap tartják a piacokat, ott is bazar gününek, vagyis vásár napnak nevezik. A szent életű király hiába küzdött az ősi kultuszok gyakorlása ellen, hiába tiltotta meg a kutak melletti áldozatokat, ezen ősi ceremónia még a keresztény egyházat is „megfertőzte” és az ősi táltos kegyhelyeken ma Mária emlékek sorakoznak. A néphagyomány ráadásul „kitolt” a táltos hitet üldöző királlyal, éppen hozzá kapcsolta a legősibb „pogány” hagyományokat, így Szent László történeteiben olyan ősi magyar történetek őrződtek meg, melyek egészen a szkíta időkig vezetnek bennünket.
A kutak szentségét ma a katolikus egyház is hirdeti.

Lacikonyha
Szent László napjához kötődik a sajátos magyar ételkészítési mód, melyet máig lacikonyhának nevezünk. Van olyan feltevés, miszerint Ulászló király egyszer magyar paraszti ételekkel lakott jól és róla nevezték el a fogásokat. A néprajzi adatok szerint sokkal valószínűbb, hogy Árpád-házi királyunk neve a lacikonyha „atyja”. A paraszti hagyomány ugyanis éppen László napkor költöztette ki a konyhát a szabadba és a nyári időszak alatt az asszonyok az udvaron sütöttek-főztek. A vásárosok is átvették a paraszti konyha ételkészítési eljárásait és a hentesek rendszeresen szabad tűzhelyen sütöttek pecsenyét, hurkát és kolbászt. A szabadtéri kemencét pedig még a 19. század legvégén lacikemencének nevezték.

 © Lisa332011. júl. 22. 08:55 | Válasz | #63 
A nándorfehérvári diadal 555. évfordulója.
1456. július 22-én győzedelmeskedtek Hunyadi János várvédő vitézei és Kapisztrán János keresztes seregei a Nándorfehérvárt ostromló II. Mehmed (ur. 1451-1481) szultán hadai felett. A csatamezőn aratott győzelmet követően az oszmánok elmenekültek a Duna-parti vár alól, ezzel Magyarország és Európa hosszú évtizedekre elhárította a török terjeszkedés veszélyét. Hunyadiék diadalára azóta a déli harangszó emlékezteti a keresztény világot.

Az ambiciózus II. Mehmed 1451-ben lépett az Oszmán Birodalom trónjára, és uralkodása második évében Konstantinápoly elfoglalásával adott tanúbizonyságot hódító szándékairól. A Bizánci Birodalom egykori központjának, a tengerszorosokat védő több százezres metropolisnak az elfoglalása után a keresztény Európán páni félelem lett úrrá, amit nem csak a nyilvánvaló oszmán hadi fölény – szervezett sereg, nagyobb tűzerő – indokolt, hanem a kontinens széttagoltsága, gyengesége is. Magyarország – Mehmed 1454-es szerbiai hadjárata után – még nehezebb helyzetben volt, ugyanis az Oszmán Birodalom közvetlen szomszédságában számíthatott rá, hogy a szultán következő hadjárata ellene irányul majd; Bizánc meghódítója állítólag kijelentette, hogy következő háborúja során reggelijét Nándorfehérváron, ebédjét Budán, vacsoráját pedig Bécsben kívánja majd elfogyasztani. Mindennek dacára Magyarországon az összefogásnak csupán minimális jele mutatkozott, a nemesség nagy része ugyanis az V. László (ur. 1453-1457) és Hunyadi János körüli bárói ligákba tömörült, és bár az erdélyi vajda a török elleni harc ünnepelt bajnoka volt, sikereit gyakran éppen a király környezetében befolyást szerző Garaiak és Cilleiek gáncsolták el. Európát ebben az időszakban már nem jellemezte a 13. században még tapasztalható közös keresztes tudat, a miles Christi népszerűsége lehanyatlott, a pogányok elleni küzdelem és az ezzel járó elismerés pedig inkább reprezentációs célt szolgált, mintsem valós szándékot tükrözött. Bár III. Callixtus személyében 1455 áprilisában egy elkötelezett egyházfő ült a vatikáni trónusra, az európai keresztes had toborzása során azonban minden erőfeszítése kudarcot vallott. A sorsdöntő támadás idejére egyedül a Magyarországra küldött Kapisztrán János szerzetes ért el eredményt, aki 30 000 főnyi irreguláris seregével később a győzelemben is fontos szerepet játszott. A pápa törekvései még Budán is eredménytelenek maradtak: Juan Carvajal bíboros missziója csak újabb torzsalkodást hozott az erdélyi vajda – Hunyadi – és a király pártja között, az 1456. áprilisi országgyűlés pedig érdemi döntés nélkül ért véget.

A tétlenség gyakorlatilag azt eredményezte, hogy Szilágyi Mihály várkapitány és sógora, Hunyadi saját költségen kellett szembenézzen a várható török támadással. Callixtusnak tehát minden oka megvolt a pesszimizmusra, amit a déli harangszót elrendelő, isteni segítségért könyörgő Imabulla is híven tükrözött.1456 tavaszán Szilágyi Mihály körülbelül 7000 főnyi várőrséget toborzott, a Szegeden táborozó Hunyadi pedig hivatali és magánbirtokai erőforrásait felhasználva ehhez újabb 12 000 katonát tudott hozzátenni. Ezen kívül Kórógyi János macsói bán csekély katonaságára és Kapisztrán bizonytalan harci értékű keresztes hadaira lehetett számítani. Bár Mehmed ereje kapcsán túlzóak a 150 000 fős létszámról szóló jelentések, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy reguláris csapatai – szpáhik, janicsárok – kitettek 20-30 000 főt, ezt a létszámot pedig legalább kétszeresére duzzasztották a folyamatosan csatlakozó akindzsi és aszab egységek. Hunyadi és Szilágyi tehát a legóvatosabb becslések szerint is többszörös túlerővel kellett szembenézzen, a támadást pedig jó eséllyel az 1429 óta magyar kézen lévő Nándorfehérvárnál kellett visszaverniük. Ezt nem csak a szultánnak tulajdonított nagyravágyó kijelentés nyomán lehetett sejteni, hanem így diktálta a józan ész is: ha Mehmed elszánta magát Magyarország meghódítására, akkor főerőinek biztosítania kellett a víz és élelem megfelelő utánpótlását, aminek legcélszerűbb útvonala a Duna volt. Nándorfehérvár nélkül a szultán kockáztatta volna egy ilyen hadjárat sikerét, hiszen a folyó lezárásával seregét könnyűszerrel kiéheztették volna, emellett a város elfoglalása jóval több előnnyel kecsegtetett, mint mondjuk egy erdélyi betörés. Nem véletlen, hogy az 1521-es, sikeres török ostrom később a magyar védelmi vonalak összeomlását eredményezte. A Nándorfehérvárban rejlő lehetőségekkel II. Mehmed is tisztában volt, ezért 1456. július 4-én ostrom alá vette a Száva és Duna találkozásánál fekvő várost.

A szultán a Konstantinápolynál szerzett tapasztalatok nyomán a várvívás első napjaiban mozsárágyúira hagyatkozott, hogy kímélje erőit a felesleges áldozatoktól. Ebben az időszakban Európában az oszmánok rendelkeztek a leghatékonyabb tüzérséggel, így nem túlzóak azok a török és itáliai hadijelentések, miszerint a bombázások szinte a földdel egyenlővé tették a vár falait. Mivel Nándorfehérvár még az ágyúk térhódítása előtti korszak követelményeinek megfelelően épült, vékony falai és magas tornyai hamar megadták magukat a záporozó lövedékeknek, és úgy tűnt, teljesül a szultán azon célkitűzése, hogy a döntő rohamot lehetőleg minél nyíltabb terepen indíthassa majd meg. Hogy a magyar felmentő seregek bejutását megakadályozza, a szultán arra utasította Baltoglu admirálist, hogy 200 hajóból álló flottájából állítson hajózárat a vártól északra. Mehmed és alvezérei azonban komoly mulasztást követtek el azzal, hogy nem szállták meg a Duna és a Száva szemben fekvő partjait – erejük pedig lett volna hozzá –, így aztán Hunyadi seregei kiépíthették állásaikat, naszádjaikkal és szerb dereglyék segítségével pedig július 14-én javarészt megsemmisítették a Baltoglu-féle hajózárat. A törökverő vezér aztán az éjszaka során erősítést és élelmet juttatott az ostromlottak számára. Ettől kezdve Mehmed szultán volt lépéshátrányban, ugyanis táborában felütötték fejüket a különféle járványok, Kapisztrán szerb–magyar felkelő seregei pedig megjelentek a Száva túlpartján. A fejlemények nyomán a szultán július 21-én döntő rohamra szánta el magát, és a támadás során seregei kis híján megkaparintották a várat. A legenda szerint a hadiszerencsét Dugovics Titusz hősiessége fordította meg – róla máig nem tudjuk egyértelműen, hogy létezett -e, feltehetően egy 19. századi nemes kreált őséről van szó –, miután a mélybe rántotta a lófarkas zászlót kitűző török katonát. Nem tudni, hogy a történenek van-e igazságalapja, vagy egyszerűen a védők elszántsága törte meg az oszmán rohamot, mindenesetre Szilágyi és Hunyadi csapatai július 22-én reggelre megtisztították a várost a támadóktól.

Mehmed ezen a napon újabb rohamot akart indítani, de a döntő összecsapást végül a véletlen idézte elő: történt ugyanis, hogy Kapisztrán fegyelmezetlen csapataiból néhány keresztes vitéz átkelt a folyón, és a török tábor szomszédságából nyilazni kezdte az ellenséget. Példájukat egyre többen követték, a szpáhik és janicsárok pedig lassan hadrendbe álltak, hogy szétverjék a támadókat. Kapisztrán meg akarta akadályozni az összecsapást, ezért – Hunyadi utasítására – hamarosan csónakba szállt, ám kísérlete fordított eredményt ért el: katonái úgy vélték, a szerzetes rohamra buzdítja őket, ezért hamarosan követték példáját, és átúsztak-eveztek a Száván, hogy összecsapjanak a törökkel. Miután a csata elkezdődött, a meglepett oszmánok őrizetlenül hagyták táborukat és tüzérségüket, Hunyadi János pedig élt az alkalommal, kitört a várból, és egy lovasrohammal elfoglalta az állásokat. A meglepett topcsiknak arra sem volt idejük, hogy hasznavehetetlenné tegyék ágyúikat, így hamarosan a törökök azt tapasztalhatták, hogy a frontális támadás mellett ágyútüzet kaptak a hátukba. Rövid öldöklő csata következett, melyben a fanatikus keresztesek és a várvédők felmorzsolták a támadókat, és megfutamították őket. Mehmed az arcpirító vereséget követően még aznap este döntött a visszavonulásról – állítólag csalódottságában véget akart vetni életének –, és hangzatos tervei ellenére a világ akkori legerősebb seregével vesztesként távozott Nándorfehérvár alól.Az 1456. július 22-én kivívott győzelmet egész Európa kitörő lelkesedéssel és megkönnyebbüléssel fogadta, a pápa az örömhír érkezésének napját – augusztus 4-ét, Urunk színeváltozásának ünnepét – főünneppé nyilvánította, és az Imabulla korrekciójában a déli harangszóhoz hálaadó imádságot rendelt. Miután Hunyadi vezetésével visszaverték a törököt, szerte Európában egy új keresztes hadjáratról, és Konstantinápoly felszabadításáról kezdtek beszélni. Bár Hunyadi és Kapisztrán hirtelen bekövetkező halála és az oszmánok még mindig rettegett ereje e tervek minimális realitását is szertefoszlatta, a nándorfehérvári diadal, történelmünk egyik legfényesebb győzelme hatalmas traumát okozott az oszmánoknak. A szultánok sokáig rettegve emlegették a nagy törökverő nevét, és egészen az 1521. évig nem terveztek komolyabb hadjáratot Magyarország ellen.

 © Lisa332011. aug. 03. 12:56 | Válasz | #64 
148 évvel ezelőtt, ezen a napon született Gárdonyi Géza.

Gárdonyi Géza 1863. augusztus 3-án született a Velencei-tó partján fekvő Agárdpusztán. Édesapja Ziegler Sándor uradalmi gépész, jószágigazgató a szabadságharc idején fegyvereket is gyártott, édesanyja Nagy Terézia. A család Gárdonyi gyermekkorában 12 településen fordult meg, például a Borsod megyei Sályon, ahol elemi iskolai tanulmányait kezdte, majd az utolsó évet Hejőcsabán végezte.

A sárospataki kollégiumban és a pesti Kálvin téri református gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1878-tól az egri érseki tanítóképzőben tanult. Iskolái elvégzése után segédtanító Karádon, itt megkapta az oklevelet, majd Devecserben, Sárvárott és Dabronyban, ahol választott katolikus kántor és tanító volt.

1885-ben feleségül vette Molnár (Csányi) Máriát – házasságuk boldogtalan volt. Győrött munkatársa volt a Hazánknak, a Győri Közlönynek és a Győri Hírlapnak. 1886-ban megindította a Tanítóbarát című tanügypolitikai havilapot, szerkesztője volt a Garabonciás Diák című győri élclapnak. Novellái, versei sorra jelentek meg a budapesti lapokban. A Szegedi Hírmondónak, a Szegedi Naplónak és az Arad és vidékének volt munkatársa. 1891 őszén Pestre került és Bródy Sándor segítségével, Feszty Árpád körképvállalatának titkára. 1891-ben Argyrus librettójával elnyerte a Műbarátok Köre pályadíját. 1892–97 között a Magyar Hírlap munkatársa. Ide zenei vonatkozású cikkeket is írt. 1892-ben különvált feleségétől. 1897-ben anyjával Egerben telepedtek le, utolsó éveiben mindenkitől elzárkózva.

1898-tól a Petőfi és a Természettudományi Társaság tagja. 1899 karácsonyán elkezdte közölni a Pesti Hírlap az Egri csillagokat. 1900-ban, és a következő években gyakran utazott Franciaországba és más nyugati országokba. 1902-ben a Kisfaludy Társaság elvetette jelölését – 1903-ban már Gárdonyi nem fogadta el a felkínált tagságot. 1906-ban kidolgozta titkosírási rendszerét. 1910-től a Magyar Tudományos Akadémia levelezője, 1920-tól tiszteletbeli tagja. 1918-ban Móricz Zsigmond kérésére elfogadta a Vörösmarty Akadémia tagságát. 1919-ben a Magyar Írók Szövetsége másokkal együtt díszelnökévé jelölte, de nem választották meg. 1922. október 30-án, 59 esztendősen hunyt el. Az egri vár Bebek-bástyájában temették el. Egykori egri háza emlékmúzeum.

wikipedia - barikád.hu

 © Lisa332011. aug. 06. 20:18 | Válasz | #65 
Hirosima - a Pokol kapuja
Hirosima - a Pokol kapuja
66 évvel ezelőtt (1945. augusztus 6-án 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel) dobták le az atombombát Hirosimára, majd három nappal később Nagasakira. Hirosimában 242 ezer, Nagasakiban 80 ezer ember halt meg. 1,2 km sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. Mindez csak azért, hogy az USA erőt fitogtasson a Szovjetúnió felé.

Még be sem fejeződött a II. Világháború, máris kezdetét vette a hidegháborús időszak. Az Egyesült Államok ezzel az atomtámadással, ami példa nélküli a történelemben, emberiség elleni büntettet hajtott végre, ami azóta is megtorlatlan, semmi következménye nem volt. Sőt az USA, mint a világ csendőrsége jogot formál magának a világ atomfegyverkezésének az ellenőrzésére. Gyomorforgató.

Sokan úgy nyugtatják lelkiismeretüket, hogy ez a szörnyűség még nagyobb szörnyűséget előzőtt meg, ha nincs Hirosima és Nagasaki, akkor az 50-es évek hidegháborús időszaka Pokollá változtatta volna a Földet.Igen, ez benne volt a pakliban. Azonban tudnunk kell, hogy mindenki tisztában volt az atombomba pusztító erejével. A tudósok hosszas tanulmányokban taglalták egy esetleges atompusztítás következményeit. Sajnos a tudósok hangját elnyomta a katonai lobbi és a politikusok szava.

Akiba Tadatosi, Hirosima polgármestere az évfordulón valamennyi atomfegyver felszámolását szorgalmazta a hirosimai békeparkban. Az esti híradókban ez is csak egy képekkel illusztrált néhány perces hír lesz, semmi több. Akiba Tadatosi hangja sem ér el Amerikába, a poltikacsinálók bűnbarlangjába.

 © HL2011. aug. 07. 04:47 | Válasz | #66 

 © HL2011. aug. 07. 11:54 | Válasz | #67 
"ahol magyarok laknak ott van Magyarország."

Bibó István: Válogatott tanulmányok, Magvető, 1986. 623.

 © HL2011. aug. 08. 11:09 | Válasz | #68 
66 éve... dobták le az első atombombát az amerikaiak.



A B-29 típusú Enola Gay bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és "valamilyen tárgyat" dobott le. 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé: 600 méter magasságban felrobbant a Little Boynak elnevezett, 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású első atombomba.
A robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, az áldozatok pontos számát soha nem fogjuk megtudni. Csak becslések léteznek: a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. Az áldozatok többségének halálát nem maga a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, omlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közt vesztették életüket.
A sugárfertőzés okozta károsodások pontos természete ma sem ismert, de addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a "hirosimai rák", s még ma is gyermekek születnek genetikai torzulásokkal. A hirosimai ipari létesítmények ellenben szinte érintetlenek maradtak, és a hadiüzemek dolgozóinak jelentős része túlélte a robbanást. Hirosima óta eltelt hatvanhat év, a kérdések továbbra is kérdések maradtak: szükség volt-e Hirosimában, de főként két nappal később Nagaszakiban az atombomba bevetésére, és milyen hátsó szándékok vezették Truman elnököt a támadás elrendelésekor.
...
A fegyver hatásának demonstrálása már a Szovjetuniónak is szólt, a hidegháborús hatalmi játszmáknak is része volt, bár az amerikai atommonopólium sem tartott sokáig. Szokták azt is állítani, hogy a két bomba robbanásának hatása óvatosságra kényszerítette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől - így festi át a nyugati világ egyik legundorítóbb tömeggyilkosságát humanitárius akcióvá. Lassan odajutunk, hogy a japánoknak még meg is kell köszönniük Hirosimát és Nagaszakit.

Hogy ki követte el a világtörténelem legnagyobb bűncselekményét, nem könnyű megmondani. Mindenesetre sokan vannak, akik úgy vélik: amit Amerika művelt 65 évvel ezelőtt Hirosimában és Nagaszakiban, kirívóan aljas gonosztett volt.
Egy 1946-ból származó, és a stratégiai bombázások hatékonyságát vizsgáló bizottság jelentése a következőket állapítja meg: „A rendelkezésre álló adatok, a japán tisztek és katonai vezetők tanúvallomásai alapján a bizottság arra az álláspontra helyezkedik, hogy Japán megadta volna magát akkor is, ha az atombombát nem vetjük be, és Oroszország Japán elleni hadba lépésére, illetve szárazföldi invázióra sem lett volna szükség.”

 © Lisa332011. aug. 15. 12:01 | Válasz | #69 
Ma, augusztus 15-ére, Nagyboldogasszony napján, Mária mennybevételének ünnepén nem lehet elégszer emlékeztetnünk arra, hogy Ő nemcsak patrónája, hanem örökös királynője is hazánknak, mi pedig az Ő országa vagyunk: más nemzetek életében, bármennyire is tisztelik, nem játszik ennyire szakrális és nemzeti szerepet.

A Boldogasszonyt már középkori irodalmunk (mindenekelőtt az Érdy- és a Döbrentei Kódex) is királynőnek nevezte, Eszterházy Pál (1635-1713) herceg pedig egyenesen így fogalmazott: „A legszentebb Isten-szülő Szűz, Magyarország örökös Királynője. Az Ő tiszteletét egykor olyan nagyra tartották a magyarok, hogy védelmére még az életüket is készek voltak odaadni, sőt a legszentebb égi Királynő rózsafüzérét fegyvereiken viselve az Ő katonáinak neveztették magukat.” Balogh Ágost pedig, aki összegyűjtötte és rendszerezte a Mária-tiszteletről tanúskodó képzőművészeti emlékeket, megállapította: „Mindezek a művészi alkotások a magyarok Védőjének jelképei, amelyekkel nagy Úrnőnket, legkegyesebb Királynőnket és a legédesebb Édesanyánkat ábrázoljuk.”

Így válik érthetővé, hogy miért fohászkodtak – különösen is erdélyi – magyarjaink Trianon után elnyomásuk alóli megszabadulásukért, mint tette ezt Sik Sándor „Az andocsi Máriához” című versében:

Koldusboton, törött mankón
Jövünk búcsút járni,
Szűzmáriás magyaroknak
Kopott unokái.
Éjfél van a Duna táján.
Magyaroknak éjszakáján
Nincs más, ki virrasszon.
Baráttalan, testvértelen,
Hozzád ver a veszedelem,
Boldogságos Asszony!
Megcsúfolták, megpöködték,
Ami bennük szép volt,
Kilencfelé hasogatták,
Ami rajtunk ép volt;
Tépett testünk megtapossák,
Ragadozók ragadozzák
Édes-kevesünket,
Koporsónkat faragdálják.
Eléd sírjuk, magyar árvák,
A mi keserünket.
Idegenek megnevetik
Drága magyar szónkat,
Idegentől kéregetjük
Kenyerünket, sónkat.
Magyar kezek szántogatnak,
Régi rögön új uraknak,
Néped hegye-völgyén.
Más arat, hol mi vetettünk:
Jövevények, szolgák lettünk
Úr-apáink földjén.
Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink, ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz-parton, három-hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriás ének.



Ezt kérjük mi is az ünnepnapi szentmise ősi bevonulási énekével: „Gaudeamus omnes in Domino, diem festum celebrantes sub honore beatae Mariae Virginis: de cujus Assumptione gaudent angeli et collaudant Filium Dei”, azaz „Örvendjünk mindnyájan az Úrban, ünnepet ülve a boldogságos Szűz Mária tiszteletére, kinek mennybevitelén örülnek ma az angyalok és magasztalják az Isten Fiát.” (Zsolt 44, 2)

 © Lisa332011. aug. 15. 15:17 | Válasz | #70 
A rákosi- és kádár-korszak alatt augusztus 20 - ról hellyel-közzel elég keveset hallottunk diákként az iskolákban, elsősorban azt, hogy az, a sztálini „Alkotmány ünnepe”. 1990-et követően már Szent István király ünnepévé vált az oktatásban is. Bár arról ma is csak elvétve tudnak a diákok, hogy István királyhoz két fontos eseménnyel kapcsolódik augusztus 15-e. Ez a nap Szűz Mária mennybe menetelének napja a keresztény világban.

A magyarok történelmében és keresztény mivoltunkban egyben a magyarok Nagyboldog Asszonyának ünnepe is.

Az ősi hitünkkel kapcsolatos nyolc Boldogasszony ünnepe olyan erősen élt a magyarok minden napjainak hitvilágában, hogy ennek megünneplését még a római pápa is engedélyezte katolikus ünnepként.

Nem eléggé köztudott, hogy István királyt 1000. augusztus 15-én koronázták meg Esztergomban. Az ma már vitatott, hogy a II. Sylvester pápától hozott arany koronával a római katolikus szertartás szerint, miután fölkenték királlyá. Ezt követően hitvesét, Gizellát is megkoronázták, ki ezáltal társa lett a kormányzásban.

Másik igen fontos kapcsolata István királyhoz augusztus 15-ének az 1038. esztendő, mely halálának időpontja. A krónikák szerint miután lázas nagy betegen megérezte, hogy végső ideje közeledik, ő maga azért imádkozott, hogy ezen a napon adhassa át lelkét a Teremtőnek.

Miután magához hívatta a püspököket és főbb udvari embereket, velük az utódlás kérdését megbeszélte, a koronát és az országot a magyarok Nagyboldog Asszonyának ajánlotta fel.

A halál közelének tudata egyben számotvetés az életutunkkal is. Feltételezhetően így volt István királyunknál is. Szembe nézve mindazzal, amit életében tett, és amit maga után hagy, egyetlen „megoldás” létezhetett a magyarság számára, az Istenanya oltalma.

A különböző forrásokban a felajánlás szavai a fordítás és az írói alkatok következtében kicsit eltérnek egymástól.

Szent István királyunk utolsó szavait így örökítették meg:

„Ó, mennyeknek királné asszona, Istennek szent anyja es ez világnak megéppöjtő(megépítő) nemes asszona, dicsőséges Szíz Mária! Te szentséges kezedben es oltalmad alá adom es ajánlom anyaszentegyházat mind benne való fejedelmekkel es lelki népekkel egyetembe, es ez szegén országot mind benne való urakkal es szegénnyel-bódoggal egyetemben, hogy te légy asszonok es oltalmok, es ez en lelkömet te szent markodban.” –(Érdy-kódex 1526.)

„Ég királynője,e világ jeles ujjászervezője,végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel-papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet a te kezedbe ajánlom.” (Hartvik püspök legenda leírása.)

„Mennyei királyné, megváltásunk dicső eszközlője! pártfogásod alá legyen bízva végső esdeklésemmel az ország egész népével együtt.” – (Kerékgyártó Árpád: Magyarország emléknapjai ezeréves történetében. Bp.1882.)

A minimális szöveg eltérés ellenére a leírások mind megegyeznek abban, hogy Szent István király országát és népét a

„Mennyei királyné”, „Ég királynője”, „mennyeknek királné asszona, Istennek szent anyja”-nak bízza oltalmába.

Azóta hazánk, és a Szent-korona alá tartozó Kárpát medence a magyarok Nagyasszonya, „Ékes királynénk, szép (Babba), Szűz Mária oltalma alatt áll.

Ennek az oltalomban való hitnek, melyet a magyarság szíve mélyén, évszázadokon át megőrzött, ékes bizonyítékai az ugynevezett Mária-zászlók, ahol fehér mezőt piros és zöld farkasfogak szegélyeznek, és közepén látható Mária, „Magyarország királynéja”, karjában a gyermek Jézussal. Függetlenségi harcainkban, ahol hazánk szabadságáért küzdöttek, az 1848/49-es szabadságharcot is beleértve ez a zászló ott lobogott a magyar szabadságért küzdők oldalán.

 © HL2011. aug. 17. 00:52 | Válasz | #71 

Lukács László: A hatalom Janus-arca



Augusztus 20-a évről évre elénk állítja Szent István alakját és művét. Élete nemcsak tudós vizsgálódások tárgya, hanem az első magyar szentnek kijáró tiszteleté is. De nemcsak mi tekintünk reá, ő is kérdőre von bennünket. A Szent István napi ünnepségek az adott kor divatja vagy éppen ideológiája szerint különbözőképpen fogalmazták meg István üzenetét is az adott kor számára.
Az egyház inkább a szentet állítja előtérbe, a történészek az államalapítót látják benne. Jámbor szent volt-e István, népének apostola, a keresztény hitre térítője, vagy erőskezű, a hatalmát fegyverrel is megszilárdító, az egységes Magyar Királyságot megteremtő politikus? Hogyan és mire használta fokozatosan egyeduralommá erősbödő hatalmát?
Manapság több oldalról is elemzik a hatalom fogalmát és fajtáit. Lehet rosszul élni vele: a hatalom erőszakos érvényesítése rákényszeríti döntéseit a másikra, és így megfosztja a felelős mérlegelés és döntés lehetőségétől, csökkentve ezzel az együttműködés esélyét. Lehet azonban jól felhasználni: ilyenkor a „hatalom” (például a gyermekét nevelő szülő) a másik javára érvényesíti befolyását, segítve a másikat, hogy felismerje saját valódi érdekeit és értékeit, és lehetősége nyíljék az együttműködésre, az igazság közös keresésére és munkálására. — István nem ismerhetett efféle szociológiai-pszichológiai elemzéseket, de Istentől kapott küldetésének tekintette népe szolgálatát. Ennek alázatával és felelősségével gyakorolta hatalmát is. Emberfölötti feladatra vállalkozott: egyesítette az egymással viszálykodó törzseket, megszervezte a hatékony közigazgatást, létrehozta az egyház szervezetét. De mindennél nehezebb küzdelembe kerülhetett az, hogy belülről változtassa meg népének gondolkodását: az egyéni érdekek hajszolása helyett rávezesse őket az összefogás, az önzetlenség, a szolidaritás értékére, az igazságra és az igazságosságra.
István nem kívánt „plebejus attitűddel” reprezentáló államfő lenni, népének nem a kegyeit kereste, hanem a javát szolgálta; de nem volt diktátor sem, akit megrészegít a hatalom mámora. A reformokat önmagán kezdte: Krisztust követte, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő legyen mindenkinek szolgája.
Társadalmi konszenzus, „új államalapítás”, egy szétesett társadalom (újra)egyesítése, a közjó közös munkálása ma sem képzelhető el „egészpályás lerohanással”, csak Szent István módjára Isten előtti őszinte felelősségtudattal, a szolgálat lelkületével. Ahogyan fiához, Imréhez írt Intelmeiben olvassuk: ,,Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen, harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékesked­jék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!’’
(Vigilia 75. évfolyam 2010. augusztus)

 © HL2011. aug. 20. 14:47 | Válasz | #72 



Dalszöveg:

"Ó, Szent István dicsértessél
Menny és földön tiszteltessék
De legfőképpen nálunk ma
Mint hazánk főoszlopa
Kérünk mint apostolunkat
És az első királyunkat
Szent István nézz mennyből le
A szép magyar népedre,Ámen"
/Szent István Ének - magyar népdal, Moldva, Pusztina/

Szivárványt áruló mágusok
Simlisek, hősök és harcosok
Egy vagyok én is itt köztetek
Az iszony és közöny, mi körbevesz

Keresem azt az igaz szemet
Amibe nézni mindig lehet
Rólam és rólad ott messze fönt
Újra egy nagyfiú dönt most

Állsz egy durva körben
Itt léptél a földre
Nem jut napfény könnyen rád

REFRÉN:
Tűzben jártam, vérvörössé váltam
Égig szálltam, most hófehér a szárnyam
Ősi lázban csak zöld utadra vágytam
Minden bemocskolt hajnalon
Jöjj el bátran, már túl sokáig vártam
Segíts, hiányzik himnuszom


Adjatok enni vagy elmegyek
Hagyjatok lenni vagy nem leszek
Beszól a múltam és felpakol
Agyamban itt szimatol, amíg

Tiszta az ér mire festeget
Piszkosul nyomja a színeket
Padlóra küldő halálmosoly
Mire gondolsz, kire gondol, hogyha itt

Állsz egy durva körben
Ázva, porrá törten
Nem jut napfény könnyen rád

REFRÉN

 © Lisa332011. aug. 31. 12:49 | Válasz | #73 

 © Lisa332011. szept. 03. 13:09 | Válasz | #74 
Sabbat napjára beérett a zsidó vetés: meghalt Képíró Sándor
Életének 98. évében szombat reggel meghalt Képíró Sándor volt csendőr százados, akit háborús bűntett elkövetésével vádoltak, de bizonyítottság hiányában felmentette első fokon a Fővárosi Bíróság. A hírről hozzátartozója és ügyvédje értesítette az MTI-t. Képíró Sándor egészsége a zsidók általi meghurcolása idején romlott meg jelentősen, de azt mégis megérte, hogy felmentsék, így nem lehet teljes a zsidó öröm. Annyi "elégtételük" van csak a magyargyűlölőknek, hogy ők hajszolták halálba a per előtt kiváló egészségnek örvendő csendőr századost.

 © HL2011. szept. 04. 13:00 | Válasz | #75 
Nyitott szemmel járunk a világban és a hozzánk eljutó információkról kialakul önálló saját véleményünk, értékítéletünk. Szerintem már csak a kor tisztelete miatt sem volt illő egy ilyen beteg - senkinek sem szóban sem tetteiben ártani már nem tudó - embert belevonni a "jogszolgáltatás" labirintusába.
Jogszolgáltatásról beszélhetünk csak és nem igazságszolgálatról! A témának kissé "utánolvasva" elképedek, miért és ki(k)nek volt fontos, hogy ebből a meghurcoltatásból ekkora hír legyen. Ugyanakkor a média mennyire elnéző egy másik esetben: Biszku Béla, a felszínes hírolvasóknak erősen tudatromboló arrogáns és hiteltelen nyilatkozatára gondolok... Amit nem követett ily súlyos jogkövetkezmény, pedig itt korban hozzánk közelebb álló eseményről jelenidőben mondott közvéleményt felkavaró véleményt. Bocsánat, nem az elítélését, meghurcolását, bebörtönzését kívánom, csak azt, hogy ő inkább hallgasson és ha megszólal, mondandója ne kapjon ilyen cinkos média támogatást!
Képíró Sándor halálával kapcsolatban kiadott alábbi nyilatkozat viszont utolsó mondatával "a kegyeletsértés határait súrolja", ezt nagyon is udvariasan fogalmaztam!

Gondolkozzunk el ezeken! A kiegyensúlyozott tájékoztatás logikája szerint illő lenne Képíró Sándort legalább utólag "megkövetni" az ellene még most is folyó megalázó és lejárató eljárás miatt!

"A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ mélyen csalódott Képíró Sándor halála miatt, minthogy a magyar ügyészség fellebbezett a Fővárosi Bíróság azon júliusi, első fokú ítélete ellen, amelyben bizonyítottság hiányában felmentette Képírót a háborús bűntett vádja alól. Azt ezt tartalmazó közleményt vasárnap hajnalban juttatta el a központ az MTI-nek.
Képíró Sándor volt csendőr százados életének 98. évében, szombat reggel halt meg. Július közepe óta volt kórházban, az ítélethirdetésre is infúzióra kötve, a mentők vitték a bíróságra.
Az ügyészség azzal vádolta, hogy 1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében. A Simon Wiesenthal Központ (SWC) 2006 szeptemberében jelentette be, hogy Képíró személyében feltételezett háborús bűnöst talált Magyarországon.
Falvai Zsolt ügyész még a tárgyaláson fellebbezést jelentett be, az ítélet ugyanis meglátása szerint megalapozatlan, annak indoklása több helyen következetlen. Zétényi Zsolt, Képíró Sándor ügyvédje pedig amiatt fellebbezte meg a döntést, hogy az bűncselekmény hiányára hivatkozott.
Az SWC szerint várható volt a fellebbezések nyomán, hogy a másodfokú tárgyalás néhány héten belül megtörténik, és hogy a fellebbviteli bíróság érvényteleníti a felmentést. A központ - közleménye szerint - mélyen csalódott amiatt, hogy Képíró elítélését és megbüntetését megakadályozta a halála.
(Info Rádió nyomán)

 © Gyulabácsi2011. szept. 04. 22:06 | Válasz | #76 
Képíró Sándor nyugodjon békében!
Mondják és gondolják a jó érzésű keresztény hitűek. Remélem, mások is.
Azt is méltán remélem, hogy ennek az egész történetnek az utolsó áldozata. Elfogytak az áldozatok és az elkövetők is. Mert egyszer vége kell, hogy legyen!
Nem tudom, mert nem tudhatom, hogy volt-e bűne?
A szüleim átélték, megszenvedték, én ép csak megszülettem a nagy népirtás idején. A gyerekeim nem értik a történetet. Az unokáim is bűnhődjenek érte? Ezt már nem!
–„Ezerszer is nem!”

 © HL2011. szept. 08. 14:00 | Válasz | #77 
"Futásomat megfutottam, harcomat megharcoltam,
s most vár rám az örök élet ígérete."




In memoriam Képíró Sándor

Torokszorítóan fájdalmas, de egyben katartikusan felemelő is a videó, amelyet az Efraim Zuroff és Falvai Zsolt által aljas indítékból, előre megfontolt szándékkal halálba kergetett Dr. Képíró Sándor végrendeletként ránk testált üzenetéről.

Különösen megrázóvá teszi az összeállítást, hogy háttérzeneként minden idők egyik legcsodálatosabb gyászmiséjének, Mozart Requiemjének Lacrymosa-tétele hangzik fel.
Ennek latin nyelvű szövege a következő:

Lacrymosa dies illa,
Qua resurget ex favilla,
Judicandus homo reus.
Huic ergo parce, Deus.
Pie Jesu Domine,
Dona eis requiem. Amen.

Azaz, magyar fordításban:
Könnyel teli az a nap,
Amelyben a bűnös emberek feltámadnak,
Hogy megítéltessenek.
Ezért esengve szálljon egekbe imánk:
Könyörülj Istenünk rajtuk, s Te kegyes Jézus
Adj nekik nyugalmat. Ámen.

Nyugodjék békében a sokat szenvedett kiváló ember és magyar hazafi, Képíró Sándor, s miképpen az a Requiem kezdő- és zárótételében is elhangzik: „Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luceat eis”!
Anyanyelvünkön: Adj, Uram örök nyugodalmat, és az örök világosság fényeskedjék nekik. Ámen.
(Lipusz Zsolt)

 © HL2011. szept. 08. 14:49 | Válasz | #78 
Birtokomban van a "Szabad Esztergom" c. újság 1947, évi február 14-i szám 4. oldalának kópiája.
Hosszú, több száz nevet tartalmazó névsor: A Szovjetunióban levő esztergomi hadifoglyokról.
Közlegények, tisztek, altisztek és... leventék. Csak ez utóbbiak is mintegy nyolcvanan, köztük édesapám...
Soha sem szívesen idézte az ott töltött három évének emlékeit: Gyerek, az életedben soha ne élj át hasonlót... Alig pár napot volt a fronton, fogságba esett.

A leventemozgalom története, szerepe a huszadik századi magyar históriában még jórészt feltáratlan, mint ahogy kevesek előtt ismert azoknak az embereknek a sorsa is, akik egyenesen az iskolapadból kerültek a szovjet lágerekbe.

Kik voltak a leventék?

Az első világháború elvesztése után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az országban csak kis létszámú hadsereg maradhat. Az országon belül ugyanakkor nem volt válasz arra a kérdésre, hogy mi legyen a feleslegessé vált tiszti és altiszti karral, s vajon hogyan lehetne megteremteni a későbbi hadsereg utánpótlásának lehetőségét? Egyetlen megoldásként az mutatkozott, hogy a katonai előképzést is biztosító testnevelésre kötelezik az ország teljes ifjúságát. Így létrejött egy új intézmény, melynek tagjai, a 12-21 éves fiúk sportoltak, erősödtek, miközben oktatóik a hagyományos erkölcsi értékrendet, az erő, az egészség, a vitézség kultuszát növesztették bennük. Megszületett a leventemozgalom. Ekkor még senki sem készült egy második világháborúra.

A leventék képzése korosztályonként elkülönült. Az alapfok, 12-16 éves kor között, a sportot és az erkölcsi nevelést helyezte előtérbe, a vitéz katona alakját rögzítette a kisdiákokban. 16 éves kortól megkezdődtek a katonai képzések, elsősorban az alaki és az alapfokú harci képzés. 19 éves korukban a leventék már harcászati gyakorlatokban is részt vettek, tanultak a mentésről, a tűzoltásról, a tűzből mentésről, diverzánsok elfogásáról, őrséget adtak és menetgyakorlatokat végeztek. A 21 éves fiatal pedig már hadköteles volt.
Az 1920-as évek végére a leventeképzés célja megváltozott, lassan, szinte észrevétlenül. A katonaság fizikai és szellemi terhelését, a fiatalok felnőtté válását segítő testi-erkölcsi felkészítés helyett egyre nyíltabban vállalt cél lett a tényleges katonai szolgálatot előkészítő koncepció. Az egységes és tömeges katonai előképzésre az áttérés 1927-ben történt. Az új alapelv az lett, hogy a nehézkes, földműves népet, a leendő katonát, önálló, fürge, rugalmas, küzdőképes egyénné fejlesszék.

A mozgalom katonai irányítása a 30-as években folyamatosan erősödött. Végül 1938 márciusában Magyarország elnyerte a fegyverkezési egyenjogúságot, innentől kezdve a leventeképzés is tisztán katonai jellegű lett. Vállalt célja, hogy a bevonulás után már ne kelljen az időt egy másodrendű feladatra - az alapkiképzésre - fordítani. Így a menetgyakorlatok, a jelentés, tisztelgés, katonai rendfokozatok ismerete és egyéb, alapvető fegyelmezési szabályok már a leventékre is kiterjedtek. A foglalkozásokról való távolmaradást szigorúan büntették. 1940 márciusában országos lapjuk, a Szebb jövőt! is hírül adta egy nagykanizsai fiú egyhónapos börtönbüntetését, melyet rendszeres mulasztásai miatt szabtak ki rá. Bevezették a leventepróbát, ahol az általános magatartást is értékelték, s számot kellett adni a katonai ismeretek elsajátításából. A felső irányítást fokozatosan a hadügy vette át.

A honvédség közvetlen tartalékaként a leventéből évente körülbelül 100 ezer fiatal került ki. Ám vették-e ténylegesen hasznukat? 1942-ig ugyanis a magyar csapatok nem vettek részt nagyobb hadműveletekben, így hiányosság az utánpótlásban sem mutatkozott. A leventék mozgósítására tervek azonban már az 1940-es évek elejétől születtek, bár az eredeti elképzelések szerint csupán a haditermelésbe vonták volna be őket. A tervek szerint 1944-re már valamennyi, legalább 18 éves leventének meghatározott ideig dolgoznia kellett volna a hadiipar valamely szektorában. Totális mozgósításukra azonban csak a nyilas hatalomátvétel után került sor.

Egyéb katonai intézkedései mellett Szálasi 1944 októberétől - leszállítva a hadkötelezettség alsó korhatárát - a 14 és 20 év közötti leventéket is bevonultatta katonai, sőt, frontszolgálatra. Céljuk szerint utóvédharcokban, repülőterek, rejtett objektumok védelmében akarták bevetni az alig képzett, civil ruhás fiatalokat.

Az ország területén még folytak a harcok, amikor megjelent az 529-es számú miniszterelnöki rendelet a fasiszta katonai és politikai szervezetek feloszlatásáról. Ennek értelmében szűnt meg a levente egyesület is. A leventékkel szembeni megtorlás gyors és látványos volt. Az első per Debrecenben zajlott, ahol a bírák egy 18 éves volt levente tetteit mérlegelték. Ugyan-itt, Debrecenben raboskodott ekkor már Béldy-Bruckner Alajos vezérezredes, országos levente-főparancsnok is, akit július közepén halálra ítéltek, majd az ítéletet életfogytiglan kényszermunkára változtatták. Néhány hét múlva a Népszava már minden testnevelő tanár és levente-oktató szigorú felelősségre vonását követelte. Azzal a javaslattal álltak elő, hogy a testnevelő tanárt a jövőben inkább sportoktatónak nevezzék, mert annak nincs olyan merev, fegyelmező, rosszemlékű színezete. A levente egyesületek vagyonát a pártok osztották fel. A vezetőket kényszer-munkatáborba, börtönbe vagy akasztófára küldték. Arról, hogy a határokon túl legalább százezer magyar, köztük ártatlan, frontra hajszolt leventék raboskodnak, már senki sem beszélt.

/Feláldozott nemzedék/


Figyelmet érdemel még az idézett névjegyzék záradéka is, mely szerint megfelelő személyi okmányokkal igazolni kellett az itthon levő hozzátartozóknak a hadifoglyokkal fennálló rokoni kapcsolatukat és nekik kellett kérvényezniük hazaengedésüket...

Ez is része a történelemnek... melyben szerintem nekünk nem ítélkeznünk kell, csupán a tanulságot levonva a hasonló szituációkat elkerülni...

 © herédike2011. szept. 08. 19:21 | Válasz | #79 
Ma lenne 29 éves Marian Cozma


Marian Cozmára, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott volt játékosára emlékeztek születésnapján, csütörtökön Veszprémben; a kivételes képességű beállós szeptember 8-án lenne 29 éves.

Marian Cozmának a Veszprém Aréna előtt lévő szobránál csütörtökön koszorút helyezett el Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Hunyadfalvy Ákos, az MKB Veszprém társadalmi elnöke és Remport Csaba, a Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke. A város és a sportklub vezetője, valamint a szurkolói szervezet elnöke néma főhajtással tisztelgett a Veszprémben nagy népszerűségnek örvendő egykori kézilabdázó emléke előtt.

A koszorúzást megelőzően és azt követően is több szurkoló helyezett el virágot a szobornál, illetve gyújtottak mécsest is. Remport Csaba elmondta: a szurkolók egész nap helyezhetnek el koszorút, virágot, emléktárgyat Marian Cozma szobránál, illetőleg lehet gyertyákat, mécseseket is gyújtani. Utalt arra is, hogy aki nem tudja leróni a kegyeletét a veszprémi szobornál, az jelképesen gyertyát gyújthat a mariancozma.com internetes oldalon.

Az európai hírű veszprémi kézilabda csapat tagjai - élükön Mocsai Lajos vezetőedzővel - a csütörtök esti edzés előtt róják le kegyeletüket volt játékostársuk, barátjuk szobra előtt.

Marian Cozmát 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

Marian Cozma gyilkosait idén júniusban ítélte el első fokon, nem jogerősen a Veszprém Megyei Bíróság. Raffael Sándor első-, és Németh Győző másodrendű vádlott életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott - legkorábban 30 év múlva szabadulhatnak -, míg Sztojka Iván harmadrendű vádlottnak 20 évet kell fegyházban letöltenie.


mti - barikad.hu

 © herédike2011. szept. 11. 19:21 | Válasz | #80 
Szeptember 11-re emlékezünk

Ezen a napon mindannyian emlékezzünk e fontos évfordulóra...


Hetvenegy esztendővel ezelőtt szabadult fel - sajnos csak időlegesen - Erdély fővárosa, Kolozsvár a román megszállás alól.

A Szörényváron (Turnu Severinben) 1940 augusztusának második felében zajlott eredménytelen tárgyalások után a román kormány Németország és Olaszország döntőbíráskodását kérte Erdély ügyében, amit a magyar fél is elfogadott. A döntést Galeazzo Ciano és Joachim von Ribbentropp német külügyminiszter hirdette ki augusztus 30-án a bécsi Belvedere palotában.

Magyarország 43.492 négyzetkilométert kapott vissza, a Partiummal, Észak-Erdéllyel, és Székelyfölddel. A magyar csapatok szeptember elején lépték át a trianoni határt. A terep-és útviszonyok, valamint a szállítási eszközök korszerűtlensége miatt a teljes birtokba vétel kissé elhúzódott.

A Magyar Királyi Honvédség 1940. szeptember 11-én vonult be Horthy Miklós kormányzó vezetésével Kolozsvárra, ahol sok ezres ünneplő tömeg fogadta őket.



[1] 2 3

Ugrás a tetejére

Tárhely és domain a MediaCentertől